Megosztja a marosvásárhelyieket Sütő András szobrának terve, az alkotó szerint sebtében fotózott makett alapján ítélkeznek

Az évek óta ígérgetett marosvásárhelyi Sütő András-szobor terve közel áll ahhoz, hogy megvalósuljon, a nemrég kihirdetett győztes szoborterv azonban sokakból elégedetlenséget, sőt, felháborodást váltott ki. A városban, ahol a Herder- és Kossuth-díjas író az 50-es évek közepe óta élt, ahol 1990-ben a kisebbségi oktatás ügyének élére állt és súlyosan megsérült a fekete március eseményei alatt, az RMDSZ-es tanácsosok már 2009 óta ígérik az emlékmű felállítását, de ez különböző okok miatt még nem valósult meg. Az akadályok közül az egyik az etnikai kompromisszum volt: a Sütő-szoborért cserébe a magyar képviselők korábban megszavazták a román képviselők javaslatát, hogy szobrot állítsanak Ştefan Guşă volt tábornoknak, a határozatot azonban végül bíróságon megsemmisítették, miután Tőkés László keresetében emlékeztetett rá, hogy épp Guşă vezényelte Temesváron a rendszerváltást követelő tömeg elleni megtorlást. Most a Sütő-szobor párjaként Constantin Romanu-Vivu szobrát állítják fel, aki a magyarok ellen harcolt az 1848-as forradalomban és a megítélése különbözik a román és a magyar történetírásban.

Az eleve terhelt szoborügynek nem segített a két ötletpályázatot párhuzamosan lebonyolító marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kommunikációja. A novemberben meghirdetett pályázat eredményhirdetését január 20-ra ígérték, hivatalos és részletes közlemény helyett aznap viszont csak Kovács Mihály Levente RMDSZ-es alpolgármester és az RMDSZ helyi szervezetének Facebook-posztjaiból értesülhetett a közvélemény a nyertes szobortervről. Az erről mindenféle kontextus nélkül közzétett fotón sokan háborogtak, többek között az író fia, Dr. Sütő András, aki elmondta, rossznak tartja a tervet és nehezményezi, hogy a családdal nem egyeztettek róla. Bár másnapra részletes közleményt, ígértek, végül csak két nappal később, a magyar kultúra napján ismertette Soós Zoltán polgármester hivatalosan a győztes alkotó és a zsűri tagjainak nevét. Makkai István, a kiemelkedő pontszámot elérő terv készítője szerint a fotók torzíthatnak, ezért érdemes élőben megnézni a makettet és figyelembe kell venni azt is, hogy ez nem a kész mű. Az alkotó beszélt arról is, hogy hogyan kell majd elképzelni a végleges szobrot a Színház-tér kontextusában.

A meghatározott helyszín a Színház-tér egésze volt, és akkor kellett keresni egy helyet a szobornak, mert a Színház-tér nem üres, ott vannak a Múzsák, a Kulcsár Béla-szobor, a szökőkút. Mindenképpen olyan helyet kerestem, ami hozzáadott ahhoz a szoborötlethez, hogy legyen is talapzata és ne is. Különbséget kerestem, ami két tér között lehetséges, és ami megmutatná Sütő András írói énjét és a közszereplői, vagy kisebbségpolitikusi énjét úgy, hogy az egyik talapzaton van, a másik meg nem. Miután a pályázatot kiírták, olvastam róla szóló könyveket, többek között a Sütő-konferencia kötetét, amelynek a borítója is azt sugallta, hogy ő két színtéren van jelen, az irodalmi téren és a közéleti téren. Ezt akartam bemutatni.

A Múzsákkal szemben, a lépcsőzetes zöldövezetek közül a legalsót megnyitnám a publikumnak, és ennek a kis parkocskának a szélére tenném a szobrot, egy korlátnak dőlve, úgy, hogy a korláton túl legyen egy lenti tér is, ahonnan nézve úgy néz ki, mintha talapzaton állna. Itt meg lehet koszorúzni, lehetőség van a megemlékezésre, mint közéleti személyre, fenn pedig, a kis parkocskában talapzat nélküli, közvetlen, oda lehet hozzá menni, fényképezkedni lehet vele.

Csak félig háttal. Előnytelenebb nézőpontja minden szobornak van, itt körülbelül a Digi befizetőpontjától nézve nem a legelőnyösebb, de a nagy térről szembenéz velünk. Lentről, igen, van egy rész, ahonnan nézve inkább háttal áll, de mégis igyekszik ott is jelen lenni. Egyik térre sem figyel, sem a felső térre, sem az alsóra, hanem valahogy elfordítja fejét a nap felé. Úgy láttam, hogy körülbelül onnan is süt a nap, megvilágítja az arcát, és ez is fontos, hogy ne legyen árnyékban. Inkább önmagába szálló tekintete van, hunyorít, talán a napba vagy az égbe. Laza mozdulatot képzeltem el, amikor cigarettaszünetre vagy friss levegőt szívni kimennek a színházból, nem egy hősies pózolás ez, hanem lazább jelenet, amikor éppen a két tér között van valahol jelen.

Amúgy a vállára vett kabát szélesíti a vállát, ahogy általában a drapériák, ad egy tartást, van benne hősiesség, ugyanakkor lazaság is. Ez egyébként jellemző volt rá, képek vannak arról, hogy gyakran hordta így a zakóját.

Személyes kapcsolatom nem volt vele, én '90-ben mentem első osztályba, tehát nem voltam ott az akkori eseményeken, de persze tudtam róla, mint mindenki. Viszont az utóbbi időben eléggé beleástam magam, bár elég rövid volt ez a pályázati időszak, de kerestem könyveket, róla szóló tanulmányokat és persze vannak videók is, amik alapján jellegzetes mozdulatokat valamennyire meg lehet közelíteni.

Szemüveges amúgy... Van egy portré is, bár nem volt kötelező beadni, de egy szoborpályázaton általában a makett és az életnagyságú fej az elvárás, és ezeket el is készítettem. Szemüvegben van, csak valamiért eltűnt a pici makettről a szemüveg, az először megjelent képen már hiányzott róla. Ezt én pótoltam utólag. A kép nem is túl előnyös, rosszak a fények, nem látszanak a formák sem. Beltéri fotózásnál a szobroknál be szokták állítani a fényeket úgy, hogy az megmutassa a plasztikát.

Amúgy meg ez nem szobor, hanem makett, nagyon pici, és nem is szándékoztam megmintázni a maketten olyan pontosan az ő alakját. A mozgás, az alkata valamennyire megközelíti a véglegeset, de makettszinten. A projektet úgy kell nézni, hogy összeálljon a kép a leírt koncepcióból, a gipszből kiöntött fejből és a makettből. A zsűri így dönt, de gondolom nem mindenki tudja elképzelni, hogy milyen lesz a patinázott szobor.

A talapzatot zsögödi andezitnek képzeltem el, a szobor pedig, a korlát és a figura kabátostól, jobban kidolgozva persze, bronzba lenne öntve és patinázva, valamivel világosabbra mint a szokásos.

Úgy képzeltem el, hogy nem a legidősebb arcát kellene megmutatni, de már közelítsen a rendszerváltáshoz, ahhoz a pillanathoz, amikor a szélesebb közönség is megismerte. Tehát inkább idősebb. Persze minden ráncot nem kell átvenni a karakteréből, válogatni kell ezekből, nem másolás kell, hogy panoptikumba kell kerüljön, hanem inkább szoborban, karakterben kell gondolkodni.

Kiss Levente annak idején megnyerte azt a pályázatot, és gondolkoztam is ezen, hogy ezen a pályázaton induljak-e vagy ne, aztán elindultam, mert újból meghirdették, de szeretném, ha valahogyan kompenzálnák őt, javasolnám, hogy a polgármesteri hivatal valamit találjon ki erre. Most nem adta be újra a tervét, de meg is értem, hogy nem akart ugyanazzal a tervvel új pályázaton indulni. Úgy érzem, hogy itt van valami, ami megoldatlan.

Azt gondolom, hogy ők azt hitték, hogy ezt a képet úgy kezelhetjük, mint egy kész terméket, mint egy kész szobrot, és nem mint egy tervet, vagy vázlatot. Érdemes lenne elolvasniuk a műleírást, megnézniük a portrét, és az sem mindegy, hogy a vázlatot hogy fotózzuk be. Minden pályamunka ki van állítva a hivatal első emeletén, ha tudják, élőben érdemes megnézni őket, mert fényképen torzulnak a munkák általában.

Nem tudom, hogy ez milyen megfontolásból történt így. Engem nem érint, hogy nem derült ki hamar, türelmesen vártam, persze én már tudtam, magamra ismertem, amikor kitették, hogy ez a szobor nyert. Akkor be is mentem a kiállított tárgyakhoz, hogy tegyem vissza a szemüveget, ami elveszhetett valahogy a szállítás közben, mert a pályázatokat máshol kellett leadni, ők oldották meg a szállítást. A makett helyzetén is változtattam, elfordítottam, hogy látsszon a másik oldala is, mert ugye két téren van jelen.

Szeptember 30-án szeretnék felavatni, igyekszem részemről meglenni, még meg kell mintázni, ki kell önteni bronzból, azért az is időigényes, úgyhogy iparkodnom kell.