Magánzsebekben landoltak a Duna-delta fejlesztésére szánt uniós milliárdok, az Európai Ügyészség újabb vádat emelt

Az Európai Ügyészség (EPPO) harmadik vádiratát is benyújtotta abban a hatalmas korrupciós ügyben, amely a Duna-delta fejlesztésére szánt uniós pénzek eltűnéséről szól. A vizsgálat középpontjában az a több mint 1,1 milliárd eurónyi támogatás áll, amelyet az Európai Unió a Tulcea megyei és deltai közösségek fejlesztésére adott – a gyanú szerint azonban ezeknek a pénzeknek a jelentős része rokoni, baráti és politikai hálókon keresztül folyt el.

A legfrissebb ügyben a bukaresti CBE Machinery cég és tulajdonosa, Costin Cosmin Bobirc került a vádlottak padjára. Őket azzal gyanúsítják, hogy hamis dokumentumokkal pályáztak és így jutottak hozzá uniós támogatáshoz. A vállalkozás 2019–2020 között több mint 1,2 millió lej értékű projektet hajtott végre Babadagon, aminek a háromnegyedét az EU fizette. A papírok szerint új munkahelyek teremtésével a helyi gazdaságot erősítették volna, a nyomozók szerint azonban a projekt mögött valójában pénzkimentés állt.

Bobirc tagadja a vádakat, és azt mondja, hogy tisztességesen dolgozott, adót fizetett, és minden számlát leellenőrizhetnek. Azt állítja, „nagy baromság ez az egész”, és ha elítélik, akár 300 ezer eurót is vissza kellene fizetnie, amire nincs pénze.

Ez már a harmadik hasonló ügy az idén. Januárban egy kolozsvári vállalkozó, Florin Giurgiuman került sorra, aki 593 ezer euró támogatást vett fel hamis papírokkal „nehézgépek vásárlására”. Márciusban pedig George Cristian Caraman és cége, a Smag Group ellen emelt vádat az EPPO: ők 350 ezer eurót kaptak építőipari eszközökre, miközben a cég valójában pékségként működött. Caraman nem akárki: az édesanyja, Sirma Caraman, korábban államtitkár volt a Fejlesztési Minisztériumban, és jó kapcsolatban állt Horia Teodorescuval, Tulcea megye PSD-s tanácselnökével. Teodorescu volt az, aki ténylegesen irányította a Duna-delta fejlesztésére szánt pénzek elosztását.

A három ügy közös pontja, hogy mindegyik az úgynevezett ITI Delta Dunării programból kapott pénzt. Ez egy európai mechanizmus volt, amelyet azért hoztak létre, hogy a delta térségét fejlesszék. A programot még Eugen Teodorovici volt pénzügyminiszter találta ki, a gyakorlatban viszont a barátja, Teodorescu kezelte a pénzcsapokat.

Az Info Sud-Est újság már 2021-ben arról írt, hogy a támogatások túlnyomó része egy szűk kör kezébe került, amelyet üzleti és politikai kapcsolatok kötnek össze. Sok pénz olyan projektekre ment, amelyeknek semmi közük nem volt a Duna-deltához, miközben a tényleges deltai településekre alig 15 százalék jutott. Volt olyan eset is, hogy a „turisztikai fejlesztésre” kapott támogatásból végül magánklinika lett, amely egy PSD-s képviselő, Mirela Furtună érdekeltségébe tartozik.

A botrány után Brüsszel le is állította az ITI Delta Dunării kifizetéseit, és az EPPO nyomozást indított. Laura Codruța Kövesi, az Európai Ügyészség vezetője később megerősítette, hogy „szervezett bűnözői csoport” használta fel a Duna-delta fejlesztésére szánt uniós forrásokat saját célokra. A nyomozás – mondta – éppen az Info Sud-Est tényfeltáró cikkéből indult ki.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!