Bukarestben délutánra nőtt a részvétel, az esti hajrá dönthet
Délutánra 21 százalék fölé nőtt a részvétel Bukarestben, a legaktívabb továbbra is a 6-os körzet, illetve az 1-es előzte ki a délelőtt még második helyen álló 4-es körzetet. A demográfiai adatok alapján a négy leginkább esélyes jelölt nagyon közel áll egymáshoz, az előny folyamatosan vándorol közöttük. A verseny még szorosabb, mint délelőtt volt, és az esti órák mobilizációja dönthet.
A bukaresti választási iroda megerősítette, hogy az urnák 21 órakor zárnak, és nincs lehetőség hosszabbításra. A fővárosban 1289 szavazókör működik, ezek reggel 7-kor nyíltak meg. A most megválasztott főpolgármester mandátuma 2028-ig tart.
A belügyminisztérium délután arról számolt be, hogy több bukaresti szavazó ellen indult büntetőeljárás, mert hat hónapnál frissebb vagy már lejárt tartózkodási címmel voksoltak. A szabályok szerint csak olyan választópolgár szavazhat a fővárosban, akinek a bukaresti lakcíme legalább hat hónapja érvényes.
A részvétel még mindig viszonylag alacsony egy ilyen tétű voksoláshoz, így akár néhány óra alatt eldőlhet, melyik jelölt húz el a többiektől a végső hajrában.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás