„Rendszerváltást várunk” – tiszás szavazók is megjelentek a csíkszeredai voksoláson

A csíkszeredai Sapientia EMTE épületében kialakított szavazókör nemcsak a magas részvétel miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert a sorban állók között olyan hangok is megszólalnak, amelyek az erdélyi magyar közbeszédben egyelőre ritkán hallhatók nyilvánosan. Két, Sepsiszentgyörgyről érkezett, negyven év körüli választó például nyíltan vállalta: a Tisza Pártra szavaztak, és tudatosan vállalják azt az álláspontot, amelyet szerintük sokan osztanak, de kevesen mondanak ki.

„Rendszerváltást várunk!” – válaszolták kérdésünkre, amikor arról érdeklődtünk, mit várnak a választástól. Számukra a mostani voksolás nem egyszerű kormányváltási lehetőség, hanem egy korszak lezárásának esélye.

Indoklásuk ugyanakkor nem fekete-fehér. Az egyikük hangsúlyozta: megérti, hogy sok erdélyi magyar miért kötődik a jelenlegi magyar kormányhoz. „Rengeteget segített, ezt nem lehet elvitatni” – mondta, majd rögtön hozzátette: ez azonban szerinte nem mentesíti a rendszert „a sok lopás, a korrupció, a kiszervezett közpénzek” és az Európai Unióval való konfliktusok alól, amelyeknek a magyar családok a bőrükön éreznek.

A másik választó ennél személyesebben fogalmazott: „Én a gyerekeimnek az Európai Uniót szeretném. A szabadságot.” Számukra tehát nem pusztán politikai preferenciáról van szó, hanem jövőképről: arról, hogy milyen országba, milyen rendszerbe nőnek bele a gyerekeik.

A beszélgetés során óhatatlanul szóba került a sepsiszentgyörgyi incidens is, amelyben a Sepsi OSK edzői bántalmaztak három fiatalt, miután azok az „Árad a Tisza” szlogent skandálták. A két szavazó szerint ez az eset sokkal többről szól, mint egy egyszeri konfliktusról.

„Ha ezt megfordítjuk, és román–magyar konfliktus lett volna, akkor teljesen más lenne a narratíva, mindegy lett volna, hogy ittasak voltak-e, vagy hogyan viselkedtek, akkor sem az áldozatokat hibáztatnák” – mondta egyikük. „Ha azt kiabálta volna valaki, hogy Ria-Ria Hungária, és ezért kap egy pofont, akkor a fél világ fel lenne háborodva” – tette hozzá a másik. Szerintük a történet egyik legfontosabb tanulsága éppen az, hogy a politikai hovatartozás miként írja felül az áldozat és az agresszor közötti határt a közbeszédben.

Azt is elmondták: bár Sepsiszentgyörgyön és más erdélyi városokban is sokan gondolkodnak hasonlóan, a többség egyelőre nem meri ezt nyíltan felvállalni. A félelem nem elméleti: konkrét tapasztalatokra épül. A húsvéti incidens után sokan inkább visszahúzódnak, és a nyilvános politikai véleménynyilvánítást elkerülik. Szavazni se mennek el, ezt azonban azért is teszik, mert a Fideszre a korrupció és pedofil botrányok miatt nem szavaznának, de a magyar kormánytól kapott támogatások miatt most a Tiszára se húznák be az X-et.

Ez a láthatatlanság a közösségi életben is megjelenik. A két szavazó elmondása szerint még egy egyszerű tiszás-eredményváró megszervezése is problémába ütközött. Végiggondolták, hogy Sepsiszentgyörgyön hol lehetne Tisza-szimpatizánsokként összegyűlni, de végül nem találtak olyan helyet, ahol ezt konfliktus nélkül megtehetnék.

A jövőt illetően ugyanakkor nem pesszimisták. Úgy látják, egy esetleges kormányváltás nem elsősorban az erdélyi támogatások megszűnését hozná, hanem a politikai kommunikáció átalakulását. „Remélhetőleg a gyűlöletkeltés és a félelemkeltés alábbhagy” – mondta egyikük, hozzátéve: a Tiszának is érdeke lesz megszólítani a külhoni magyarokat, így a támogatási rendszer fennmaradásától nem tartanak.

A változás kulcsát inkább a kommunikációban látják. Szerintük az elmúlt évek médiatere egyoldalú képet közvetített, amely erősen befolyásolta az erdélyi közvéleményt. „Türelmesnek kell lenni, meg kell érteni az embereket” – fogalmaztak, és úgy vélik, egy nyitottabb, kevésbé polarizált közbeszéd néhány éven belül látványos átrendeződést hozhat.

Saját politikai útjukat is részben személyes tapasztalatok alakították. Magyarországon élő vagy ott dolgozó családtagjaik, ismerőseik beszámolói alapján egyre kritikusabban látják a jelenlegi rendszert. „Az ő szemükön keresztül látjuk, mi történik, és ez nem tetszik” – mondták.

Abban viszont egyetértettek: a legfontosabb kérdés az, hogy a következő generáció milyen Magyarországot örököl. „Egy szabad országot szeretnénk, ahol nem kell félni attól, hogy ki mit mond, vagy kihez tartozik” – fogalmazott egyikük.