Kémügyben és szabotázsakció meghiúsításában dolgoztak együtt a román és lengyel hatóságok: összesen nyolc embert tartóztattak le, ezek közül kettőt Romániában, akik az orosz titkosszolgálatok megbízásából a Nova Postot, Ukrajna legnagyobb magánkézben lévő futárcégét támadták volna, mégpedig a bukaresti iroda felgyújtásával próbálkoztak, írja a G4Media.
A román rendőrség és a terrorelhárítás egy videót is közzétette, amelyben a letartóztatás pillanata látszik:
A szabotázst úgy sikerült meghiúsítani, hogy a román hírszerzés együttműködve a DIICOT-tal, a rendőrséggel, a hadsereg hírszerzésével és külföldi partnerekkel – fülest kapott: két külföldi állampolgár érkezik Romániába Lengyelország felől, és figyelni kell őket. Október 14–15-én már meg is volt a mozgás: a két férfi megjelent Bukarestben, és csomagokat adott fel a Nova Post irodájában, ezek azonban, mint kiderült, nem sima küldemények voltak. A szakemberek gyorsan kiszúrták, hogy valami gyanús: hangszórók és autóalkatrészek közé rejtett, házilag barkácsolt, távirányítású gyújtószerkezetek lapultak bennük, valamint GPS-modulok, amelyek a pontos helymeghatározást segítették volna.
„Az előzetes szakértői vizsgálat egy összetett működési módszert tárt fel: éghető anyagok (termit és bárium-nitrát) felhasználása, ezek távirányítással történő indításának lehetősége, valamint az a tény, hogy a két ukrán állampolgár olyan önvédelmi technikákat alkalmazott, amelyek a hírszerző szolgálatok módszereire jellemzőek” – közölte a SRI.
A hírszerzés azonnal közbelépett: hatástalanították a szerkezeteket, lefoglalták a csomagokat, és letartóztatták az elkövetőket. A vizsgálat szerint a két gyanúsított profi módon dolgozott, úgy viselkedtek, mintha kiképzett ügynökök lennének. Mindez beleillik abba az egyre jobban kirajzolódó képbe, hogy az orosz szolgálatok Európa-szerte próbálnak szabotázsakciókat végrehajtani, főként olyan országokban, amelyek támogatják Ukrajnát.
A lengyelek közben hasonló ügyön dolgoztak: náluk is letartóztattak több gyanúsítottat, és ők is az oroszokhoz köthető hálózathoz tartoztak. Az egyik orosz kémet például Varsó közelében fogták el, a társai pedig már épp úton voltak Romániába, amikor a SRI elkapta őket.
A román hatóságok szerint a módszer nem új: 2024-ben több európai országban robbanószerkezeteket küldtek ki csomagküldő szolgálatokkal (DHL, DPD), amit akkor egy nagyobb orosz akció „főpróbájának” tekintettek. A cél az volt, hogy a csomagok robbanjanak fel akár nemzetközi teherszállító repülőkön is. Moszkva természetesen mindent tagadott akkor is és most is.
A mostani bukaresti akció viszont újabb szintre emeli a kockázatot: ez már nem csak fenyegetés volt, hanem konkrét, előkészített támadás. Az SRI közleménye szerint az ilyen műveletek célja destabilizálni azokat az országokat, amelyek Kijevet támogatják, és elbizonytalanítani az európai közvéleményt. A vizsgálat még tart, a két gyanúsítottat őrizetbe vették, és nemzetbiztonsági ügyként kezelik az esetet.
Mit tudni a célpontul szolgáló NOVA POST cégről?
A HotNews szerint a támadás célpontja, a Nova Post SRL, egy 2022-ben alapított romániai cég, amelyet az ukrán New Post LLC birtokol 100%-ban. Ez az ukrán anyacég a Nova Poshta nevű magánfutárszolgálat nemzetközi ága, amely EU–Ukrajna közötti csomagszállításra specializálódott. Jelenleg 13 európai országban van jelen, romániai központja pedig a Bukarest belvárosában található Bulevardul Unirii 47A szám alatt működik.
A cégnek hét alkalmazottja van, és nincs tartozása a román adóhatóság felé. A romániai leányvállalat jogi adminisztrátoraként egy bizonyos Vladyslava Dubravina szerepel, míg az ukrán anyavállalat törvényes képviselője Oleksandr Bulba.
A DIICOT pontosítása szerint a letartóztatott ukrán állampolgárok 21 és 24 évesek, és a megtámadni tervezett épület egy bukaresti társasház földszintjén található, a főváros központi részén, a 3. kerületben. A hatóságok szerint, ha a gyújtóbombák működésbe léptek volna, a tűz gyorsan átterjedhetett volna a környező épületekre is, komolyabb katasztrófát okozva.
A hírszerző szolgálat szóvivője, Ovidiu Marincea azt mondta: „Románia ebben az időszakban továbbra is az Orosz Föderáció agresszióinak célpontja marad, az akciók fő célja pedig az, hogy csökkentsék az Ukrajnának nyújtott támogatást.”
A meghiúsított szabotázsakció célpontja, Ukrajna legnagyobb futárcége, a háború kitörése óta kulcsszerepet játszik abban, hogy kapcsolatot tartson fenn az országban maradt lakosok és az Európába menekült ukránok között – hangsúlyozta a szóvivő.
A Reuters idézte a lengyel hatóságokat is, akik megerősítették: Románia és Lengyelország összesen nyolc személyt tartóztatott le, akiket azzal gyanúsítanak, hogy Oroszország megbízásából szabotázsakciókat terveztek.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!