Ideiglenesen érvénytelenítik a jogosítványt, ha nincs időben kifizetve a közlekedési bírság

Azok a sofőrök, akik nem fizetik be időben a pénzbírságaikat, ideiglenesen elveszíthetik a vezetési jogukat idén szeptembertől – írja a G4Media. A kormány által elfogadott közigazgatási reform részeként konkrét, automatikusan alkalmazott szankciókat vezetnek be a nemfizetők ellen, azzal a céllal, hogy növeljék a bírságok behajtásának hatékonyságát. Az intézkedéseket Cseke Attila fejlesztési miniszter ismertette.

A rendeletben arra is kitérnek, hogy a már felfüggesztett jogosítványok esetében a büntetés időtartamának csökkentése csak akkor kérhető, ha az érintett sofőr minden korábban kiszabott közlekedési bírságát kifizette. Ez a feltétel kizárólag a közlekedési szabálysértésekből származó büntetésekre vonatkozik.

A reformcsomag azokat is célozza, akik egyáltalán nem fizetik be a bírságokat.

A szabályozás szerint ha valaki a bírság kiszabása után 90 napig nem fizet, a jogosítványa ideiglenesen érvénytelenné válik. A felfüggesztés hossza a tartozás összegéhez igazodik, például egy 50 lejes ki nem fizetett bírság esetén a vezetési jog egy napra megszűnhet, míg egy 500 lejes tartozásnál ez az időszak elérheti a tíz napot.

A rendszer működése teljesen automatizált lesz, mivel a helyi önkormányzatokat digitálisan összekapcsolják a belügyi nyilvántartással.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a rendszer automatikusan észleli, ha egy bírságot nem fizettek be a megadott határidőig, ilyenkor a jogosítvány státusza a nyilvántartásban érvénytelenként jelenik meg, anélkül, hogy a sofőrnek fizikailag le kellene adnia a dokumentumot. Ha tartozást kifizetik, akkor a vezetési jog automatikusan visszaáll pár napon belül.

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az intézkedések bevezetése azért vált szükségessé, mert Romániában jelenleg a közlekedési bírságoknak csak 40 százalékát fizetik be. A kormány ezért egy olyan rendszert alakít ki, amely közvetlen és azonnali következményeket kapcsol a nemfizetéshez, egyúttal pedig csökkenti a bürokrácia mértékét is.

Ebben a cikkünkben olvashatók további részletek arról, hogy milyen más intézkedéseket tartalmaz a nemrég elfogadott közigazgatási reformcsomag.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!