Hiába hívja haza a román állampolgárokat az RMDSZ vagy az AUR, nagyon kicsi az esély a visszatérésükre

A román diaszpóra politikai identitásáról és választási magatartásáról jelent meg egy új tanulmány, amiben azt vizsgálták, milyen társadalmi tapasztalatok, érzelmi kötődések és Romániáról alkotott percepciók formálták a 2025-ös elnökválasztás második fordulójában meghozott döntéseket. Habár az elemzés középpontjában a Nicușor Dan és George Simion támogatói közötti különbségek állnak, részletes képet kapunk arról is, hogy a diaszpórában élők miként viszonyulnak az anyaországhoz, a politikai elithez és a jövő perspektíváihoz.

Bár korábban is esett szó a diaszpórában élők hazahívásáról, nem igazán alakult érdemi diskurzus erről, és nem is születtek olyan konkrét intézkedések, amik tartósan megfordították volna az elvándorlást. Azonban a tanulmánynak most különös aktualitást ad, hogy az elmúlt hónapokban az RMDSZ és az AUR is kampányt indított a külföldön élő romániaiak visszacsábítására. Ami megkülönbözteti az AUR programját az RMDSZ-étől az, hogy a szélsőjobbos román párt konkrét külföldi közösségek látogatását célozta meg, míg az RMDSZ-es kampány esetében a diaszpórát megszólító programok jelenlegi formájukban elsősorban kommunikációs kezdeményezésként írhatók le. A hangsúly egyelőre a közösségi médiás jelenléten, videókon, fotós posztokon és személyes történeteken van, miközben a hosszabb távú, strukturált szakpolitikai elemek kevéssé körvonalazódnak.

A Diaspora Neascultată (Meg nem hallgatott diaszpóra) című tanulmányt 2026 januárjában tette közzé az IRES, Barbu Mateescu szociológus közreműködésével, a Konrad Adenauer Alapítvány romániai szervezetének megbízásából. A cím arra utal, hogy sok diaszpórában élő úgy érzi: a hangjuk nem jut el a román állami intézményekhez.

A tanulmány kvalitatív kutatáson alapul, amelynek részeként kilenc online fókuszcsoportot szerveztek hat európai országban: Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Spanyolországban. A résztvevőket a választási preferenciáik szerint csoportosították, hogy szabadabban és őszintébben beszélhessenek politikai nézeteikről. A kutatók arra is figyeltek, hogy a csoportok összetétele életkor, nem és foglalkozás szerint változatos legyen, az érintett országokat pedig a diaszpóra választási részvétele alapján választották ki.

Miért hagyják el Romániát az emberek?

A kutatás átfogó képet ad arról, miért döntöttek százezrek – különböző társadalmi rétegekből – a kivándorlás mellett, és hogyan élik mindennapjaikat Nyugat-Európában. A vizsgálat világosan megkülönbözteti egymástól az alacsonyabb iskolai végzettségű, főként kisvárosokból és falvakból származó munkásdiaszpórát, valamint a diplomás, gyakran magas jövedelmű szofisztikált diaszpórát. A két csoport motivációi, tapasztalatai és politikai attitűdjei jól láthatóan eltérnek egymástól.

A felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők döntő többsége nem kalandvágyból hagyta el Romániát, hanem kényszerből. A kis településeken élőknek a munkahelyhiány és az alacsony bérek jelentették a legfőbb problémát. A kutatás szerint számos térségben nincs valódi munkaerőpiaci verseny, tehát a munkavállalóknak alig van választási lehetőségük. Emiatt a munkáltatók nincsenek rákényszerítve a magasabb bérekre, és következmények nélkül kínálhatnak csupán minimálbért, hiszen a dolgozók nem tudnak munkahelyet váltani csupán azért, mert máshol jobb a fizetés. Hacsak nem mennek külföldre.

Egy Nagy-Britanniában élő férfi így fogalmazott: „Hat hónapig kerestem munkát, de semmit nem találtam. Mindig azt mondták, hogy majd visszahívnak. CV-ket küldtem, de hiába. Végül jött egy lehetőség, és elmentem az országból.” (sofőr, Egyesült Királyság, George Simion szavazó)*

A román migráció korai szakaszában – főként Olaszországban és Spanyolországban – gyakori volt a társadalmi státusz csökkenése: tanárok gyárakban dolgoztak, ápolónők mezőgazdasági munkát végeztek. Ugyanakkor a kutatás azt is kimutatja, hogy sokan idővel visszakapaszkodtak eredeti szakmájukba, vagy vállalkozást indítottak.

A kivándorlás sok esetben nem egyszeri döntés, inkább egy hosszú és bizonytalan folyamat. Különösen a fiatal, építőiparban dolgozó férfiak körében gyakori az ide-oda vándorlás Románia és több nyugati ország között. „A liceum után egy barát segítségével Grazba mentem. Nem tudtam beilleszkedni, két hónap után hazajöttem. Megfogadtam, hogy soha többé nem megyek el dolgozni külföldre, de tavaly a pénzügyi helyzet mégis rákényszerített.” (építőmunkás, Ausztria, Nicușor Dan-szavazó)

A gazdasági kilátástalanságot sokan közvetlenül összekapcsolják a romániai korrupcióval és a kapcsolati alapon működő rendszerrel. A résztvevők gyakran hangsúlyozták: nem akarnak politikai jóindulattól függeni.

„Románia gyönyörű ország, akár már holnap hazamennék, ha lenne mit csinálnom. Ott, ha van pénzed, mindent megtehetsz. Ha nincs, csak nézed, ahogy a politikusok milliós utazásokra mennek.” (sofőr, Egyesült Királyság, George Simion-szavazó)

Egy Franciaországban élő vállalkozónő szerint „ha nem csókolod meg a megfelelő helyen a megfelelő embereket, nem juthatsz előre, még akkor sem, ha sokkal felkészültebb vagy.” (vállalkozónő, Franciaország, Nicușor Dan-szavazó)

A szofisztikált diaszpóra: életminőség és közszolgáltatások

A felsőfokú végzettséggel rendelkezők döntéseit kevésbé a fizetések, sokkal inkább az életminőség befolyásolja. Jövedelmük Romániában is versenyképes lehetett volna, de az állami szolgáltatások minősége, különösen az oktatásé és az egészségügyé, elriasztotta őket. „A lányunk oktatása miatt mentünk el. Nem tudtunk már azonosulni a román oktatási rendszerrel, amelyet minden miniszter újra és újra felforgatott.” (szakértő, Ausztria, Nicușor Dan-szavazó)

A kutatásban részt vettek egyetemisták is, az oktatással kapcsolatban az egyikük úgy fogalmazott: „Az egyetemi rendszer egyfajta hiperinflációs állapotban van, ma már szinte bárkinek lehet diplomája. A végzettségek teljesen elvesztették az értéküket, emiatt pedig a fiatal generáció munkaerőpiacra való belépése rendkívül nehézzé vált. Az én korosztályomban a fiataloknak egyrészt nagyon nagy gondot okoz munkát találni, másrészt pedig munkahelyet váltani is.” (hallgató, Olaszország, Nicușor Dan-szavazó)

Erős összefüggés van a befogadottság érzése és a politikai preferenciák között. A Nicușor Danra szavazók gyakran számolnak be tiszteletről és elfogadásról, míg a George Simion-szavazók körében gyakoribbak a diszkriminációs élmények. Sokan külön kiemelték, hogy Nyugaton megszűnik az a társadalmi nyomás és sznobizmus, ami Romániában különösen a kisebb városokban érezhető.

Egy Franciaországban élő meleg férfi egyértelműen fogalmazott: „Romániában a szexuális orientációm miatt nem kaptam állást.” (Franciaország, Nicușor Dan-szavazó)

Minden befogadó országnak megvannak a maga sajátosságai. Franciaországban sokan a közbiztonság romlására panaszkodnak, míg Olaszországban és Nagy-Britanniában a lakásvásárlás viszonylagos könnyűsége jelent vonzerőt. Ugyanakkor a brit egészségügyi rendszer lassúsága visszatérő kritika.

Egyház, média és haza: a román diaszpóra belső törésvonalai

A kutatás szerint a diaszpórában élő románok egyházhoz, médiához és az anyaországhoz fűződő viszonya legalább annyira meghatározó, mint gazdasági helyzetük vagy társadalmi státuszuk. A tapasztalatok ugyanakkor korántsem egységesek: a külföldön élő román közösségek mélyen tagoltak, és ez a megosztottság politikai preferenciáikban is visszaköszön.

Emiatt nem mutatható ki egyértelmű kapcsolat a vallásosság és a 2025-ös elnökválasztás második fordulójában leadott szavazat között. A Nicușor Danra szavazók körében jellemzően alacsonyabb a formális egyházi életben való részvétel. Többen hangsúlyozták, hogy továbbra is hívő embereknek tartják magukat, de az egyházat – különösen az ortodox egyházat – politikailag kompromittáltnak látják. Egy Nagy-Britanniában élő szakértő úgy fogalmazott, hogy számára a templom „túlságosan összemosódott a politikával”, ami eltávolította őt az intézményes vallásgyakorlattól.

A munkásdiaszpóra körében az egyház továbbra is kiemelt szerepet tölt be. Számukra a templom inkább túlélési és integrációs háló, mint spirituális tér. Többen elmondták, hogy Nyugat-Európában a lelkészek és papok jóval közvetlenebb kapcsolatban állnak a hívekkel: segítenek munkát találni, tanácsot adnak adminisztratív ügyekben, és aktívan szervezik a közösségi életet.

Egy Nagy-Britanniában élő gondozónő szerint Romániában „a papot keresni kell”, míg külföldön „a pap keres meg téged, ha bajban vagy”.

Fontos ugyanakkor, hogy George Simion szavazótáborának jelentős része már nem kötődik formálisan az ortodox egyházhoz. Ezek a résztvevők gyakran az „elit” részeként tekintenek az egyházra, amely szerintük eltávolodott az egyszerű emberektől. Többen hangsúlyozták: a hit számukra belső, személyes ügy, ami nem igényli az intézmény közvetítését.

A diaszpórát nemcsak vallási, hanem médiafogyasztási szokásai is élesen megosztják. A kutatás szerint a politikai preferenciák szinte leképeződnek abban, hogy ki honnan tájékozódik. A Nicușor Danra szavazók jellemzően hagyományosabb, „minőségi” médiumokat követnek – itt példaként a Recorder és a G4Media van megemlítve –, míg George Simion hívei nagyobb bizalommal fordulnak a közösségi média felé, különösen a Facebook és a TikTok irányába. Utóbbit többen az utolsó olyan platformnak tartják, amelyet még nem „vásárolt meg a hatalom”.

Érdekes paradoxon, hogy miközben Simion szavazói gyakran beszélnek a közösségi médiában zajló manipulációkról, ez a felismerés nem jár együtt az álhírek vagy összeesküvés-elméletek iránti alacsonyabb fogékonysággal. A kutatásban több esetben is egyetértés mutatkozott abban, hogy „mindenhol manipulálnak”, ami végső soron relativizálja az információk hitelességét.

A Romániához fűződő kapcsolat továbbra is rendkívül szoros. A legtöbb résztvevő évente legalább kétszer hazalátogat, gyakran ennél is többször.

A fő motiváció jellemzően a szülők és a szűkebb család, ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy ez a kötődés idővel gyengülni fog. Különösen a Nagy-Britanniában élők körében figyelhető meg az úgynevezett orvosi turizmus: többen számoltak be arról, hogy fogászati vagy egyéb beavatkozásokat Romániában vagy Törökországban végeztetnek el, töredékáron a brit költségekhez képest.

A Nicușor Danra szavazók beszámolóiban gyakran megjelenik egyfajta mentális eltávolodás azoktól a közösségektől, ahonnan származnak. Sokan érzik úgy, hogy személyes fejlődésük, életmódjuk és értékrendjük már nem illeszkedik ahhoz a társadalmi közeghez, amit Romániában tapasztalnak. Ez az érzés különösen akkor erős, amikor kisebb városokba vagy falvakba térnek haza, ahol szerintük a mentalitás alig változott.

Ezzel szemben a munkásdiaszpóra – főként George Simion szavazói – szinte egyhangúan Románia hanyatlásáról beszélnek. Ők jellemzően kisvárosokból és elszegényedő térségekből származnak, ahol a demográfiai fogyás, az ipar eltűnése és a közszolgáltatások leépülése mindennapos. Egy Egyesült Királyságokban élő nő szerint „csak Bukarest látszik”, a kisebb városok azonban „nem hallatszanak”, mintha nem lennének részei az országnak.

Mi és ők

A diaszpórában élő román állampolgárok politikai attitűdjeit erős mi és ők szembenállás jellemzi. Bár politikai preferenciáik eltérnek, a politikai osztállyal szembeni általános elégedetlenség szinte teljes konszenzust mutat.

A politikusokat a résztvevők többsége saját érdekeikre koncentráló, a társadalom problémáitól elszakadt szereplőkként írja le, függetlenül attól, hogy Nicușor Dan vagy George Simion támogatóiról van szó.

A politikai elit önzésének narratívája szinte minden megszólalásban visszatér. Egy Nagy-Britanniában élő menedzsernő, Nicușor Dan szavazója úgy fogalmazott: „Segíteniük kellene a népet. Nem azért vannak ott, hogy a saját családjukat segítsék.” Egy olaszországi ápolónő (Nicușor Dan-szavazó) hasonló véleményt fogalmazott meg, hangsúlyozva, hogy a politikusoknak a nép felé kellene fordulniuk, nem a saját pénztárcájuk felé – állítását a beszélgetés többi résztvevője egyhangúlag helyeselte.

Az egyenlőtlen bánásmód és a kettős mérce különösen erős érzelmeket vált ki a diaszpórában élő választókból. Többen hangsúlyozták, hogy míg az „egyszerű ember” minden hibáért felelősségre van vonva, addig a politikai elit kivételezett helyzetben van.

Egy George Simionra szavazó brit sofőr indulatosan beszélt a pártfinanszírozásról és a különleges nyugdíjakról, miközben azt kérdezte: „Mi vagyunk az ő hülyéik?” Egy másik sofőr – Nicușor Dan-szavazó – ennél tömörebben fogalmazott: szerinte az állampolgárok mindig fizetnek, a politikusok viszont soha.

A korrupció a résztvevők szemében a román politikai rendszer egyik alapvető jellemzője. Egy Németországban dolgozó ápolónő (George Simion-szavazó) ironikusan jegyezte meg, hogy politikusnak lenni szinte egyet jelent a korrupcióval és a büntetőügyekkel. Egy Franciaországban élő orvos (Nicușor Dan-szavazó) árnyaltabban közelítette meg a kérdést: szerinte mindenhol van korrupció, de Romániában ez vált az elsődleges érdekké. Egy spanyolországi takarítónő (George Simion szavazó) pedig arról beszélt, hogy a politikusokat nem érdekli, hogy az emberek egyik fizetéstől a másikig élnek, miközben az árak folyamatosan emelkednek.

A korrupciót a megszólalók szorosan összekapcsolják az állami intézmények túlzott politizáltságával. Egy franciaországi vállalkozónő (Nicușor Dan szavazó) szerint a politikát teljesen ki kellene tiltani az intézményekből, mert sokszor a munkahely megtartásának feltétele egy adott párthoz való tartozás. Egy Nagy-Britanniában dolgozó gondozónő (George Simion-szavazó) egy korábbi romániai példát idézett fel, amikor egy iskolaigazgatói pozíciót nem szakmai alapon, hanem pénzért lehetett megszerezni, és szerinte ez a mentalitás gyökeres változás nélkül nem fog eltűnni.

A kormányzati beruházásokat, például az autópálya-építéseket, mindkét tábor erős cinizmussal szemléli.

Egy Ausztriában élő szakértő (Nicușor Dan-szavazó) arra hívta fel a figyelmet, hogy harminc évig nem történt érdemi előrelépés, és csak a háborús helyzet közelsége gyorsította fel a fejlesztéseket. Egy brit George Simion-szavazó ugyanezt a gondolatot a Moldovába és Ukrajnába vezető A7-es autópálya példáján keresztül fogalmazta meg, hangsúlyozva, hogy a projekt régóta ismert volt, de politikai akarat hiányában nem haladtak vele.

Érdekes különbség mutatkozik meg a két választói csoport között az „ők” kategóriájának értelmezésében. George Simion egyes szavazói a Román Ortodox Egyházat is a korrupt intézmények közé sorolják, míg Nicușor Dan támogatói körében ez az ellenszenv hiányzik. Egy Nagy-Britanniában élő, George Simiont támogató nő élesen bírálta a zarándoklatokat és az egyházi beruházásokat, különösen a Nemzet Megváltása Katedrálisát, amely szerinte az adófizetők pénzéből épült, miközben az emberek mindennapi gondjai megoldatlanok maradnak. Egy spanyolországi munkás szintén feltette a kérdést, hogy vajon mi másra lehetett volna fordítani azt a több százmillió eurót, amit amúgy a katedrálisra költöttek.

A 2025-ös elnökválasztás második fordulójában Nicușor Dan szavazói elsősorban a jelölt személyes tulajdonságait emelték ki. Többen hangsúlyozták végzettségét, nyugodt stílusát, EU- és NATO-pártiságát, valamint azt, hogy nem keltett irreális elvárásokat.

Egy ausztriai szakértő szerint Nicușor Dan következetes, nem épít botrányokra, és megközelíthető benyomást kelt. Ugyanakkor különösen a 40 év feletti nők körében erősen megjelent az „ellen-szavazás” logikája: többen elismerték, hogy elsősorban George Simion ellen voksoltak, nem pedig Nicușor Dan mellett.

Ezzel szemben George Simion szavazói körében a változás iránti vágy dominált, nem feltétlenül a jelölt iránti személyes bizalom. Többen hangsúlyozták, hogy a jelenlegi politikai elitnek felelnie kellene tetteiért, akár vagyonelkobzás árán is.

A kutatás arra is rámutat, hogy George Simion iránti lojalitás gyakran Călin Georgescu személyéhez kötődik. Több szavazó nyíltan kimondta, hogy Simiont elsősorban azért támogatta, mert mögötte Georgescut látta, és úgy vélte, a „jó ötletek” valójában tőle származnak. A diaszpórában tapasztalt szavazati arányok drasztikus növekedése is ezt a jelenséget támasztja alá.

George Simion szavazói ugyanakkor erős ellenszenvvel viseltetnek Nicușor Dannal szemben. A kritikák között szerepel a gyenge kommunikáció, a vezetői karizma hiánya és az, hogy sokan őt „marionettfigurának” tartják. Többen megkérdőjelezték végzettségét és hitelességét is.

Mindkét táborra jellemző ugyanakkor, hogy az elnökválasztás érvénytelenítésének okairól kevés pontos információjuk van. A Georgescu–Oroszország kapcsolat a résztvevők többségének nincs meg. Egy ausztriai szakértő (Nicușor Dan-szavazó) úgy vélte, hogy a választások jogi indoklásának hiánya súlyos csapást mért a román demokráciára, míg mások értetlenségüknek adtak hangot azzal kapcsolatban, hogy miért éppen Georgescu ellen léptek fel ilyen határozottan.

Bár a megszólalók többsége erősen polarizált, kisebbségben megjelennek árnyaltabb hangok is. Néhány, főként munkás hátterű választó elismerte, hogy nem lehet biztosan tudni, bármelyik jelölt mit tett volna hatalomra kerülve. Többen kritizálták George Simion távolmaradását a vitáktól, míg Nicușor Dan esetében – még kritikus szemmel is – pozitívumként értékelték, hogy vállalta a nyilvános megmérettetéseket.

Aktuális kormányzás

Az aktuális kormányzás megítélése markánsan eltér Nicușor Dan és George Simion szavazóinak körében,

de a két csoport eltérő elvárásai mögött közös bizonytalanság és bizalomhiány húzódik meg.

A Nicușor Danra voksolók a kutatás idején – még a Recorder igazságügyi rendszerrel foglalkozó oknyomozó anyagának megjelenése előtt – kifejezetten mérsékelt elvárásokat fogalmaztak meg. Többen hangsúlyozták, hogy nem várnak gyors, látványos fordulatot, és tisztában vannak azzal, hogy egyetlen ember nem képes rövid idő alatt helyrehozni évtizedes problémákat.

„Legyünk tisztában vele: nem fognak egyik napról a másikra megváltozni a dolgok. Egy ember öt év alatt nem tudja helyrehozni azt, amit harminc év alatt elrontottak” – mondta egy Ausztriában élő nő (Nicușor Dan-szavazó). Egy Nagy-Britanniában dolgozó sofőr hasonlóképp a „normalitás” iránti vágyat emelte ki: szerinte már az is előrelépés lenne, ha az ország egyszerűen „normálisan működne”, és eljutnának oda, hogy rácsodálkozzanak a hétköznapi rend működésére.

Ezzel együtt még ebben a választói körben is gyenge annak felismerése, hogy az aktuális megszorító intézkedések részben a korábbi kormányzások alatt felhalmozott költségvetési hiányok következményei. Különösen az Ausztriában élő Nicușor Dan-szavazók hangsúlyozták, hogy az elnöknek világosabban és következetesebben kellene kommunikálnia erről.

Egy ausztriai szakértő szerint a közbeszéd kizárólag az új terhekre fókuszál, miközben háttérben marad az a kérdés, hogy mi vezetett ezekhez az intézkedésekhez.

Ugyanakkor egy Németországban élő George Simion-szavazó is hasonlóról számolt be: a romániai rádióadásokat hallgatva szinte kizárólag az adóemelésekről hall, miközben pozitív eredményekről alig esik szó, ami óhatatlanul azt az érzést kelti, hogy nincs remény a javulásra.

A megszorítások azonban különösen erős ellenreakciót váltanak ki George Simion szavazóiból. Számukra az új adók és illetékek nem csupán anyagi terhet jelentenek, hanem annak bizonyítékai, hogy Románia olyan országgá vált, ahol nem lehet jövőt építeni. A megemelt adók és járulékok azt az érzést erősítik bennük, hogy az állam nem tiszteli saját polgárait. Szinte minden fókuszcsoportban konkrét, személyesen megélt példák kerültek elő, ezek közül a leggyakrabban az adóemelés, amelyet sokan Nicușor Dan kampányígéretének megszegéseként értelmeznek. Egy Németországban élő nő szerint mindaz, amivel Nicușor Dan korábban Simiont vádolta – adóemeléseket, megszorításokat –, végül ő maga valósította meg.

A megszorítások hatása nemcsak elégedetlenségben, hanem konkrét stratégiákban is megjelenik.

Többen beszéltek arról, hogy a növekvő terhek miatt inkább a feketemunka felé fordulnának, vagy „hosszabbított” kivándorlást fontolgatnak.

Egy brit közlekedési dolgozó szerint sok ismerőse már most azt mondja: inkább dolgozik feketén, vagy elmegy az országból.

Ebben a közegben a szuverenista diaszpóra – vagyis George Simion szavazói – kifejezetten elhanyagoltnak és figyelmen kívül hagyottnak érzik magukat. Úgy látják, sem a jelenlegi, sem a korábbi kormányok nem vették komolyan az érdekeiket, ami tartós tehetetlenségérzethez vezetett. Egy Németországban élő női szavazó értetlenkedve kérdezte, hogyan lehet az, hogy minden román állampolgár „ezer euróval tartozik az államnak”, miközben ő személy szerint soha semmilyen segítséget nem kapott.

Ez az élményvilág erősen összekapcsolódik a patriotizmus iránti igénnyel. Gyakorlatilag minden George Simion-szavazó hangsúlyozta, hogy olyan vezetőre van szükség, aki szereti az országát, az embereket, és Romániát helyezi az első helyre.

A kirekesztettség érzését tovább erősíti az ukrajnai háború kérdése, amely teljesen hiányzott a Nicușor Dan-szavazókkal folytatott beszélgetésekből, ugyanakkor rendkívül erős érzelmi reakciókat váltott ki George Simion támogatóiból. Számukra Ukrajna rendszeres emlegetése azt az üzenetet hordozza, hogy a román állampolgárok másodlagosak. Többen azt a – téves, de érzelmileg nagyon erős – percepciót fogalmazták meg, hogy a megszorító intézkedések célja Ukrajna pénzügyi vagy katonai támogatása.

Egy Németországban dolgozó ápolónő úgy fogalmazott: „Ha a mi elnökünk vagy, rólunk beszélj. Előbb a románok, utána a többiek.”

Ebben a lelki és politikai közegben válik érthetővé a nacionalista vezető iránti erős vágy. George Simion szavazói szerint a rendszerváltás óta Romániát „árulók” vezetik, akik külső érdekeknek engedelmeskednek. Egy olaszországi gyári munkás úgy fogalmazott, hogy az országnak végre gerinces, a nagyhatalmakkal szemben is kiállni képes vezetőre lenne szüksége. Mások a „lehajtott fej” mentalitását bírálták, vagy azt hangsúlyozták, hogy Románia képtelen önálló döntéseket hozni.

A sötét hangulat ellenére a remény nem tűnik el teljesen. A szuverenista diaszpóra számára Călin Georgescu továbbra is fontos kapaszkodó, egyfajta jövőbeli alternatíva.

A hazatérés kérdése

A román diaszpóra számára a végleges hazatérés inkább elméleti lehetőség, mint reális terv. Az akadályok sokrétűek és egymásra rakódnak: családi, gazdasági és strukturális tényezők egyaránt nehezítik a visszatérést. A megszólalók közül különösen a nők hangsúlyozták többen, hogy házasságban élnek, gyermeket nevelnek, így egy költözés csak a partnerük munkájához és lehetőségeihez igazodva képzelhető el. Spanyolországban és Olaszországban pedig sokan már hosszú évek, akár évtizedek óta élnek, saját ingatlanuk, stabil munkahelyük és ott kialakult kapcsolataik vannak, ezek elengedése komoly áldozatot jelentene.

A gazdasági kérdések szinte minden megszólalásban visszatérnek. A Romániában tapasztalt magas megélhetési költségek különösen a kisebb jövedelműek számára riasztóak, és paradox módon éppen a nemzeti retorikára nyitott, szuverenista szavazók mutatják a legkisebb hajlandóságot a hazatérésre. Az élelmiszerárak, az üzemanyagköltségek, az alacsony fizetések mind egyértelművé teszik számukra, hogy a romániai bérszint nem nyújt valódi megélhetési biztonságot.

Többen hoztak fel konkrét történeteket sikertelen hazatérési kísérletekről, vagy olyan családtagokról meséltek, akik visszaköltöztek, de nem találtak megfelelő munkát, és rövid időn belül kénytelenek voltak újra külföldre menni. A „hazamenni jó lenne” gondolata sokaknál inkább érzelmi vágyként jelenik meg, amit később a mindennapi számvetés gyorsan felülír.

A fiatalabb generációnál a különbség még élesebb. Akik az alacsonyabb végzettségűek úgy látják, hogy a román gazdaság nem kínál számukra belépési pontokat. A tapasztalathiány miatt nehéz munkát találni, miközben a nyugati országok – különösen az Egyesült Királyság – oktatási és munkaerőpiaci rendszere nagyobb rugalmasságot és esélyt ad az elindulásra.

Többen hangsúlyozták: külföldön hajlandóak „esélyt adni” nekik, míg Romániában a tapasztalathiány eleve kizáró ok.

A szofisztikált diaszpóra esetében árnyaltabb a kép. Számukra a hazatérés csak akkor merülhet fel, ha például az egészségügyi és oktatási rendszer érzékelhetően javulna. Ezek a megszólalók nyitottabbak a visszatérés gondolatára, de döntésük szorosan összefügg az intézményi minőséggel és az élet kiszámíthatóságával.

Ez utóbbi szempont különösen hangsúlyosan jelent meg az Ausztriában élők körében. Számukra a romániai környezet legnagyobb problémája a kiszámíthatatlanság: a gyakran változó szabályok, különösen a fiskális és gazdasági keretek, ellehetetlenítik a hosszú távú tervezést, legyen szó egyéni hitelfelvételről vagy vállalkozásindításról.

Ebben a kontextusban ellentmondásként jelennek meg azok a politikai kampányok, amelyek az utóbbi hónapokban a diaszpóra „hazahívását” tűzték ki célul. A korábban említett, RMDSZ-es Erdély hazavár program, valamint az AUR Înapoi Acasă (Hazatérés) kezdeményezése egyaránt érzelmi és identitásalapú üzenetekkel próbálja megszólítani a külföldön élőket, miközben a kutatás tanúsága szerint éppen azok a strukturális problémák maradnak érintetlenek – kiszámíthatóság, megélhetési biztonság, intézményi stabilitás –, amelyek nélkül a hazatérés továbbra is irreális marad legtöbbjüknek.

*Az idézetek után meghagytuk a személyleírásokat abban a formában, ahogyan azok a tanulmányban szerepelnek. Azokon a helyeken, ahol az idézeteket átfogalmaztuk, szintén jeleztük, hogy az adott megszólaló melyik politikust támogatta.