Az AUR elnöke és a Fideszhez köthető intézet vezetője is felszólalt a texasi CPAC-en

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Az amerikai konzervatívok legfontosabb seregszemléjén, a texasi Grapevine-ben zajló CPAC-en idén már látványos távolságtartás nélkül, azonos politikai térben jelent meg a Fidesz legfontosabb háttérintézménye és a román szélsőjobboldali AUR vezetése. A 2026. március 25–28. között zajló rendezvény hivatalos bejelentései szerint George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója egyaránt felszólalóként szerepel a programban.

Ez a tengerentúli szereplés éles kontrasztban áll azzal, ahogyan a Fidesz és az AUR viszonyát itthon kezelik. A budapesti CPAC-ről látványosan „kifelejtették” George Simiont, hogy elkerüljék a nyílt közösségvállalást a román nacionalistákkal. Texasban azonban már nem volt szükség hasonló elhatárolódásra: a Trump árnyékában feszítő új jobboldali egységben Simion és Szánthó már ugyanazt a kottát használja.

A helyszínről érkező beszámolók – köztük Daniel Ciornei AUR-os politikus bejelentkezései – megerősítették, hogy Simion nem csupán statisztált, hanem szerdán fel is szólalt a konferencián, és Donald Trump közvetlen politikai környezetével fotózkodva építette nemzetközi legitimációját. A CPAC az utóbbi években a globális jobboldali hálózatépítés központjává vált, ahol a brüsszeli „birodalmi” törekvések elleni harc felülírja a regionális nemzeti konfliktusokat.

Mint a Transtelexen korábban beszámoltunk róla, Orbán Viktor tihanyi kijelentéseit George Simionról a román politikai térben az AUR-hoz közelítő gesztusként értelmezték, ami az erdélyi magyar közegben is visszhangot váltott ki. Nemrég az AUR EP-képviselője, Gheorghe Piperea is megszólalt, a Transtelexnek úgy értékelte, hogy Orbán pártja a megfelelő választás Magyarországon. A mostani texasi szereplés azt mutatja, hogy a nemzetközi színtéren a Fidesz körei és az AUR már nyíltan egy térben jelennek meg.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!