Örökség megszerzése miatt ölhette meg édesanyját egy Szeben megyei nő
Egy Szeben megyei nőt azzal gyanúsítanak, hogy előre kitervelten megölette édesanyját, hogy megszerezze az örökségét. Az ügyészség szerint a bűncselekmény 2024 nyarán történt, a nő ellen minősített emberölés gyanújával indult eljárás, és egy egészségügyi alkalmazott is érintett az ügyben, írja a Hotnews.
A szebeni ügyészség közlése szerint a gyanúsított 38 éves nő hosszabb ideig készült a tettre, és egy 46 éves egészségügyi asszisztens segítségét kérte annak végrehajtásához. A hatóságok szerint a bűncselekmény az áldozat Nagyszebeni otthonában történt.
Az ügyészség tájékoztatása alapján az elkövetők nyugtató hatású szereket használtak, majd olyan cselekményeket követtek el, amelyek a nő halálához vezettek. A hatóságok hangsúlyozzák: az eljárás jelenlegi szakaszában gyanúról van szó, az érintettek ártatlanságát jogerős bírósági ítéletig vélelmezni kell.
A nyomozás adatai szerint az anya halála után a lánya örökölt ingatlanokat és más vagyontárgyakat, amelyeket értékesített, majd külföldre költözött. A nő a hatóságok szerint nemrég tért vissza Nagyszebenbe egy újabb ingatlan eladása miatt, ekkor vették őrizetbe.
Az ügy másik gyanúsítottja egy Szeben megyei állami kórház alkalmazottja. Az ügyészség szerint a bűncselekmény súlyosító körülményei között szerepel az előre kiterveltség és az anyagi haszonszerzés, mivel a feltételezett indíték az örökség megszerzése volt.
Az ügyben a nyomozás folyamatban van.
Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!
Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.
Támogatom