Lehetséges robbanótöltet miatt több mint kétszáz embert telepítettek ki a Galațira zuhant orosz drón miatt
Több mint kétszáz embert telepítettek ki Galați egyik lakóövezetéből, miután a péntekről szombatra virradó éjszaka egy, feltehetően orosz drón csapódott be a város Bariera Traian nevű negyedében. A helyszínen a hatóságok lehetséges robbanótöltet jelenlétére utaló jeleket azonosítottak, ezért a roncsok körül 200 méteres biztonsági zónát alakítottak ki, és megkezdték a környék kiürítését, írja a G4Media.
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség szerint 217 embert evakuáltak, közülük 11-et a SMURD szállított el, mert egészségi állapotuk miatt segítségre szorultak. Több mint 110 lakóház maradt a rendőrség és a csendőrség felügyelete alatt, miközben a térséget teljesen lezárták.
A beavatkozás miatt a gázszolgáltatást is ideiglenesen felfüggesztették: 555 lakossági és nem lakossági fogyasztó maradt földgáz nélkül Galați több utcájában. A hatóságok közlése szerint a drónroncsot biztonságos helyszínre szállítják, ahol ellenőrzött körülmények között semmisítik meg.
A román védelmi minisztérium szóvivője szerint az éjszaka folyamán 15 drónt követtek folyamatosan az ukrán határ közelében, egészen addig, amíg azok el nem tűntek az ukrajnai Reni térsége fölött, ahol ezt követően több robbanást is jelentettek. A román hatóságok feltételezése szerint egy drón kiszakadhatott ebből a rajból, majd a Barátos-tó (Lacul Brateș) fölött áthaladva zuhant Galați lakott részére.
A támadás idején, mint korábban a HotNews alapján beszámoltunk róla, a román hadsereg radarjai több légi célpontot is észleltek a román légtér közelében. Hajnali kettőkor két brit Eurofighter Typhoon vadászgép szállt fel a fetesti-i 86-os légibázisról a NATO megerősített légtérrendészeti missziójának részeként, míg 2:14-kor RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a Grindu és Isaccea térségében élőknek.
A becsapódásban senki sem sérült meg, de egy melléképület és egy villanyoszlop megrongálódott.
Bukarest élesen reagált az incidensre: a Románia Védelmi Minisztériuma „az Oroszországi Föderáció felelőtlen cselekedetének” nevezte a történteket, hangsúlyozva, hogy az ilyen támadások nemcsak a román állampolgárok biztonságát veszélyeztetik, hanem a NATO kollektív biztonságát és a fekete-tengeri térség stabilitását is.
A román hatóságok szerint ez már a 44. olyan eset az ukrajnai háború kitörése óta, amikor Románia területén drón vagy drónmaradvány csapódott be.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás