Daniel David: „Örvendezzünk a tavasz szépségének, tekintsük fejlődési lehetőségnek a kihívásokat!”
Pozitív gondolkodásra bíztat mindenkit Daniel David, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, volt oktatási miniszter tavaszköszöntő beszédében, miközben lemondása után jelenleg oktatási miniszter nélkül maradt az ország és a közigazgatási reform miatt ősztől a tandíjak a jelentősen nőnek majd.
„A tavasz nemcsak a természetben veszi kezdetét, hanem abban is észlelhető, ahogyan a világot látni akarjuk. Nem tudjuk befolyásolni, hogy milyen időket élünk, de azt irányíthatjuk, hogyan reagálunk ezekre, a gondolataink, az értékeink, a döntéseink által” – olvasható a rektor levelében.
Egy allegóriával folytatta, miszerint ahogy a tavasz leküzdi a hideget, úgy a jellem is a megpróbáltatások és a nap mint nap meghozott döntések, a felelősségvállalás által fejlődik. Majd hozzátette:
„Ebben az évben, amely továbbra is bonyolult mindannyiunk és az egész ország számára, örvendezzünk a tavasz szépségének, tekintsük fejlődési lehetőségnek a kihívásokat, erősítsük és formáljuk jellemünket!”
A rektor üzenete pár nappal azután érkezett, hogy Ilie Bolojan kormányfő ideiglenes kinevezésének lejártával jelenleg nincs oktatási minisztere Romániának, ami enyhén megnehezíti a diákoknak is, hogy „örvendezzenek a tavasz szépségének”. Arról nem is beszélve, hogy már késnek egy új miniszter kinevezésével, február közepéig nem létezett hivatalos javaslat, noha a miniszterelnök már február 4-én azt nyilatkozta, hogy „a következő héten” már nyilvános lesz, kire bízzák az oktatási minisztériumot. Bolojan korábban bevallotta, ilyen időkben nem könnyű embert találni erre a pozícióra.
A következő tanévtől, azaz 2026 őszétől megemelik a tandíjakat a BBTE-n. Az új szabályozás értelmében a tandíjakat a törvény által meghatározott állami finanszírozási szinthez igazítják, amely jelenleg évi 6 500 lej az alap- és mesterképzések esetében. De Daniel David szerint ez is csak egy olyan kihívás, amire fejlődési lehetőségként kell majd tekinteni.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás