Már a piacok is reagálnak a romániai politikai válságra, drágul az állam hitelfelvétele

A politikai instabilitás már közvetlenül érezteti hatását Románia finanszírozásában: az utóbbi napokban jelentősen emelkedtek a román állam hitelfelvételi költségei – figyelmeztetett Alexandru Nazare pénzügyminiszter keddi Facebook-bejegyzésében, amelyről az Agerpres számolt be.

Arról, hogy a szélsőjobboldali AUR támogatásával a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a román kormány ellen, ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

A kialakult politikai bizonytalanság pénzpiaci hatásairól most Alexandru Nazare pénzügyminiszter is megszólalt. A tárcavezető szerint a tízéves futamidejű román államkötvények kamata április közepi 6,7 százalékról 7,3 százalékra nőtt, ami egyértelmű jele annak, hogy a befektetők a romániai politikai feszültségeket és gazdasági kockázatokat már beépítették az árakba. Nazare szerint ez azt mutatja, hogy romlott a befektetői bizalom, és a belpolitikai bizonytalanság immár kézzelfogható pénzügyi következményekkel jár.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy Románia jelenleg drágábban jut hosszú lejáratú hitelhez, mint Magyarország. Míg az év elején a román állampapírok hozama még kedvezőbb volt a magyarnál, most a tízéves lejben kibocsátott kötvények esetében 120 bázisponttal, vagyis 1,2 százalékponttal magasabb kamatot kell fizetnie Bukarestnek, mint Budapestnek.

Nazare szerint különösen aggasztó, hogy a hitelminősítők is szorosan figyelik a romániai fejleményeket. Egy esetleges bóvli kategóriába való visszaminősítés súlyos következményekkel járna: tovább drágulna az állam finanszírozása, csökkenne a román állampapírok iránti kereslet, és nehezebbé válna a külső források bevonása.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra is, hogy Romániának jelenleg az egyik legsérülékenyebb költségvetési helyzete van az Európai Unióban: az országé a legnagyobb költségvetési hiány, miközben az államadósság egyetlen év alatt a GDP 54,8 százalékáról 59,3 százalékára emelkedett.

Mindezt tovább nehezíti, hogy 2026. augusztus 31-éig még mintegy 10 milliárd eurót kellene lehívnia Romániának az uniós helyreállítási alapból, ám több kulcsfontosságú reform és vállalás teljesítése továbbra is késik. Nazare szerint a politikai patthelyzet nemcsak a pénzpiacok bizalmát ássa alá, hanem közvetlenül rontja az ország esélyeit az uniós források lehívására és a szükséges reformok végrehajtására is.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!