BNR-tanácsadó: reform nélkül milliók dolgozhatnak akár 70 éves korukig, miközben százezrek kiváltságos nyugdíjat élveznek

Reformok hiányában mintegy ötmillió romániai alkalmazott dolgozhat 65–70 éves koráig, miközben 200–250 ezer ember korai, kedvezményes feltételekkel megállapított nyugdíjban részesül – mondta a HotNewsnak Eugen Rădulescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) tanácsadója.

A szakértő szerint a különnyugdíjasok száma meghaladja a 200 ezret, az erre fordított kiadások pedig megközelítik a bruttó hazai termék, a GDP egy százalékát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a román gazdaság az elmúlt két évben mindössze 0,8, illetve 0,6 százalékkal nőtt, ami jóval elmarad a kívánatos ütemtől.

A jegybank az utóbbi hetekben szokatlanul gyakran figyelmeztet a gazdasági kockázatokra. Mugur Isărescu Román Nemzeti Bank elnöke nemrég arról beszélt, hogy a kiskereskedelmi forgalom csökkenése akár egész éves recesszióhoz is vezethet.

Eugen Rădulescu szerint érdemi reformok nélkül Románia gazdasági és társadalmi értelemben is nehéz helyzetbe sodródhat. Úgy látja, az ország korábbi fejlődését olyan intézmények segítették, amelyek a teljesítményt jutalmazták és lehetőséget adtak a társadalmi felemelkedésre. Ezzel szemben ma egyre inkább olyan mechanizmusok erősödnek, amelyek bizonyos csoportok számára tartós előnyöket biztosítanak, miközben jelentős forrásokat vonnak ki a gazdaságból.

Példaként a 2016 után indult béremeléseket említette. A Colectiv-klub tragédiáját követően az egészségügyben jelentősen megemelték a fizetéseket, hogy mérsékeljék az elvándorlást. A béremelések azonban a közszféra más területeire is kiterjedtek. 2018-ban egy bukaresti kerületi zöldterület-fenntartó intézmény vezetője évi 53 ezer eurós jövedelmet vallott be, ami havi mintegy 4.500 eurónak felelt meg. Rădulescu szerint a bérrendszer több területen aránytalanná vált, miközben egyes ágazatok, például az oktatás, jóval kisebb mértékben részesültek emelésben.

A nyugdíjrendszer átalakítása közben a kormány napirendjén is szerepel. Ilie Bolojan miniszterelnök február 24-én kijelentette: emelni kell a nyugdíjkorhatárt azokban az ágazatokban, ahol jelenleg lehetőség van korai nyugdíjba vonulásra. A kormányfő szerint az ország nem engedheti meg magának, hogy egyes kategóriák 48–52 évesen visszavonuljanak, figyelembe véve a demográfiai folyamatokat és a költségvetés teherbíró képességét.

Bolojan hangsúlyozta: a cél az országos helyreállítási tervben vállalt mérföldkövek teljesítése, valamint annak elkerülése, hogy a már elfogadott reformok veszélybe kerüljenek. Az illetékes minisztériumok a következő hetekben törvénymódosítási javaslatokat dolgoznak ki. Azok, akik már most teljesítik a nyugdíjazás feltételeit, átmeneti időszakban még a jelenlegi szabályok szerint vonulhatnak vissza, az új előírások csak a jövőben lépnek hatályba.

A bejelentés után kedden több tucat rendőr tiltakozott Bukarestben, a Győzelem (Victoriei) téren. A tüntetők a tervezett intézkedések visszavonását és a miniszterelnök lemondását követelték.

Rădulescu szerint a fenntartható megoldás a közigazgatás átfogó reformját, a bürokrácia csökkentését, az adminisztratív-területi átalakítás elindítását és az állami vállalatok hatékonyabb működését feltételezi. Ha ez elmarad, a jelenlegi rendszer tovább erősíti a kedvezményezett csoportok pozícióját, miközben az aktív korú lakosságra egyre nagyobb teher hárul.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!