Bukarestben katonai parádéval ünnepelték Románia nemzeti ünnepét, a december 1-jét

A ceremónián részt vett Nicușor Dan államfő, Ilie Bolojan miniszterelnök, Traian Băsescu volt elnök és a parlamenti vezetők is. A megemlékezés elején az államfő koszorút helyezett el az elesett katonák tiszteletére.

A védelmi minisztérium közlése szerint idén több mint 2900 román katona és szakember, valamint 240 külföldi katona vonult fel – Franciaországból, Spanyolországból, az USA-ból, Moldovából, Lengyelországból és más NATO-szövetséges országokból. A NATO romániai harccsoportja három Leclerc harckocsival, több VBCI és Piranha páncélozott járművel, valamint egy Caesar 155 mm-es tarackkal vett részt.

Fotó: George Calin / Inquam PhotosFotó: George Calin / Inquam Photos
Fotó: George Calin / Inquam Photos

A hivatalos rész után a közönség technikai bemutatókat és katonai járműveket nézhet meg a diadalív környékén.

Idén 107 év telt el a gyulafehérvári nagy nemzetgyűlés óta, ahol Erdély, a Bánság, a Partium és Máramaros képviselői kimondták a Romániával való egyesülést. A parlament 1990-ben tette december 1-jét hivatalos nemzeti ünneppé.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!