A Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal építőtelepéről lophattak, eljárást indított a rendőrség

Sikkasztás gyanújával indított eljárást a Kolozs megyei rendőrség, miután felmerült, hogy a felújítás alatt álló Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal munkatelepéről építőanyagokat loptak el, írta a News.ro.

A rendőrség közölte, hogy vasárnap a vasút felújításán dolgozó munkások szállásán tartottak házkutatást, és olyan építőanyagot találtak, amely a gyanú szerint a vasúti munkálatoktól származik.

A házkutatás során nagy mennyiségű fémhálót, drótot és más fémtárgyakat találtak, emellett az építkezésen használt gépeket is. Ezeket lefoglalta a rendőrség.

A nyomozást folytatják, hogy megállapítsák, pontosan milyen körülmények között történhetett a lopás és ki felelős érte.

A Kolozsvár-Nagyvárad vasútvonal felújítását 2023-ban kezdték el, és augusztusig kellene befejezni a munkálatokat, de van olyan szakasz, ahol távol állnak ettől.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!