A PSD kiáll a plágiummal gyanúsított igazságügyi minisztere mellett

A Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfőn politikai támadásnak minősítette a Radu Marinescu elleni plágiumvádakat, és kijelentették, fenntartások nélkül támogatják az igazságügyi minisztert – írja az Agerpres a párt közleményére hivatkozva.

A párt szerint nem véletlen a cikk időzítése, mert a vádak közvetlenül azután jelentek meg, hogy a miniszter bejelentette: a főügyészek kinevezése nem politikai alapon történik majd. A párt ezt „aljas manővernek” minősítette, amelynek célja a miniszter eltávolítása. A PSD szerint Emilia Șercan akkor járt volna el jóhiszeműen, ha már Marinescu kinevezésekor megjelenteti a cikket, nem most, amikor a miniszter elindította a főügyészek kinevezésének törvényes eljárását.

A PSD kitért arra is, hogy a miniszter húsz évvel ezelőtt megírt doktori dolgozatát annak idején a doktori bizottság és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is jóváhagyta, a disszertáció megfelelt az akkori jogszabályoknak és akadémiai normáknak. A párt szerint elfogadhatatlan valakit olyan szabályok megsértésével vádolni, amelyek a dolgozat elkészítésekor még nem voltak hatályban.

A párt hevesen támadja a cikket közlő Emilia Șercant, szélhámossággal és plágiummal vádolja őt. „Egy személy nem helyettesítheti az állam jogi intézményeit, és nem hozhat olyan ítéleteket, amelyek egyértelműen ellentmondanak e bíróságok hivatalos döntéseinek, különösen akkor, ha az adott személy maga is csaló, és saját diplomamunkáját is plagizálta” – állította a PSD a Hotnews szerint.

„Miért most? Miért én?”

Radu Marinescu hétfőn a Facebook-oldalán közölt posztban is visszautasította a plágiumvádakat. Ismét azt hangsúlyozta, hogy a dolgozatát húsz évvel ezelőtt az akkori jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.

A miniszter azzal védekezik, hogy a disszertációjában sem a témavezető, Ion Dogaru professzor, sem a doktori bizottság, sem pedig az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) nem talált semmilyen rendellenességet.

„Miért most? Miért én?” – kérdezte bejegyzésében Marinescu, és ő is azt hangoztatta, hogy plágiumvádakról szóló cikk megírása szerinte összefüggésbe áll a főügyészek kiválasztási eljárásnak elindításával. A miniszter azt is kifogásolta, hogy az újságíró „elemző szoftverrel végzett vizsgálat nélkül” fogalmazta meg a vádat.

A bejegyzésben Marinescu felidézte a szakmai pályáját, és a konkrét vádakra reagálva közölte: az Emilia Șercan által kifogásolt részek nem szó szerinti átvételek, hanem átfogalmazások, amelyeket lehivatkozott a dolgozatban. Emlékeztetett arra, hogy aki kifogásolja a disszertációját, az – akár húsz év elteltével is – az illetékes fórumokhoz fordulhat. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az alkotmánybíróság 2022. június 8-i határozata szerint a jogszabályok időbeli változása miatt a doktori dolgozatok felülbírálásának nincs jogalapja.

„Mind a miniszter mai nap folyamán tett nyilatkozataiban, mind a PSD közleményében több személyeskedő támadás található. A miniszter reakciójában is számos hazugság és manipuláció van. A személyeskedő támadás nem jelenti azt, hogy Marinescu úr doktori disszertációja ne lenne plagizált. Egyszerűen nagyon világos bizonyítékokról beszélünk. A plágium szó azt jelenti, hogy egy szöveget egy másik szövegből vesznek át, tehát újságíróként én kijelenthetem, hogy egy munka plagizált. Nem kell intézménynek lennem. Elvégezhetem ezt az elemzést, megállapíthatom a hasonlóságokat egy doktori disszertáció és egy másik munka között, és ezt nyilvánosan elmagyarázhatom.”

Egy hosszú időn át tartó munka eredménye

Emilia Șercan a Hotnewsnak reagált a miniszter és a PSD vádjaira, hangsúlyozva, hogy „nem csütörtökön kezdte el ellenőrizni Marinescu úr doktori disszertációját”. A miniszter ugyanis akkor jelentette be a főügyészek kiválasztási eljárásnak elindítását. „Ez egy hónapok óta tartó ellenőrzési folyamat volt, amelyet már a Recorder Foglyul ejtett igazságszolgáltatás c. dokumentumfilm megjelenése előtt elkezdtem” – jelentette ki az újságíró. Elmondása szerint novemberben tette meg az első lépéseket Marinescu doktori dolgozatának az ellenőrzésére.

„Elmentem a Nemzeti Könyvtárba – ahol adatok is vannak arról, hogy ebben az időszakban ott jártam –, valamint a Bukaresti Egyetem jogi könyvtárába is, hogy szakkönyveket keressek. Az egyik forrást egy online antikváriumból megrendelve szereztem be. Egy ellenőrzés nem azt jelenti, hogy elmész a könyvtárba, megtalálsz minden forrást, és már meg is írtad a szöveget” – idézik Emilia Șercant.

A PSD személyeskedő támadásairól a Hotnewsnak azt mondta, az a legegyszerűbb, amikor valaki nyilvánosságra hoz egy ilyen leleplezést. „A személyeskedő támadások nem hoznak érveket, és nem oldják meg a probléma lényegét. (…) Ezek nem oldják meg Radu Marinescu plágiumügyét, ettől még nem tűnnek el a plágium bizonyítékai Radu Marinescu doktori disszertációjából.”

A miniszter azon kifogására, hogy az újságíró „elemző szoftverrel végzett vizsgálat nélkül” fogalmazta meg a vádat, már az eredeti cikkben kitért Șercan. Elmondása szerint mivel a plagizálásnál felhasznált munkák eleve nincsenek digitalizálva, hiszen kettő is a '90-es években jelent meg, az elemző szoftveres vizsgálat teljesen értelmetlen lenne.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!