Vissza kellett adnia a luxus-Mercit a PSD-s képviselőnek, aki falusi kocsmát működtető cégre vette az autót
Mihai Weber, a román parlament védelmi bizottságának elnöke vissza kell szolgáltassa azt a több mint 100 ezer eurós Mercedes AMG GLE 53 luxusterepjárót, amelyet cége – papíron egy falusi kisbolt és kocsma – vásárolt meg. A román adóhatóság csalásellenes részlege vizsgálatot indított, és arra jutott: a luxus-Mercit nem a bolt működéséhez vették, hanem Mihai Weber saját használatára. Mivel az autó céges papíron futott, ez szabálytalan, így a járművet vissza kell adni.
Az ügyet Snoop oknyomozása ismertette, és a Transtelexen is részletesen megírtuk. Weber, aki már a negyedik parlamenti ciklusát tölti és egyben a PSD országos elnökségének egyik meghatározó tagja, egy 140 ezer eurós Mercedes AMG-vel jelent meg a párt központi ülésén 2025 augusztusában.
A Mercedes nem szerepelt a képviselő vagyonnyilatkozatában, viszont rövidesen kiderült, hogy egy Blenbondy 81 SRL nevű cég nevén fut, amelynek Weber 95%-os tulajdonosa. A cég egy aprócska boltot működtet Buduhala faluban, egy 900 fős településen Gorj megyében. A boltban sör, üdítő és alapélelmiszer kapható, a vécé az udvar végében, az internet gyenge, a POS gyakran nem működik.
A cég éves profitja mindössze 3.500 euró, és az elmúlt tíz évben sem halmozott fel számottevő nyereséget. Ehhez képest egy 140 ezer eurós, hibrid Mercedes lízingelése finoman szólva is kirívó.
Weber háromszor futamodott meg az újságírói kérdések elől. Először azt kérdezte vissza: „Láttak engem azzal az autóval?” Majd azt mondta, „a cég stratégiája volt”, végül „miért kellene elszámolnom maguknak?” – azt viszont egyszer sem árulta el, mi köze a falusi bolt tevékenységéhez egy prémium SUV-nak.
Az ANAF közleménye szerint a vizsgálatot egy kockázatelemzés alapján indították, mivel „egy közismert közszereplő által használt jármű céges beszerzése” felvetette a szabálytalanság gyanúját. Az ellenőrök megállapították, hogy a Mercedes nem a bolt működését szolgálta, hanem a társaság részvényesének, Mihai Webernek az egyéni használatára vásárolták. A járművet ennek nyomán visszaszolgáltatták a lízingcégnek.
A vásárlás egyértelműen adócsalásnak minősül. A politikus úgy próbálta meg elkerülni, hogy luxusautója után adót és járulékokat fizessen, hogy a saját boltja nevén vásároltatta meg a járművet, mintha az a cég működéséhez lenne szükséges. Valójában viszont ő maga használta a Mercedest, kizárólag magáncélra, vagyis a kiadást jogtalanul írták a cég költségei közé.
Ez a trükk nemcsak az adófizetés elkerülésére jó, hanem arra is, hogy az ilyen vagyontárgyak kimaradjanak a politikus vagyonnyilatkozatából, hiszen hivatalosan nem az ő nevén futnak. Az ANAF szerint Mihai Weber ezzel a húzással megtévesztette az adóhatóságot, és megkárosította a költségvetést. A HotNews is kereste a képviselőt, de nem tudta elérni, hogy reagáljon a fejleményekre.
Mihai Weber esete nem elszigetelt jelenség, a Snoop cikke szerint több képviselő is használ olyan luxusjárműveket, amelyek nem szerepelnek a vagyonnyilatkozatukban. Adrian Câciu, volt pénzügyminiszter például egy Mercedes GLE 450-el jár, amelyet állítása szerint egy barátjától bérel. A portál azonban kiderítette, hogy az autó volt felesége cégének a tulajdona.
Másik példaként Răzvan Ciortea, a védelmi bizottság másik tagja, egy BMW XM volánja mögött bukott le, amelynek piaci értéke szintén meghaladja a 100 ezer eurót. Ő azt állította, hogy az autót egy barát cégétől kapta, és három éven belül majd kifizeti.
Bár a román jogszabályok lehetővé teszik, hogy a cégek gépjárműveket vásároljanak, ezeket kizárólag gazdasági célra szabadna használni. A parlamenti képviselők viszont gyakran használják ezt a kiskaput arra, hogy vagyonuk egy részét elrejtsék a közvélemény elől, bár most már kevésbé lesz erre szükség, hisz a 2025-ös alkotmánybírósági döntés óta a vagyonnyilatkozatukat már nem kell nyilvánosan közzétenniük az állami honlapokon.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!