A román állam fizeti a Tate testvérek perköltségeit
Feloldotta a megelőző kényszerintézkedéseket a Tate testvérek ügyében a bukaresti bíróság, mentesülnek a bírósági felügyelet alól, a perköltségeiket pedig a román állam állja, tájékoztat a News.ro.
Andrew és Tristan Tate ellen 2022-ben indult eljárás Romániában, ahol több rendbeli nemi erőszak, emberkereskedelem és további bűncselekmények gyanúja miatt helyezték őket büntetővád alá.
A Tate testvérek világszerte ismertek, az internetes manoszféra vezető alakjai. Nagy a befolyásuk és rengeteg emberhez érnek el az aggasztó üzeneteikkel. A páros egy rendkívül konzervatív, nőgyűlölő és veszélyes férfiképet közvetít a követőinek. Andrew Tate például úgy véli, hogy minden nő szexmunkás, mert a nők csak le akarják húzni a férfiakat.
A bírósági felügyelet feloldása értelmében a testvérek ezután szabadon elhagyhatják az országot, szabadságukat az eljárás további szakaszai alatt már nem korlátozzák. Emellett a per költségeinek kifizetése alól is mentesülnek.
Az amerikai jogi felelősségre vonás elől menekült a páros Romániába, ugyanis, ahogy azt korábban maga Andrew Tate is elmondta: „itt olyan dolgokkal is megúszod, amiket Nyugaton nem”. Arról, hogy a New York Times hogyan járta körül a romániai igazságszolgáltatás kontextusában Taték ügyét, ebben az anyagban írtunk részletesen.
Korábban pedig azt is bemutattuk, hogyan használták ki az itt töltött idejüket a fivérek, például 3,9 millió dollárért építettnek hamarosan földalatti bunkert Bukarestben és a nagyszebeni Brukenthal Múzeumban tartottak zártkörű bulit a nyáron.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás