Arról szavaztatta meg a kolozsvári közönséget a Vétó, hogy beforrt-e már az Orbán okozta seb

A Vétó kolozsvári adására jóval kezdés előtt megtelt a terem: diákok, fiatal felnőttek, újságírók, politikát figyelők jöttek el. Amúgy számítani lehetett arra, hogy begyűlt rendesen a közönség, hisz szavazással dőlt el pár héttel ezelőtt, hogy hova jön a Vétó, és akkor azért tudott nyerni Kolozsvár, mert innen ment a legtöbb szavazat. A közönség nagy része viszont arra számított, hogy Ruff Bálint és Vida Kamilla ha már Kolozsvárról jelentkeznek be, akkor főként olyan témákat hoznak, amik az ittenieket érdeklik: az RMDSZ–Fidesz-viszony, az erdélyi magyarok Orbánhoz fűződő lojalitása, a Tisza Párt helyzete és kilátásai a határon túl.

Ehhez képest az est kétharmada teljes egészében magyarországi belpolitikáról szólt: a nem létező védőpajzsról és a Szőlő utcai borzalomról tudhattuk meg, hogy melyek a legfrissebb fejlemények. A beszélgetés végig pörgött, a műsorvezetők hozták a megszokott ritmust, vastapsot is kaptak a végén, mert nagyon jófejek és közvetlenek voltak, alapjáraton a kolozsvári közönség nagyon örült annak, hogy élőben láthatja őket, de kis csalódás is vegyült a tapsba, mert több, az erdélyi magyarokat is érintő elemzésre vártak.

Az erdélyi témákra nagyjából félóra maradt, és ennek is jelentős részét az vitte el, hogy a műsorvezetők kontextust adjanak a 21 évvel ezelőtti kettős állampolgársági népszavazáshoz – egy olyan történethez, amely a teremben ülők többségének személyes emlékeinél jóval régebbi.

De vegyük sorra a témákat.

Volt, nincs, hova lett Trump védőpajzsa?

Ruff Bálint és Vida Kamilla Trumppal indítottak, és a magyar kormány által felépített védőpajzs-narratívát vizsgálták meg minden oldalról. A kiindulópont Orbán Viktor amerikai útja volt: ahogy Ruff felidézte, órákon át próbálták értelmezni, mi is történhetett a „kegyencjáraton”, majd később egyre világosabb lett számára, hogy amit Orbán keresett, azt nem kapta meg. A miniszterelnök viszont azóta is minden felületen úgy beszélt a találkozóról, mint egy személyes megállapodásról: „egymás kezébe csaptunk”, „szevasz Brüsszel”.

Ruff szerint Orbán ezzel azt a látszatot keltette, hogy a világpolitika egyetlen mozdulattal átrendezhető, csak épp arra van szükség, hogy Orbán Trumppal pacsizzon, és aztán beintsen Brüsszelnek. Remekül érzékeltette azt is, hogy ilyen típusú mondatokkal nem lehet pótolni a valódi szövetségi rendszert, és az egész helyzetnek van egy kifejezetten kínos rétege. A műsorvezetők szépen kidomborították, hogy mást mondott róla Nagy Márton, mást Lázár János, mást Szijjártó Péter, és mást maga Orbán. A helyzetet végül Trump friss interjúja tette még kínosabbá, amikor a Politico újságírójának többszöri visszakérdezésére sem erősítette meg a „védőhálót”, sőt először azt mondta: „nem ígértem neki ilyesmit, pedig nagyon kérte tőlem.”

Vida Kamilla külön kiemelte Gulyás Gergely reakcióját, aki egyszerűen azt mondta: „nem igaz az a kérdés, amit a Politico feltett”, amit a műsorvezetők a jelenség tökéletes példájának tartottak – a kormány a valóság helyett magát a kérdést próbálja eltüntetni. A beszélgetés végére összeállt Ruff magyarázata: az amerikai út elsősorban kampánytöltet volt, egy kommunikációs fordulat, amivel Orbánt ki akarták emelni a belpolitikai térből. A valóság másodlagos volt, a narratíva viszont gyorsan összeomlott, amikor Trump tagadni kezdte a pajzs létezését.

Szőlő utca: a kegyelmi ügy után ismét a gyermekvédelem miatt borul a Fidesz sikerkommunikációja

A Trump-rész után a műsor a Szőlő utcai botrányra fordult. Vida Kamilla egy gyors közönségszavazással indított, amiből kiderült, a jelenlévők szerint az ügy nem tűnik el a napirendről, vissza-visszatér majd, az online szavazók többsége viszont domináns kampánytémaként határozta meg.

Ruff ezután összerakta az ügy hátterét. Emlékeztetett, hogy a történet nem most kezdődött, hanem a 2024 februárjában kirobbant kegyelmi botránnyal, amikor kiderült, hogy Novák Katalin és Varga Judit közreműködésével kegyelmet kapott egy pedofil bűncselekményben érintett személy segítője. Ez a botrány rávilágított a gyermekvédelmi intézményrendszer mély szerkezeti problémáira, amelyekkel évek óta senki nem foglalkozott. Ruff hangsúlyozta: a javítóintézetek, gyermekotthonok, befogadó állomások régóta alulfinanszírozottak, rosszul felügyeltek, és szakmai körökben mindig is ismert volt, hogy az állam által működtetett intézményekben súlyos visszaélések fordulnak elő.

A Szőlő utca azért vált különösen súlyos üggyé, mert itt már egy korábban is problémásnak tartott intézmény vezetése alatt alakult ki egy bűnszerűen működő hálózat. Az előző igazgató, Juhász Péter Pál ellen évek óta érkeztek jelzések, mégis előléptették, kitüntették, és mindvégig pozícióban maradt. Az ő helyére került megbízott vezetőről kerültek elő a most sokkoló videók, amelyek legalább tíz évvel ezelőtti felvételek, és amelyek a hatalmával való egyértelmű visszaélést mutatják. A műsorban elhangzott, hogy a felvételek hónapok óta a hatóságok birtokában voltak, mégis csak most lett következménye – ami komoly kérdéseket vet fel a rendőrség és az ügyészség működésével kapcsolatban.

A kormány első reakciója a Tuzson Bence által bemutatott jelentés volt, amely már a megjelenése pillanatában több szempontból is furcsán állt, magyarázta a műsorban Ruff Bálint. A vizsgálat elindításáról szóló felhatalmazás csak délután egykor jelent meg a Magyar Közlönyben, Tuzson viszont már húsz perccel korábban egy kész, lezárt dokumentumot mutatott fel a kamerák előtt. Vagyis papíron még el sem kezdődhetett volna a vizsgálat, amikor a miniszter szerint már be is fejeződött. A jelentés tartalma is problémás volt: azt állította, hogy nincs kiskorú érintett, miközben több szerkesztőség – köztük az RTL – már ekkor tudni lehetett, hogy a videókon szereplők között volt olyan, aki a felvételek készítésekor kiskorú volt. A műsorvezetők szerint mindez arra utal, hogy nem valódi tényfeltárás történt, hanem egy gyorsan összerakott kommunikációs kármentés.

Vida Kamilla külön kiemelte, hogy Gulyás Gergely kommunikációja nem a kormány felelősségéről szólt, hanem arról, hogy az áldozatok milyen bűncselekmények miatt kerültek az intézetbe. A műsorvezetők szerint ez egy tudatos politikai átkeretezés: ahelyett, hogy a verések és megalázások tényével foglalkoznának, az áldozatok múltját emelik be, mintha az enyhítené a történteket. Ruff hozzátette, hogy a „bűnöző” címke azért fontos a Fidesznek, mert így elmozdíthatják a fókuszt arról az alapvető tételről, hogy az államnak semmilyen körülmények között nincs joga embereket bántalmazni – sem kiskorút, sem nagykorút.

A blokk végén Ruff arról beszélt, hogy a kormány több szálat futtat egyszerre: jogszabály-módosítással a rendőrség alá helyezték az intézményrendszert, kommunikációs csatornákon pedig azt próbálják sulykolni, hogy az áldozatok „valójában bűnelkövetők” voltak. Közben a nyomozás folyamatosan bővül, egyre több szereplő kerül elő, és a legfontosabb kérdés továbbra is nyitott: hogyan maradhatott Juhász Péter Pál ilyen hosszú ideig érinthetetlen, és volt-e felette politikai védelem, amely lehetővé tette a hálózat működését.

Ruff szerint a Fidesz kommunikációs gépezete ebben az ügyben látványosan megakadt, és a kormány most többféle narratívával próbálkozik, miközben a nyomozás egyre újabb szálakat hoz elő. A műsorvezetők következtetése szerint a Szőlő utca valószínűleg a kampányban is jelen lesz, mert olyan kérdéseket érint, amelyeket nem lehet gyors törvénymódosítással eltakarni.

Erdélyi magyarok: hogyan lett egy közösségi kérdésből állandó belpolitikai terep?

A belpolitikai aktualitások után a műsorvezetők végre ráfordultak az erdélyi témára. A blokk azzal indult, hogy Ruff elmondta: nem véletlenül jöttek ide, és nem csak azért, mert „Kolozsvár jól hangzik élő közönséggel”. Van személyes kötődése is: a dédmamája hétfalusi csángó székely volt, Sepsiszentgyörgyön tanult, csak Trianon után költözött Budapestre. A családtörténetből fakadó kötődés egyszerű mondatokban jött elő, de jól érződött, hogy neki Erdély nem turistaútvonal, hanem valami, ami gyerekkor óta ott van a háttérben.

Innen fordultak rá arra a témára, amely már évtizedek óta kíséri a magyar közéletet: hogyan beszél Magyarország a határon túli magyarokról, és miért olyan nehéz ebből a körből kitörni. Vida úgy fogalmazott, hogy ez egy neuralgikus pont, amit minden kormány elővesz, ha éppen szüksége van rá. Ruff pedig elkezdte visszabontani a történeti rétegeket, hogy érthető legyen, miért alakult így.

A státustörvény volt az első nagy fordulópont. 2001-ben az MSZP kampányt épített arra, hogy a törvény veszélyes, mert majd jönnek a „romániai magyarok”, és elveszik a munkát, a TB-t, mindent, ami csak szóba kerülhet. Ruff szerint az akkori baloldal elsősorban nemzetpolitikai kockázatként kezelte a kérdést, de közben pontosan tudta, hogy ebből lehet a Fidesz ellen hangolni a bizonytalan választókat. Ez a hergelés pedig be is épült a baloldali politikai emlékezetbe.

A 2004-es kettős állampolgársági népszavazás aztán még ennél is mélyebb törést okozott, Ruff „árulásként” írta le, szerinte a határon túli magyarok ezt ma is így tartják számon. A népszavazás érvénytelen ugyan, de ott maradt a mondat, hogy Magyarország egy része nem szavazta meg a határon túli magyarok állampolgárságát. Ruff szerint itt alakult ki az a máig tartó érzés, hogy Gyurcsányt egyszerűen nem kedvelik a határon túli közösségek: nem személyes antipátia, hanem a politikai múlt miatt. Vida erre csak annyit mondott: „igen, ez az a csomag, amiből nehéz kikeveredni”.

Ezután jött 2010, és ezzel a Fidesz egyértelműen átvette a nemzetpolitika irányítását. A kettős állampolgárság bevezetése köré egy nagy „nemzetegyesítő” narratíva épült, amelyet utólag a kormány úgy mesél el, mintha mindenki egyetértett volna. A műsorvezetők szerint ez a politikai emlékezet szépítése: a konszenzus valójában soha nem jött létre, csak az történt, hogy a Fidesz megtanulta uralni a témát, és ezzel együtt azt is, hogyan lehet a másik oldalt folyamatosan sarokba tolni. A kettős állampolgárság ma már egy olyan identitáselem, amelyhez mindenki reflexből viszonyul: a Fidesz a saját történetének tekinti, az ellenzék pedig nem tudja, hogyan beszéljen róla.

Vida ezután felidézte Orbán egyik 2023-as nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy Magyarországnak 500 ezer új munkavállalóra lesz szüksége, és „jobb, ha ezek magyarok, és még jobb, ha határon túli magyarok”. A műsorvezetők ezt azért hozták be, mert szerintük ez mutatja meg igazán Orbán hozzáállását: a határon túli magyarok nemcsak szimbolikus, nemzeti kérdés a kormány számára, hanem gazdasági tartalék is. Nem rosszindulatból, hanem teljesen hideg politikai racionalitásból: ha kell munkaerő, akkor „oldjuk meg házon belül”.

Ruff szerint ez a mondat nagyon fontos, mert a nemzetpolitika így kap kettős réteget: az érzelmi hivatkozások mögött ott van a gazdasági logika, amit a kormány nem mond ki minden helyzetben, de időnként megcsillan. Vida ehhez hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a határon túli magyarok ne tekintenék magukat önálló közösségnek, csak azt, hogy a magyarországi politika sokszor úgy beszél róluk, mintha egy gazdasági fejlesztési program bővítményei lennének.

A beszélgetés végére egy elég pontos kép állt össze arról, hogyan jutottunk el odáig, hogy Erdély és általában a határon túli magyar kérdés ennyire stabil eleme lett a magyar belpolitikának. A műsorvezetők szerint ez azért van, mert a politika évtizedek óta ugyanazt a logikát követi, ezt a témát mindig úgy tálalja, hogy közben fenntartja a régi törésvonalakat, és bárki is legyen ellenzékben Magyarországon, betolja abba a skatulyába, hogy baloldali és Gyurcsányhoz meg a DK-hoz hasonlóan gondolkodik az erdélyi magyarokról. Az nyilvánvaló, hogy vannak olyanok, főként a mai fiatalok körében – mondták –, akik már nem rugóznak ezen a traumán, és nem is feltétlenül értik, miért kell erről mindig a 2004-es keretek között beszélni. A Fidesz viszont továbbra is a régi panelekből dolgozik, és nem nagyon látszik, hogy a foglyul ejtett politikai közösség, hogyan tudna ebből kitörni.

Orbán és a nacionalista szövetségek – Simion mint példa, és az erdélyi közönség reakciója

Az erdélyi blokk egyik legjobb része az volt, amikor Ruff arról beszélt, Orbán Viktor régóta tudatosan épít kapcsolatokat európai nacionalista és szélsőjobboldali szereplőkkel. A logika – mondta – nagyon egyszerű: minél nagyobb blokkot tud maga köré szervezni az EU-ban, annál kevésbé szorul rá a hagyományos szövetségekre. Ennek részeként említette meg George Simiont is. Ruff szerint nem arról van szó, hogy Orbán „személyes rajongója” lenne az AUR-vezérnek, hanem arról, hogy ha egy nacionalista erő felfut a környező országokban, a magyar miniszterelnök automatikusan stratégiai potenciált lát benne. Így került Simion is abba a körbe, akire Orbán – legalább kommunikációs szinten – rájátszott a tihanyi beszédben.

Ezután jött a kifejezetten Kolozsvárnak címzett kérdés: „Okozott-e valós törést az erdélyi magyarokban Orbán tihanyi beszéde, vagy már beforrt a seb?” A szavazás két opcióval futott: komoly törést okozott-e, illetve másodikként arra lehetett voksolni, hogy nem maradt mély nyoma, egyszerűen beforrt az egész.

A teremben a többség arra szavazott, hogy beforrt, Ruff reakciója erre gyors és pontos volt, jókora kacagással is nyugtázta a közönség: „Persze, hogy könnyű ezt most mondani. Azért forrt be, mert Simion nem nyerte meg a választást.” Szerinte ha az AUR-elnök győz, és valóban befolyása lenne a bukaresti kormányzásra, ma egészen másképp nézne ki az erdélyi magyar közérzet is – és a Fidesz–RMDSZ viszony sem kerülhetné meg a tényleges konfrontációt. A szavazás tehát nem azt mutatta, hogy a konfliktus eltűnt, hanem azt, hogy a politikai következmények végül nem csapódtak le.

Az élő adás után jött még egy rövid, lazább közönségszakasz is, ahol nem csak politikai, hanem kimondottan vicces kérdések is érkeztek. Valaki például azt szerette volna, ha Kamilla mond improvizál egy sort egy rapdalhoz, ami végül nem jött össze, de legalább jót nevetett mindenki. Mások kifejezetten mély, elemzős kérdéseket küldtek be, amire viszont nem jutott idő rendesen kibeszélni őket. A végén készült egy nagy közös csoportkép, majd a társaság átvonult Kolozsvár egyik legismertebb találkozóhelyére, a Planetáriumba, ahol ugyanúgy a politikáról, médiáról, Erdélyről és Magyarországról lehetett beszélgetni a vétósokkal, csak most már reflektorfény nélkül.

A Vétó kolozsvári adása itt nézhető vissza teljes terjedelmében.