Bolojan: 240 millió dollár ment el a doicești atomerőműre, de lehet, hogy sosem működik majd

A doicești-i kis moduláris reaktor (SMR) eddig több mint 240 millió dollárt emésztett fel, és fennáll annak a veszélye, hogy a beruházásból végül csak egy telek és néhány dokumentum marad – válaszolta pénteken Ilie Bolojan arra a kérdésre, hogy „mit talált az állam kamrájában”. Ezzel a képpel utalnak arra, hogy a kormány átvizsgálja az állami cégeket, intézményeket és beruházásokat. Bolojan szerint olyan pénznyelő ügyek kerültek elő, amelyek évekig számottevő közpénzeket emésztettek fel úgy, hogy közben nincsenek látható eredmények.

A Digi24 szerint Bolojan az energetikai ágazatot hozta fel példaként arra, hogy a rosszul kezelt állami döntések közvetlenül megjelennek az emberek mindennapi költségeiben. Szerinte ha az energiaügyi beruházások elakadnak, rosszul vannak előkészítve, vagy nem a valódi szükségletekre válaszolnak, annak végső soron az állampolgárok fizetik meg az árát magasabb energiaárak formájában.

Az ügyvivő miniszterelnök külön kitért a hálózati csatlakozások és engedélyek körüli problémákra is: ha az állam nem csinál rendet ezen a területen, akkor bizonyos szereplők spekulációból kereshetnek pénzt, miközben az energiaárak csökkentése elmarad – fogalmazott.

A politikus hozzátette: a költségvetési takarékosság önmagában kevés, ha közben a nagy állami rendszerekben továbbra is rosszul előkészített beruházások viszik el a pénzt.

A doicești-i SMR-projektet az elmúlt években Románia egyik fontos energetikai fejlesztéseként mutatták be. A Nuclearelectrica februárban adta meg a végső jóváhagyást a Dâmbovița megyei kis moduláris reaktorok fejlesztéséhez, amivel a projekt a harmadik fejlesztési szakaszba lépett.

Bolojan szerint a beruházás megtérülése és előkészítése kérdéses. A politikus egy tágabb problémára is rámutatott: szerinte sok állami beruházásnál hiányzik az alapos elemzés, ezért olyan projekteket indítanak el, amelyek később csak fenntartási terhet jelentenek a közösségeknek és nem hoznak hasznot.

Példaként említette azokat a túlméretezett sportcsarnokokat is, amelyeket olyan településeken építenek, ahol már alig születnek gyerekek. Ezek szerinte nem valódi közösségi beruházások, hanem hosszú távú veszteségforrások, mert a kis önkormányzatok ezeknek a működtetésére kell elkölteniük a szűkös forrásaikat.