Meghalt Péter Pál kolozsvári üzletember, az EnergoBit alapítója
63 éves korában meghalt Péter Pál kolozsvári üzletember. A hírt kedden közölte a Kolozsvári CFR futballklub, amelynek egykori részvényese és igazgatótanácsi tagja volt, de a közleményt később a család kérésére törölték a klub felületeiről, írta a Gazeta Sporturilor.
Péter Páltól Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is búcsúzott és részvétet nyilvánított a családnak. Mint Facebook-bejegyzésében írta, Péter Pál a kilencvenes évek első éveiben az RMDSZ gazdasági alelnöke volt és jelentősen hozzájárult a szervezet gazdasági közpolitikájának kialakításához. „Az erdélyi magyarság jólétének és gazdasági erejének erősítését az egyik legfontosabb ügynek tekintette. Korán és világosan megfogalmazta azt is, hogy a helyben megtermelt adó minél nagyobb hányada a helyi közösségeket kell gazdagítsa. Sikeres vállalkozóként is maradandót alkotott, emellett a kultúra mecénása is volt, és ezt mindig a legnagyobb diszkrécióval tette” – írta.
Péter Pál rendszeresen szerepelt a leggazdagabb romániaiakat összegző listákon, legutóbb 2025 januárjában, a Capital összesítése alapján írtunk erről. Ő volt az EnergoBit energetikai berendezéseket gyártó cég egyik alapítója Gadola István és Ioan Socea mellett. A vállalatot, amely 2024-ben 100 millió euró konszolidált bevételt ért el, 2025 nyarán eladták a francia Vinci csoportnak.
Az üzletember volt az egyik a kolozsvári Eureka Egyesület alapítói közül. A vállalkozói csoport indította el és finanszírozza a Paprika rádiót, a Kolozsvári Magyar Napok kiemelt partnere, rendszeresen szervez jótékonysági bálokat és pályázatot hirdet fiatal vállalkozók támogatására.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás