Elfogadta a kormány a sokat kritizált közigazgatási reformot, hatékonyabb adminisztrációt és leépítést is ígérnek
Keddi ülésén a kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – írja Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése alapján az Agerpres. A miniszterelnök szerint a közigazgatási reformról szóló rendelet a központi és a helyi közigazgatás több fontos problémáját rendezi. Azt állította, a jogszabály hatékonyabbá teszi az állam és az önkormányzatok működését, csökkenti az indokolatlan kiadásokat és erősíti a decentralizációt.
Bolojan szerint a gazdaságélénkítő csomag egészségesebb alapokra helyezi a gazdaságot és ösztönzi a növekedést. A miniszterelnök azt is elmondta, a következő hónapokban fokozatosan fogadják el a rendeletben szereplő támogatási programokat, amelyek a növekedés motorjai lehetnek az egyes ágazatokban.
Közigazgatási reform
Ilie Bolojan miniszterelnök a rendelet elfogadása utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az felgyorsítja és egyszerűsíti a decentralizációs eljárásokat, valamint jogalapot teremt egyes, jelenleg nem megfelelően kezelt állami vagyonelemek – például sportlétesítmények – önkormányzati átvételéhez, ha a helyi hatóságok vállalják a felújításukat és közösségi használatba adásukat. A miniszterelnök szerint az intézkedéscsomag növeli az önkormányzatok mozgásterét, különösen a városrendezés és településtervezés, valamint a helyi adók és illetékek területén, lehetővé téve, hogy a helyi hatóságok saját szükségleteikhez igazodó döntéseket hozzanak és hatékonyabban irányítsák a fejlesztéseket.
Cseke Attila fejlesztési miniszter tájékoztatása részletezi, hogy milyen intézkedéseket tartalmaz a tárca által összeállított és kedden elfogadott tervezet. A miniszter kiemelte, a helyi közösségek saját hatáskörben dönthetnek a számukra lényeges kérdésekről. Így például a szerencsejáték-létesítményeket a települések peremére irányíthatják, vagy akár teljes mértékben meg is tilthatják azokat. A rendelet elfogadásának hírére Slatina polgármestere, Mario De Mezzo már be is jelentette, hogy teljesen ki fogják tiltani a játéktermeket a városból.
A miniszter szerint emellett új rendelkezések segítik a helyi közösségek fejlesztését. Az ingatlanok köztulajdonjogának tisztázásáért, amelyeket az önkormányzat fel kíván újítani és a közösség szolgálatába állítani, már nem kell a minisztériumhoz fordulni – ezt meg lehet oldani megyei szinten, a prefektusnál. Ez azért fontos, mert csak így pályázhat az önkormányzat az épület felújítására.
Jelenleg az állami tulajdonban lévő ingatlanokat ingyen nem lehet bérbe adni, még közhasznú céllal sem. Akkor sem, ha az önkormányzat például rendőrségi épületet létesít, azt a rendőrségnek csak bérbe adhatja. Az önkormányzat elhagyatott, tulajdonos nélküli ingatlanokat is kérhet, és azokat az ingatlanokat is könnyebben lehet állami tulajdonból önkormányzati tulajdonba áthelyezni, amelyeket nem telekkönyveztek.
„A helyi közösségeket szolgálják az új rendelkezések, így a felújított, eddig kihasználatlan épületekben bölcsődék, orvosi rendelők és közösségi terek létesülhetnek” – idézte Cseke Attilát az RMDSZ közleménye.
Tájékoztatása szerint egyszerűsítik és ésszerűsítik a helyi események szervezési folyamatát. Eddig csak költséges és bürokratikus közbeszerzési eljárás révén adhattak bérbe helyeket helyi termelőknek és kiskereskedőknek. Bizonyos korlátok mellett ez most egyszerűbbé válik. Eddig ugyanis esetenként többe került a procedúra, mint amennyi bevétel származott belőle.
Elmondta, hogy az önkormányzatok hatékonyabban dolgozhatnak: egy-egy pályázati szakember például – akikből egyes településeken hiány van – két önkormányzatban is dolgozhat részmunkaidőben. Ugyanakkor a néhány nap múlva lép hatálybalépő jogszabály lehetővé teszi, hogy a közintézmények – például a prefektúra és a polgármesteri hivatal – egymás között ingyenesen bérbe adjanak és vegyenek ingatlanokat.
„Jelentősen kevesebb állás lesz a miniszterek kabinetjében, valamint a központi és helyi közigazgatásban szolgáló választott tisztségviselők kabinetjeiben. Ezáltal 6409 állás szűnik meg, köztük betöltött és betöltetlen állások is. Tíz százalékkal csökken a központi közigazgatásban dolgozók száma, kivételt képez a tanügy, a kultúra, a védelem, a rendőrség, a mentőszolgálat és a kórházak személyzete”
– jelentette ki Cseke Attila. Hozzátette: a védelmi minisztérium átveszi a megyei katonai központok finanszírozását a megyei önkormányzatoktól. Közben Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a Facebookon azt írta, az hogy az egészségügy kivételt kapott, nem jelenti a reform feladását. Szerinte a teljesítményalapú kritériumok bevezetése továbbra is prioritás, és az erről szóló jogszabály előkészítése előrehaladott szakaszban van. Hozzátette, hogy a jövő héten a minisztérium egyeztet a szakszervezetekkel, a szakmai szervezetekkel és a Romániai Orvosi Kamarával a részletekről.
Cseke Attila azt is közölte, az önkormányzatok ideiglenesen dönthetnek arról, hogy 2026-ban állásokat szüntetnek meg, vagy csak a bérköltségeket csökkentik. 2027-től azonban – ahol szükséges – az álláshelyek 30 százalékát meg kell szüntetni.
Cseke tájékoztatása szerint 731 önkormányzat jelenleg is alacsony alkalmazotti létszámmal működik, nekik nem kell létszámot csökkenteni. A többi önkormányzat esetében országos átlagban a betöltött állások száma 10 százalékkal csökken, és a nagyközségek önkormányzati alkalmazottainak számát a lakosságszámhoz igazítják.
A G4Media összegzése szerint a közigazgatási reformmal mintegy 45 600 állás szűnik meg, amivel idén 1,6 milliárd lejjel, 2027-ben pedig több mint 3 milliárd lejjel csökkentik a személyzeti költségeket. Felülvizsgálják a helyi rendőrségek, illetve biztonsági szolgálatok létszámarányát. A 4500 lakosnál kevesebb lakosú települések csak akkor hozhatnak létre helyi rendőrséget, ha a részleg működési költségeit teljes mértékben fedezik a saját bevételeik, legfeljebb 3 álláshellyel. A miniszterelnök tanácsadóinak a számát 9-ről 5-re, a miniszterek tanácsadóinak a számát 6-ről 5-re, az államtitkárok tanácsadóinak a számát 2-ről 1-re csökkentik.
A miniszter elmondta azt is, hogy a rendelet értelmében ingatlanok és gépkocsik adásvételekor nemcsak az eladónak, hanem a vevőnek is bizonyítania kell, hogy az önkormányzat felé kifizette tartozását. Emellett, a jogosan kirótt közlekedési bírságokat mindenkinek ki kell fizetnie. Ha valaki nem fizeti be időben, egy 90 napos türelmi idő után néhány napra érvényteleníthetik a jogosítványát (például 50 lej tartozás esetén 1 napra, 500 lej tartozás esetén 10 napra stb.). A jogosítványt nem kell leadni, de annak érvényessége ideiglenesen megszűnik.
Ilie Bolojan miniszterelnök a rendelet elfogadása utáni sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az intézkedéscsomag növeli az önkormányzatok mozgásterét, különösen a városrendezés és településtervezés, valamint a helyi adók és illetékek területén, lehetővé téve, hogy a helyi hatóságok saját szükségleteikhez igazodó döntéseket hozzanak és hatékonyabban irányítsák a fejlesztéseket. A központi közigazgatást érintő intézkedésekről szólva a kormányfő elmondta, hogy a következő hetekben felmérik az intézmények személyi állományát, indokolt esetben csökkentik az alkalmazotti létszámot, emellett emelik a rendvédelmi szerveknél és a nemzetbiztonságért felelős intézményeknél dolgozók nyugdíjkorhatárát.
Bolojan arról is beszélt, hogy a reform része maradt a doktori cím után járó pótlékok csökkentése. Érvelése szerint a nyugat-európai országokban általában nem jár bérpótlék a doktori címért, ez inkább romániai sajátosság. „Ha őszinték akarunk lenni: nálunk nem diplomákból van hiány, hanem hanem szakértelemből, esetenként nagyobb elszántságból és elkötelezettségből” – mondta.
Bolojan szerint a közigazgatási reform és a hatékonyságnövelő intézkedések – a pazarlás visszaszorításától a decentralizáció erősítéséig – elkerülhetetlenül vitákat váltanak ki, mivel „minden változás ellenállásba ütközik”.
Gazdaságélénkítő csomag
A kedd este elfogadott gazdaságélénkítési csomag 2032-ig határozza meg az állami támogatási programokat, amelyekre összesen 5 milliárd eurót irányzott elő a kormány – jelentette be a kormányülés után Alexandru Nazare pénzügyminiszter az Agerpres összefoglalója szerint. Elmondta, a támogatási programok részletes feltételeit a jogszabályok elfogadásától számított 90 napon belül dolgozzák ki, és egyeztetnek róluk a romániai vállalkozókkal.
A csomag egyik fontos eleme egy olyan új eszköz bevezetése, amely lehetővé teszi az egymilliárd lejnél (több mint 200 millió eurónál) nagyobb értékű beruházások ösztönzését. Mint mondta, ilyen eszköz eddig nem állt rendelkezésre, ezért az elmúlt években több stratégiai jelentőségű beruházás is elmaradt.
Nazare szerint a gazdaságélénkítési csomag révén Románia kedvezőbb feltételeket biztosít a beruházásoknak, és erősítheti gazdasági súlyát a térségben. Szerinte jogszabály a jövő kulcsfontosságú stratégiai területeit célozza, hogy Románia gyorsabban és versenyképesebben tudjon nagyberuházásokat vonzani az erős regionális és globális versenyben. Hozzátette, hogy a program a román vállalkozások regionális terjeszkedését is támogatja.
A miniszter elmondta,
a csomag elmozdítja a gazdaságot a fogyasztásalapú növekedésről a termelő ágazatokra, innovációra és hazai termelésre épülő modell irányába.
Mint mondta, a korábbi évek fogyasztásalapú növekedése költségvetési egyensúlytalanságokhoz vezetett, ezért a hangsúly a likviditást javító és a vállalkozásokat segítő ösztönzőkre helyeződik.
A miniszter kiemelte, hogy a csomag többek között emeli az áfabevétel-alapú elszámolás értékhatárát, bevezeti a szupergyorsított amortizációt és ösztönzi a vállalati nyereség beruházásokba történő visszaforgatását. Újdonságként először vezetik be a kutatás-fejlesztési és innovációs adójóváírást, amely a K+F-kiadások egy részét téríti meg.
Nazare szerint a gazdaságélénkítő intézkedések idei költségvetési vonzata 2,2 milliárd lej.
A rendeletek bemutatása utáni sajtótájékoztatón Ilie Bolojan azt is elmondta, valamennyi minisztérium észrevételek nélkül, kedvezően véleményezte a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket. Elmondta azt is, hogy a minisztériumok javaslatainak beépítésével fogadták el, és szerdán délben továbbítják a Hivatalos Közlönynek.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás