Szélsőségesek randalíroztak Gyulafehérváron, Georgescu is megjelent

Az idei 1. december Gyulafehérváron nem a nyugodt ünneplésről szólt, hanem arról, hogy a szuverenista csoportok egymást túllicitálva próbálták uralni a közteret. Az AUR, Călin Georgescu és az SOS Románia is külön felvonulásokat szervezett, a csendőrség pedig igyekezett úgy terelni őket, hogy ne fussanak össze. A nap így is feszült és hangos lett.

Reggel az AUR több ezer tagja és szimpatizánsa gyűlt össze a vasútállomásnál, majd George Simion vezetésével elindultak a városba. Simion a hivatalos kezdés előtt pár perccel már útnak indította a menetet, később pedig azt állította, hogy a csendőrök „árkokon át” terelik őket, és nem engedik a jóváhagyott útvonalon haladni. A csendőrség ezt visszautasította, és közölte: pontosan azt az útvonalat kell követni, amelyről előzetesen megállapodtak.

A város másik részén Călin Georgescu tartott gyűlést az egyesülés emlékműve mellett. A késve érkező politikust hívei éljenzéssel fogadták, de néhány perc után már kisebb dulakodás alakult ki. Egy férfi odakiabálta neki, hogy „Takarodj vissza Moszkvába!”, mire Georgescu támogatói azonnal rárontottak, lökdösték és kikísérték a helyszínről. A politikus ezt követően testőrök között tartotta meg beszédét, amelyben a megszokott hangnemben beszélt Románia „mélypontjáról” és a „nemzeti értékekhez” való visszatérés szükségességéről.

Az egyesülés székesegyháza előtt újabb feszültség alakult ki. A megállapodás szerint csak Călin Georgescu és néhány kísérője léphetett volna be, de amikor a csendőrség lezárta a bejáratot, a politikus támogatói nekimentek a biztonsági kordonoknak, majd áttörték azokat. Végül tömegesen nyomultak be a székesegyház udvarára, ahol már virágcsokorral várta Georgescut néhány asszony és gyerek, akiket más megyékből hoztak. Bent a hívei hangosan skandálták, hogy „Călin Georgescu az államelnök” és „Călin, szeretünk”. A csendőrök csak késve tudták stabilizálni a helyzetet,

A hivatalos ünnepségek sem maradtak botrány nélkül. A koszorúzáson kifütyülték a köztársasági elnök, Nicușor Dan nevét, és felhangzottak mindenféle bekiabálások, szégyen, áruló, takarodj - kiáltották. A miniszterelnök, Ilie Bolojan érkezése még erősebb ellenállást váltott ki: autóját hangos pfujolás fogadta, többen pedig a lemondását követelték.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!