Kelemen Hunor bejelentette az élelmezési norma megvágásának tervét, a védelmi miniszter azonnal tiltakozott

Fordulatot vett az élelmezési normák körüli vita: miután kedden még arról szóltak a hírek, hogy a kormánykoalíció napirendre tűzte a katonák, rendőrök és más közalkalmazottak étkezési juttatásának eltörlését, a kabinet végül visszakozott, és bejelentette, hogy mégsem vágják meg a normát, írja a Cotidianul.

Az ügy akkor robbant be a nyilvánosságba, amikor Kelemen Hunor a parlamentben arról beszélt az újságíróknak, hogy a hétfői koalíciós ülésen felmerült az élelmezési norma teljes megszüntetése, nemcsak a fegyveres testületeknél, hanem minden olyan költségvetési alkalmazottnál, aki részesül benne. A számítások szerint az intézkedés évente 2,4–2,5 milliárd lejes megtakarítást hozott volna a költségvetésnek, ami a GDP mintegy 0,12 százalékának felel meg, és a javaslat a pénzügyminisztériumtól érkezett, egy államtitkári szinten előterjesztett költségcsökkentési csomag részeként.

A bejelentés után azonban komoly politikai ellenállás alakult ki. Az USR-s Radu Miruță védelmi miniszter nyíltan közölte, hogy nem ír alá olyan dokumentumot, amely megszüntetné a katonák élelmezési normáját, arra hivatkozva, hogy ez a juttatás történelmi hagyományokra épül, Cuza fejedelem idejére nyúlik vissza, 2017 óta befagyasztott összegű, és a hadsereg működésének része, hiszen az alkalmazottak mintegy 70 százaléka a katonai étkezdék rendszerére támaszkodik.

Külön pikantériát ad az ügynek, hogy miközben a koalíciós források szerint az élelmezési norma eltörlésének ötlete a pénzügyminisztériumból, egy PSD-s államtitkártól érkezett, a párt elnöke a nyilvánosság előtt már elhatárolódott a javaslattól. Sorin Grindeanu a sajtónak arról beszélt, hogy a PSD nem támogat ilyen megszorítást, sőt ironikusan azt is megjegyezte, hogy akár mindenkit el is lehetne bocsátani, az is hozna pénzt a költségvetésnek. Ezzel azt a képet erősítette, mintha a szociáldemokraták a juttatások védelmezői lennének, miközben ez a kezdeményezés a saját holdudvarukból indult el.

A végső szót Ilie Bolojan mondta ki: a miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a koalíció eláll az élelmezési norma eltörlésének tervétől, és nem született döntés a juttatás megvágásáról. Így egyelőre marad a jelenlegi rendszer, amely szerint a katonák és rendőrök napi 34 lejes normát kapnak, míg a többi, 6000 lejnél alacsonyabb fizetésű közalkalmazott havi 347 lejes étkezési pótlékra jogosult.

IA miniszterelnök viszont azt is mondta, hogy bár a katonák élelmezési normáját végül nem vágják meg, más változás jöhet: emelni fogják a nyugdíjkorhatárt. Vagyis a juttatás marad, de a katonáknak a jövőben tovább kell majd szolgálatban maradniuk,

Az ügy rávilágít arra is, milyen feszült a költségvetési mozgástér: az adóemelések után most már a juttatások is célkeresztbe kerültek, még ha ezúttal végül politikailag túl kockázatosnak is bizonyult a lépés.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!