Kellene, de nem fogják csökkenteni a kirendelt bírák és ügyészek napidíját
Elvileg napi 23 lejre kellene korlátozni a közpénzből fizetett alkalmazottak napidíját 2026-ban Romániában, ezt a 141/2025-ös törvény írja elő, amelyet a Bolojan-kormány reformcsomagjának részeként fogadtak el. A szabály a közszféra egészére vonatkozik, így ezt a G4Media cikke szerint a kirendelt vagy áthelyezett bírákra és ügyészekre is alkalmazni kellene.
A bírák és ügyészek esetében azonban létezik egy korábbi, számukra sokkal kedvezőbb előírás is: a 27/2006-os sürgősségi kormányrendelet szerint a kirendelt vagy áthelyezett magisztrátusok napidíja a bruttó fizetésük napi 2 százaléka. Ebben az esetben a napidíj jóval magasabb összeg lehet, mint a napi 23 lej, a G4Media szerint akár 40 százalékkal is növelheti az érintettek havi jövedelmét.
Ebben a témában tartottak zárt egyeztetést május 12-én a román igazságszolgáltatás legfontosabb vezetői. A G4Media szerint a találkozó helyszínét nem tüntették fel a jegyzőkönyvben, és az egyeztetésről egyik érintett intézmény honlapján sem jelent meg előzetes vagy utólagos tájékoztatás. A megbeszélésen Liviu Odagiu, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elnöke, Lia Savonea, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék elnöke, valamint Cristina Chiriac főügyész vett részt.
A jegyzőkönyv szerint a három vezető arra jutott, hogy a kirendelt vagy áthelyezett bírákra és ügyészekre nem a 141/2025-ös törvény napi 23 lejes korlátozását kell alkalmazni, hanem továbbra is a 27/2006-os sürgősségi kormányrendelet marad érvényben, vagyis az érintettek a bruttó fizetésük napi 2 százalékának megfelelő napidíjat kaphatják.
Az érvelésük szerint a 2006-os rendelet speciális szabály, mert kifejezetten a magisztrátusokra vonatkozik, ezért az elsőbbséget élvez a 2025-ös törvénnyel szemben, amelyet általánosabb szabálynak tekintettek. Két nappal később, május 14-én Liviu Odagiu CSM-elnök hivatalos határozatban is rögzítette ezt az értelmezést.
A lap által megszólaltatott, névtelenséget kérő bírák és ügyészek közül többen vitatják ezt a döntést. Szerintük az újabb törvénynek elsőbbséget kellene élveznie a korábbi rendelettel szemben. Egy másik értelmezés szerint pedig éppen a 141/2025-ös törvény tekinthető speciális szabálynak, mert kifejezetten 2026-ra és kifejezetten a közpénzből fizetett alkalmazottak napidíjára vonatkozik.
A romániai igazságszolgáltatás működésének problémái visszatérő témái a közéleti vitáknak. 2025 decemberében jelent meg Andreea Pocotilă és Mihai Voinea Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című filmje, ami a romániai igazságszolgáltatást behálózó korrupcióról szól. Fő állítása az, hogy Romániában azért torpant meg a nagykorrupció elleni harc az utóbbi években, mert az igazságszolgáltatás két pillérét, az ügyészségeket és a bíróságokat a legfelsőbb bíróság jelenlegi elnöke, Lia Savonea köré épülő érdekcsoport tartja kézben a politikai elit támogatásával. Ezt a névvel vagy névtelenül megszólaló ügyészek és bírák nyilatkozataival, illetve a nagykorrupciós ügyek kezelésében felfedezett mintázatokkal támasztják alá.
A Recorder dokumentumfilm megjelenését követően napokon át tartó tüntetések zajlottak Bukarestben, Kolozsváron és több nagyvárosban, a demonstrálók a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), a legfelsőbb bíróság vezetése, valamint a politikai döntéshozók felelősségre vonását követelték. A tiltakozások azonban kézzelfogható intézményi következményekkel nem jártak.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom