Nicușor Dan elnöki tanácsadóvá nevezte ki Dacian Cioloșt
Dacian Cioloș április 6-ától, hétfőtől elnöki tanácsadó lesz. A Nicușor Dan államfő által aláírt rendelet pénteken jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Dacian Cioloș volt miniszterelnök tavaly Ilie Bolojan ügyvivő államfő tiszteletbeli tanácsadója is volt, akkor Románia stratégiai partnerségeinek koordinálását és nyomon követését segítette.
Dacian Cioloș eddigi politikai pályafutása során mind hazai, mind uniós szinten meghatározó tisztségeket töltött be.
2015 és 2017 között Románia miniszterelnöke volt: a Colectiv tűzvész utáni tüntetések nyomán kinevezett technokrata kormányt vezette, amelyet eredetileg átmeneti megoldásnak szántak. Kormányzása idején a közigazgatás stabilizálása és bizonyos reformok előkészítése került előtérbe.
Ezt megelőzően, 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa volt a José Manuel Barroso vezette második bizottságban, ahol az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjáért felelt.
Pártpolitikai pályafutása során megalapította a PLUS-t (Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja), amely később egyesült a USR-rel. Az így létrejött USR-PLUS egyik meghatározó arca lett, majd 2021-ben az USR elnökévé választották. A párton belüli konfliktusok miatt 2022 elején lemondott, ezt követően pedig megalapította a REPER-t (Megújítjuk Románia Európai Projektjét), amely azonban nem tudott tartós politikai erővé válni: a 2024-es választásokon gyengén szerepelt, és nem jutott be a parlamentbe, ami a párt gyors marginalizálódásához vezetett.
Európai szinten 2019 és 2021 között Cioloș a Renew Europe frakció elnöke volt az Európai Parlamentben, ahol a liberális, reformpárti irányvonal egyik képviselőjeként tevékenykedett.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás