Konzultációt kezdeményeznek, hogy minősített emberölésnek nyilvánítsák a nőgyilkosságokat

Konzultációt kezdeményez az Igazságügyi Minisztérium az élet elleni bűncselekmények jogi keretének a szigorításáról. A minisztérium tájékoztatása a nőgyilkosságokat emeli ki példaként, amit ha a konzultáció után úgy ítélnek meg, akkor szigorúbban büntethetnek.

A minisztérium szerint több más állam jogrendjében is léteznek olyan megoldások, amelyek az élet elleni bűncselekmények esetében eltávolodnak az általános/egyenlő szabályozás hagyományos megközelítésétől, és a különleges helyzetekre válaszul specifikusabb szabályozás felé tolódnak el.

Azt írják, hogy minden releváns szereplőt meghívnak a konzultációra, hogy eldöntsék, szükséges-e a Btk. vonatkozó rendelkezéseinek a szigorítása. Amennyi szükségesnek ítélik meg, akkor a minősített emberölés bűncselekmény szabályozásába egy speciális súlyosbító körülményt iktatnának be. Példaként azt hozzák fel, hogy egy személy életének kioltását faji, nemzetiségi, etnikai, nyelvi, vallási, nemi, szexuális irányultságbeli, politikai véleményen vagy hovatartozáson, vagyoni helyzeten, társadalmi származáson, életkoron, fogyatékosságon, nem fertőző krónikus betegségen vagy HIV/AIDS-fertőzésen, illetve más hasonló körülményen alapuló indokból követnek el, akkor a tett minősített emberölésnek számítana, amiért a törvény életfogytiglani vagy 15-25 év közötti szabadságvesztést szabna ki.

2025-ben eddig negyven nőgyilkosság történt, ami azt jelenti, hogy nagyjából hetente meggyilkoltak egy nőt. Ahogy akkor írtuk, ezek pedig nem különálló esetek, hanem egy olyan rendszer hiányosságaira hívják fel a figyelmet, amely nem kezeli prioritásként a nők elleni erőszak visszaszorítását. A bántalmazás szorosan kapcsolódik a társadalmi struktúrákhoz, nemi szerepekhez és hatalmi egyenlőtlenségekhez. A rendőrség, a szociális szolgáltatások és az igazságszolgáltatás gyakran nem biztosítanak megfelelő vagy időben érkező védelmet az áldozatoknak, részben az előítéletek és a megfelelő képzés hiányossága miatt.

Nemrég az RMDSZ Nőszervezete kezdeményezésére parlamenti munkacsoportot is létrehoztak a nők elleni erőszak és a nőgyilkosságok visszaszorítása érdekében. A Nők és Férfiak Közötti Esélyegyenlőségért Országos Ügynökség (ANES) pedig törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, amelyben azt kérte, hogy a nőgyilkosságokat (femicídium) külön büntetőjogi kategóriaként ismerjék el a román büntetőjogban.

Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot. Amennyiben magyar nyelven szeretne jogi segítséget kérni, a Női Jogvédő Ügyelet elérhető a [email protected] email címen, vagy a 0725109757-es telefonszámon. Abban az esetben, ha lelki segélyre van szüksége magyar nyelven, ezt a +40 754 800 808 telefonszámon vagy [email protected] címen tudja igényelni.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!