Csíkszeredában már 140 000-en adták le a levélszavazatukat, és közel 2700 átjelentkezőt várnak még

Míg Csíkszereda utcáin délelőtt még a tipikus vasárnapi, templomba járó nyugalom az úr, a városközpontban, a Sapientia EMTE épületénél, a magyarországi országgyűlési választás egyik külképviseleti helyszínén már jelentős a forgalom. Folyamatosan érkeznek az autók, a bejáratnál pedig kisebb tömeg várakozik a bebocsátásra. Kolcsár Józseffel, a Tamási Áron Színház színészével is összefutunk, aki ismerőseit hozta fel, hogy leadják a szavazatukat.

Csíkszeredában több mint 2600 Magyarországon lakcímmel rendelkező választót várnak az urnákhoz – Fotók: Tőkés Hunor / TranstelexCsíkszeredában több mint 2600 Magyarországon lakcímmel rendelkező választót várnak az urnákhoz – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex
Csíkszeredában több mint 2600 Magyarországon lakcímmel rendelkező választót várnak az urnákhoz – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex

A választás helyszínéül azért választották a magyar kormány támogatásából épült Sapientia EMTE épületét a főkonzulátus saját ingatlanai helyett, mert az egyetem teljesen akadálymentesített, ami jelentősen megkönnyíti a voksolást. A szervezők emellett külön figyelmet fordítanak a kismamákra is: a várandós nők elsőbbséget élveznek, így várakozás nélkül, soron kívül adhatják le szavazatukat.

Az épületen belül élesen elválik a kétféle szavazási mód: az állandó magyarországi lakcímmel rendelkező átjelentkezők több asztalnál vehetik át a pártlistás és az egyéni jelöltre vonatkozó íveket, amelyeket zöld borítékba helyezve dobhatnak az urnákba. Ezzel szemben a lakcímmel nem rendelkező külhoni magyarok egy külön teremben, egyetlen urna használatával adhatják le levélszavazataikat, amelyeken csak pártlistára voksolhattak. Ez utóbbi folyamatot a Külképviseleti Választási Iroda (KÜVI) egyik tagja felügyeli.

Bár most a levélszavazatos urnát alig páran közelítik meg, az elmúlt két hét alatt 140 ezren már leadták a voksukat Csíkban – Fotók: Tőkés Hunor / TranstelexBár most a levélszavazatos urnát alig páran közelítik meg, az elmúlt két hét alatt 140 ezren már leadták a voksukat Csíkban – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex
Bár most a levélszavazatos urnát alig páran közelítik meg, az elmúlt két hét alatt 140 ezren már leadták a voksukat Csíkban – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex
Bár most a levélszavazatos urnát alig páran közelítik meg, az elmúlt két hét alatt 140 ezren már leadták a voksukat Csíkban – Fotók: Tőkés Hunor / Transtelex

Fodor Tamás, a KÜVI elnöke a Transtelexnek elmondta, hogy bár a személyes részvételre jogosultak száma 2689 fő, a csíkszeredai főkonzulátuson az elmúlt két hétben már 140 000 levélszavazatot adtak le. Bár a ma személyesen megjelenő levélszavazók száma ehhez képest elenyésző, az összmennyiség rendkívül jelentős. És a KÜVI elnöke szerint Csíkszeredában is tapasztalható a magyarországi tendencia, hogy többen járulnak az urnákhoz. Fodor ehhez hozzátette, hogy a rekordszerű növekedéshez a Székelyföldön állandó erős részvétel mellett a más országokból szavazók növekvő száma is hozzájárult.

Mint a helyszínen megtudtuk: a választás tisztasága felett a magyarországi pártok részéről kizárólag a Fidesz által delegált két megfigyelő őrködik, ellenzéki delegáltak nincsenek jelen, a civil szférát viszont a Funky Citizens képviseli. A délelőtt folyamán Dolhai István csíkszeredai főkonzul is leadta szavazatát; ő szűkszavúan annyit jegyzett meg, hogy ezúttal kizárólag választópolgárként van jelen, így politikai kommentárt nem fűzött a voksához.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!