Expert Forum elnöke: Kelemen Hunornak távoznia kellene a választási eredmények után
Az első választási eredmények nyilvánosságra kerülése után – amelyek szerint a Tisza Párt jelentős előnnyel vezet – éles hangvételű bejegyzésben bírálta Kelemen Hunort Sorin Ioniță, az Expert Forum (EFOR) bukaresti agytröszt elnöke.
Ioniță és az általa vezetett szervezet rendszeresen foglalkozik a romániai politikai folyamatokkal és az RMDSZ szerepével: az elmúlt időszakban többek között a választási integritás kérdéseit, a kampányokban megjelenő dezinformációt, valamint az RMDSZ és a Fidesz közötti szoros kapcsolatot is kritikus szemmel elemezték. Korábban a kormányzati működést is bírálták, különösen a reformok elmaradása és az uniós források felhasználása kapcsán.
A mostani bejegyzésében Ioniță azt írta, hogy szerinte Kelemen Hunornak le kellene mondania az RMDSZ éléről és vissza kellene vonulnia a politikából. Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz „vak” támogatása már a második súlyos politikai kudarc rövid időn belül, a 2025-ös romániai elnökválasztáson támogatott Crin Antonescu-jelöltség után, amit „két országban elkövetett két nagy politikai baklövésként” értelmezett.
A szakértő szerint az RMDSZ ugyan demográfiai okokból továbbra is a romániai magyar közösség parlamenti képviseletének meghatározó szereplője marad, de nem mindegy, milyen vezetéssel. A posztban úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi irányvonal problémás, mert Kelemen Hunor szerinte „egyszerre kötött alkut a budapesti, általa anti-európainak nevezett politikai erőkkel, és alkalmazkodott a román állam hatalmi struktúráihoz”.
Ioniță azt is írta, hogy Markó Béla korábbi elnökségéhez képest Kelemen Hunor időszaka szerinte „a szövetség balkanizálódását” hozta, és bírálta azt is, hogy az RMDSZ részt vett olyan politikai alkukban, amelyek a romániai hatalmi elit érdekeit szolgálták. A bejegyzés szerint a magyarországi politikai változások fényében az RMDSZ különösen nehéz helyzetbe kerülhet, és szerinte nem elfogadható érv az, hogy nincs alternatíva a szövetséggel szemben Erdélyben.
A szakértő úgy zárta gondolatait, hogy más politikai pártok esetében hasonló kudarcok után legalább formálisan megtörtént a vezetők leváltása, és szerinte az RMDSZ esetében is ez lenne a minimális elvárható lépés.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás