Nicușor Dan: Trump világában a gazdaság felülírja a morált, Európa pedig lassú és sebezhető

Az 1989-es forradalom emléknapján, december 22-én közölt interjút a POLITICO Nicușor Dannal, Románia májusban megválasztott elnökével, aki Brüsszelben beszélt arról, hogyan látja a világot Donald Trump visszatérése után, és arról is, hogy Románia, Európa és Ukrajna milyen nehéz döntések előtt áll.

Nicușor Dan szerint alapvetően megváltozott a nemzetközi rend: ma már nem az elvek és a morális szempontok határozzák meg a politikát, hanem a nagyon is pragmatikus, gazdasági érdekek. Úgy fogalmazott, hogy Trump világában a pénz és az erő logikája felülírja azt, amit korábban értékpolitikának hívtunk.

Az elnök elismerte, hogy ebben a helyzetben Európa nehéz helyzetben van, mert továbbra is szüksége van az Egyesült Államokra, miközben Donald Trump nyíltan kritizálja az európai vezetőket, gyengének nevezi őket, vámokat vet ki az EU-ra, és visszafogja Ukrajna támogatását. Dan szerint Trumpnak részben igaza van, amikor azt mondja, hogy Európa lassú és nehézkes, hiszen hónapokig tartó viták és hajnalig tartó csúcstalálkozók kellenek egy-egy fontos döntéshez, de azt is hangsúlyozta, hogy a végén ezek a döntések mégis megszületnek, például Ukrajna további finanszírozásáról.

Az interjú egyik fontos pontja, hogy Dan szerint önmagában nem probléma, ha amerikai politikusok véleményt mondanak Európáról vagy az európai politikáról. Az viszont már súlyos gond lenne, ha az Egyesült Államok nem demokratikus módon próbálná befolyásolni az európai belpolitikát, például médiát finanszírozva, ahogyan szerinte Oroszország teszi ezt évek óta.

Ukrajnával kapcsolatban Nicușor Dan inkább pesszimista. Úgy látja, rövid távon nem valószínű a béke, mert Vlagyimir Putyin abban érdekelt, hogy időt nyerjen, és úgy gondolja, hogy néhány hónap múlva jobb alkupozícióban lesz. Dan szerint Ukrajnát továbbra is támogatni kell, és egyértelműen kijelentette, hogy Románia Ukrajna oldalán áll, ugyanakkor azt is mondta, hogy a békéről kizárólag az ukránok dönthetnek, mert ők viselik a háború legnagyobb terheit.

Románia szerepéről elmondta, hogy az ország kulcsfontosságú logisztikai központ Ukrajna számára: itt képeznek ki ukrán katonákat, a konstancai kikötő létfontosságú az utánpótlás szempontjából, és Románia Bulgáriával és Törökországgal együtt részt vesz a Fekete-tenger aknamentesítésében is. Bár orosz drónok többször megsértették a román légteret, Dan igyekezett nyugtatni a közvéleményt, mondván, nem szándékos támadásokról van szó, ugyanakkor az ország növeli a védelmi kiadásait.

A belpolitikáról meglepően őszintén beszélt. Elismerte, hogy elnöksége első hónapjaiban a nagy társadalmi problémák, mindenekelőtt a korrupció visszaszorításában kevés előrelépés történt, mert a hatalmas költségvetési hiány kezelése élvezett elsőbbséget. Azt ígérte, hogy ez változni fog, különösen az igazságszolgáltatás területén, ahol szerinte kis érdekcsoportok uralják a rendszert a közérdek helyett.

Szóba került a tavalyi, végül érvénytelenített elnökválasztás is, amely sok románban tovább mélyítette a demokráciával szembeni bizalmatlanságot. Dan szerint az állam nem magyarázta el elég világosan, miért volt szükség a választások törlésére, de egy hamarosan megjelenő jelentés részletesebben feltárja majd az orosz beavatkozás hátterét, beleértve a közösségi médián, például TikTokon futó dezinformációs kampányokat is.

Végül az EU működéséről azt mondta: belülről nézve az uniós politika igenis demokratikus, élénk vitákkal, kompromisszumokkal, csak ezt a választók ritkán érzik. A maratoni csúcstalálkozókat pedig egy félmosollyal úgy kommentálta, hogy a témák fontosak, de a viták néha indokolatlanul hosszúra nyúlnak.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!