Elhalasztotta a döntést az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek speciális nyugdíjairól

A román alkotmánybíróság vasárnap délután végül mégsem hozott döntést a bírák és ügyészek speciális nyugdíjait érintő törvényről: a testület közlése szerint a kérdésben hétfőn, december 29-én folytatják az ülést, írja a HotNews.

A lap értesülései szerint a vasárnap 13 órakor kezdődött tanácskozás másfél óra után zárult le, miután a bírák két alkalommal is szünetet tartottak. A döntés elhalasztásának oka az volt, hogy a testület nem tudta biztosítani a határozathozatalhoz szükséges határozatképességet.

A források szerint a kilenc alkotmánybíró közül négy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által jelölt bíró – az első szünetet követő rövid megbeszélés után – elhagyta az üléstermet, és nem tért vissza a tanácskozásra, így a teremben csupán öt bíró maradt. A szabályzat értelmében az alkotmánybíróság csak akkor hozhat döntést, ha legalább hat bíró jelen van, vagyis megvan a kétharmados jelenlét.

Az alkotmánybíróság most annak eldöntésére készül, hogy alkotmányos-e az a törvény, amely fokozatosan megemelné a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, és csökkentené a szolgálati nyugdíj összegét. A jogszabályt a kormány felelősségvállalással fogadtatta el a parlamentben, ezt azonban a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék megtámadta az Alkotmánybíróságon.

Nem ez az első halasztás az ügyben: a testület már december 10-én is elnapolta a döntést. Októberben pedig az Alkotmánybíróság egy korábbi, hasonló tartalmú törvényt eljárási okokból nyilvánított alkotmányellenesnek, mivel a kormány nem várta meg az Az Igazságszolgáltatás Legfelsőbb Tanácsa kötelező véleményezését.

A most vizsgált jogszabály a korábbi verzióhoz képest hosszabb, 15 éves átmeneti időszakot ír elő: eszerint a bírák és ügyészek 2042-re érnék el a 65 éves nyugdíjkorhatárt, miközben a nyugdíj összege legfeljebb az utolsó nettó jövedelem 70 százaléka lehetne. Jelenleg a szolgálati nyugdíj a bruttó bér 80 százalékát teszi ki.

A döntés elhalasztásával a bírák és ügyészek nyugdíjazásának kérdése továbbra is nyitott marad, miközben a törvény körül már hónapok óta komoly jogi és közéleti vita zajlik.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!