Nicușor Dan egy év alatt kevesebbet költött külföldi utakra, mint Klaus Iohannis egyetlen repülőútjára

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Számottevő különbségek rajzolódnak ki a román államfők külföldi útjainak költségei között: Nicușor Dan egy teljes év alatt kevesebbet költött utazásokra, mint amennyibe elődjének, Klaus Iohannisnak egyetlen egy repülőútja került.

Az Antena 3 CNN elemzése szerint Klaus Iohannis 2024-ben 28,49 millió lejt költött külföldi látogatásokra, míg Nicușor Dan 2025-ben összesen 936 ezer lejt fordított erre a célra. Hogy konkrét példákkal mutassanak rá a különbségekre, a portál kiemelte a két elnök egy-egy párizsi útját. Iohannis egyik repülőútja a francia fővárosba körülbelül 900 ezer lejbe került az államnak, Nicușor Dan pedig ugyanezt a távot „megoldotta” 150 ezer lejből. Euróban számolva ez azt jelenti, hogy a korábbi elnök nagyjából 180 ezer eurót fizetett egyetlen ilyen repülésért, míg Dan legfeljebb 35 ezer euróból utazott ugyanoda.

A különbség elsősorban a közlekedési eszközökben keresendő. Az államfői delegációk a Klaus Iohannis érában gyakran bérelt, luxuskategóriás magángépekkel utaztak, erről a Recorder tényfeltáró portál is készített egy rövid dokumentumfilmet 2023-ban. Nicușor Dan rendszerint a Román Légierő C-27J Spartan típusú szállítógépeit használja a külföldi utak lebonyolításához, és mivel a gépek az állam tulajdonában vannak, az üzemeltetésük jóval olcsóbb.

Egyszer tett kivételt Nicușor Dan, és nem utazott a Spartannal, ez 2026 februárjában történt, amikor a román államfő az Egyesült Államokba utazott, mert Donald Trump béketanácsának egyik ülésére volt hivatalos. A delegáció kénytelen volt magánrepülőt bérelni, mivel a Spartan a szélsőséges időjárási viszonyok miatt nem tudott volna felszállni, januárban pedig meg is járták Párizsban, mivel ott rekedtek egy napra, ugyancsak kedvezőtlen időjárási körülmények miatt.

A hosszabb utak természetesen nagyobb kiadásokkal járnak: az amerikai látogatás például 200 ezer euróba került. Az elnöki hivatal szerint több lehetőséget is mérlegeltek, és így is a legkedvezőbb pénzügyi megoldást választották.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!