Repedezik a Fidesz kizárólagossága Erdélyben? Az EMSZ egy része már tapogatózna a Tisza felé

Az utóbbi hetekben sokan találgatták, hogy meg tudnak-e erősödni az RMDSZ-en belül azok a körök, amelyek a Tisza felé nyitnának, vagy legalábbis nem zárnák be teljesen az ajtót egy esetleges magyarországi kormányváltás előtt. De az RMDSZ vezetősége erre a lojalitás erősítésével reagált, és forrásaink szerint következetesen zárja le a nyitási kísérleteket. A történet azonban nem áll meg az RMDSZ-nél, az Erdélyi Magyar Szövetségen belül is léteznek ilyen hangok, még ha ott sincsenek többségben, és nem sikerült ebből egy koordinált akciót összehozni, így hivatalos pártállásponttá aligha válhatnának. A különbség inkább az, hogy míg az RMDSZ-ben a központi vezetés totális bezárkózással válaszolt, és belső források szerint minden nyitási kísérletet elfojtott, az EMSZ-ben inkább a belső gyengeség, a szerepzavar és a politikai túlélési ösztön teszi zavarossá a képet.

Ez azért is érdekes, mert az EMSZ története maga is a Fidesz nemzetpolitikájának egyik mellékterméke. Az a párt, amely ma a Fideszhez való hűséget elvi kérdésként próbálja felmutatni, valójában két olyan szervezetből állt össze, amelyeket a magyar kormánypárthoz közeli körök egykor éppen azért építettek fel Erdélyben, hogy meggyengítsék az RMDSZ-t. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) különböző fideszes erőközpontok támogatásával jöttek létre, egymással is versengtek, és mindkettő azt remélte, hogy előbb-utóbb képes lesz komoly szeletet kifogni az RMDSZ vitorlájából, azaz a szövetség több évtizedes hegemóniáját meg tudja ingatni.

Ez azonban nem valósult meg, a Fidesz és az RMDSZ Kelemen Hunor elnöksége alatt újra egymásra talált, és a két kispárt miután már nem szolgálta a Fidesz érdekeit, hiába a hűség, a bizalom és a vakremény a magyar kormányban: a pénz elapadt, a Demokrácia Központok leépültek, a honosítási infrastruktúra kikerült a kezükből, hisz a Fidesz számára is világossá vált, hogy Erdélyben végül mégis az RMDSZ -szel kell üzletelni, ha nagyot akarnak. És nagyot akartak! Ma már odáig jutott a történet, hogy Orbán Viktor nemrég Debrecenben „az erdélyiek főnökeként” utalt Kelemen Hunorra, aki a kampányrendezvényen nyíltan a Fidesz–KDNP támogatására buzdított.

Ebben a helyzetben az EMSZ egyszerre lett fölöslegessé és kiszolgáltatottá. A 2024-es választási együttműködésben ugyan kapott egy parlamenti mandátumot az RMDSZ listáján, de ez inkább volt az RMDSZ-nek jól jövő kirakat-összefogás, mint valódi stratégiai partnerség.

A mostani helyzetről és arról, hogyan nyitnának a Tisza felé, a szövetségnek két alapemberétől érdeklődtünk. Az első, Csomortányi István, az EMSZ elnökhelyettese a Transtelex megkeresésére azonnal a sérelmek felsorolásával indított: szerinte az RMDSZ a megállapodást nem tartotta be, az EMSZ-szel nem egyeztet, nem vonja be semmibe, és amit együttműködésnek neveztek, az valójában csak kampánytechnikai színjáték volt. Ez már elég sokat elárul arról, mennyire kiüresedett az a konstrukció, amiben az EMSZ egyszerre próbál az RMDSZ ellenzéke és alkalmi partnere lenni.

A Tisza megjelenése ezt a belső zavart csak tovább élezi

Nem felhőtlen tehát a viszony az EMSZ és az RMDSZ között sem a pártvezetési szinteken, sem a helyi együttműködések terén. Amióta pedig itt is, ott is felütötte fejét a gondolat, hogy jó volna kiugrani a Fidesz halálos öleléséből, azóta még inkább érzékelhető a feszültség.

Az RMDSZ-en belül is látszanak repedések: a levélszavazatos kampányról szóló korábbi riportunk elkészítésekor több belső forrás is jelezte, hogy léteznek olyan RMDSZ-es körök, amelyek nem ragaszkodnának mindenáron a Fidesz kizárólagosságához, csak a központi vezetés ezt ma még elfojtja. A sepsiszentgyörgyi incidens, ahol RMDSZ-es ifjúsági vezetők kerültek be a hírekbe úgy, hogy a Tisza jelszavát skandálták, csak látványosabbá tette ezt a belső forrongást, ugyanis, bár bizonyítani nem lehet, nem véletlenül akadtak össze épp ezekkel a fiatalokkal az OSK-s edzők.

Ugyanez a belső mozgás, csak más alakban, az EMSZ-ben is jelen van.

Toró T. Tibor, az egykori EMNP-elnök, az EMNT ügyvezető elnöke és az erdélyi többpárti magyar politizálás egyik régi ideológusa a Transtelexnek lényegében megerősítette, hogy az EMSZ környezetében valóban felmerült tavaly a Tiszával való komolyabb kapcsolatépítés gondolata.

Nem hivatalos döntésként, nem intézményes formában, hanem stratégiai beszélgetésként. Toró ugyan hangsúlyozta, hogy jelenleg nincs tisztsége az EMSZ-ben, csak a fiatal politikusokra próbál pozitívan hatni, ezért nem beszélhet a párt nevében, de a saját álláspontját világosan kifejtette: szerinte mindig is a több lábon állás volt az egyetlen helyes kisebbségi stratégia. Nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországi kapcsolatokban is.

Toró gondolatmenete azért érdekes, mert egyszerre idézi vissza a régi Markó-féle pluralista logikát és az EMNP korai önigazolását. Azt mondja: már akkor is ezt vallotta, amikor közelebb voltak a Fideszhez, és akkor sem tartotta helyesnek az „egy ország, egy szervezet” doktrínáját. Szerinte a magyar nemzetpolitika egyik alaphibája éppen az volt, hogy minden elszakított térségben egyetlen szervezetet emelt ki, a többieket pedig legfeljebb megtűrte, de nem kezelte partnerként. Ez szerinte nemcsak politikailag káros, hanem a nemzetegyesítés logikájával is ellentétes, mert a nemzeti egység nem azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt kell gondolnia, hanem azt, hogy a különböző szereplőkkel is fenn kell tartani a párbeszédet.

Toró arról is beszélt, hogy amikor a Néppárt elnöke volt, a Fidesz mellett a Jobbikkal és az LMP-vel is tartottak fenn kapcsolatokat, és ezt a pluralizmus természetes részének tartotta. Ebből a nézőpontból a Tisza felé való nyitás sem ideológiai árulás, hanem egy alapelv következetes alkalmazása lenne: kapcsolatot kell tartani minden olyan politikai erővel, amely teljesíti a „nemzeti minimumot”. Toró a Tiszát ilyen szereplőnek tekinti. Óvatosan fogalmazott, nem állította, hogy intézményes közeledés zajlana, de azt igen, hogy szerinte normális és szükséges lenne az ilyen kapcsolatkeresés, már csak azért is, mert nem lehet tudni, mit hoz a választás, és a nemzetpolitikát akkor is tovább kell működtetni, ha Magyarországon kormányváltás következik be.

A legfontosabb mondata talán mégsem ez volt, hanem az, hogy ő nem lát „borzasztó nagy cezúrát” a magyar nemzetpolitikában akkor sem, ha a Tisza győzne. Vagyis nem a világvégét látja egy ilyen fordulatban, hanem azt, hogy a jól működő programokat meg lehetne tartani, a rosszul működőket pedig ki lehetne javítani. Ez a mondat egyszerre szól a Fidesz-tábor felé és az EMSZ belső vitáihoz is: Toró nem a szakítást hirdeti, hanem az átjárhatóságot. És éppen ezzel mondja ki azt, amit az EMSZ hivatalos vezetése ma még nem mer: hogy a kizárólagosság politikája nem örök törvény, csak egy ideiglenes állapot.

A szintén Néppárt felől érkező Csomortányi István ehhez képest már sokkal óvatosabban beszélt. Telefonon kerestük meg, miután több EMSZ-es forrásunk is azt állította: a párton belüli, Tisza felé tapogatózó, a Fideszhez fűződő viszonyt újragondolni próbáló kezdeményezések mögött részben ő áll, még ha nem is nyíltan, hanem kerülőutakon. Ezek a források „kalózakciókként” emlegették azokat a kapcsolatfelvételeket és puhatolózásokat, amelyeknek szerintük nincs hivatalos pártfelhatalmazása, de mégis zajlanak, és amelyekben Toró szerepe inkább ideológiai, puhító, mint végrehajtó jellegű.

Csomortányi ezt az információt természetesen tagadta. Azt mondta: az EMSZ-en belül hivatalos szinten ilyen beszélgetés nem volt, legalábbis olyan fórumon, ahol ő jelen lett volna. Ugyanakkor a tagadásai feltűnően szűkek és technikai természetűek voltak. Azt hangsúlyozta, hogy „intézményes formában” nem volt szó ilyesmiről, és hogy most, néhány nappal a választások előtt korai ilyen kérdésekről beszélni. Ez politikai nyelvre lefordítva inkább tűnik időhúzásnak, mint egyértelmű cáfolatnak.

Főleg azért, mert amikor a Tisza felé való esetleges nyitásról kérdeztük, nem a Fidesz melletti lojalitást ismételte fel harsányan, sőt semmi pozitívot nem említett róla, ahogy a Tiszáról sem mondott semmi rosszat. Azt mondta: az EMSZ-nek azt kell néznie, hogy „mit akarnak az erdélyi magyarok”, és majd „az eredmények függvényében lehet a hogyan továbbról beszélni”. Ez a mondat viszont messze van attól a merev, ideológiai hűségnyelvtől, amelyet az EMSZ hivatalosan képvisel és hangoztatni szokott. És még beszédesebbé válik, ha mellé tesszük a Fideszről mondott tömör értékítéletét. Amikor a párt és a Fidesz viszonyáról kérdeztük, annyit mondott: „volt már jobb is”. Ennél rövidebben és hűvösebben aligha lehet jelezni, hogy a kapcsolat ma már nem az, aminek kifelé mutatják.

Csomortányi közben az RMDSZ-ről jóval nyersebben beszélt. Szerinte az RMDSZ-től „bármi kitelik”, hatalma átmentéséért bárkivel együttműködik, helyi szinten még az AUR-ral is, és folyamatosan hazudik nemcsak az EMSZ-nek, hanem a választóknak is. Ez azért fontos, mert miközben az EMSZ hivatalosan nem akarja megsérteni a Fideszt, belső szóhasználatában és frusztrációiban egyre nyíltabban él az a gondolat, hogy az RMDSZ valójában bármikor átáll, ha érdeke úgy kívánja. Magyarán: amit az EMSZ-ben egyesek ma még csak lehetőségként emlegetnek, azt szerintük az RMDSZ gondolkodás nélkül megteszi majd, ha szükséges lesz. Ebben a logikában a Tisza felé való kapcsolatépítés már nem ideológiai ügy, hanem túlélési kérdés, versenyhelyzet.

Az RMDSZ-nek ugyanis van súlya és infrastruktúrája az átálláshoz, az EMSZ-nek pedig csak ösztönei, értékei és belső vitái vannak. A párt hivatalos álláspontja ugyanis, értesüléseink szerint, továbbra is az, hogy értékszövetségként a Fidesz mellett maradnak, akkor is, ha ebből közvetlen politikai hasznuk nincs, és akkor is, ha kormányváltás történik Magyarországon.

A Fidesz által egykor felépített, majd részben magukra hagyott politikai mellékszereplők ma már nemcsak anyagi, hanem stratégiai bizonytalanságban is élnek. A civil csatornákon csordogáló támogatás nem ugyanaz, mint a korábbi politikai hátszél, és az EMSZ-en belül is vannak, akik érzik: ha a Fidesz kizárólagossága megbillen, nekik nem lesz automatikus helyük az új rendben. Innen nézve Toró több lábon állásról szóló tétele már nem elméleti vita, hanem figyelmeztetés is, hogy lépni kell.