Szakszervezeti vezető: A sztrájk lehetősége is napirenden van

Simion Hăncescu, az FSLI szakszervezeti vezetője a Hotnewsnak adott interjút arról, hogy mire számítanak a mai, bukaresti tiltakozások során. Teljes iskolák csatlakoztak a mai tüntetéshez, a vezetőség pedig előre tájékoztatta a szülőket és diákokat arról, hogy a tanárok nem lesznek jelen az iskolákban, mondta. Példaként a bukaresti Gheorghe Lazăr Nemzeti Kollégiumot említette, ahol hivatalosan is bejelentették, hogy csak szeptember 9-én kezdődik a tanítás.

Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos
Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Hăncescu úgy fogalmazott, ez az első nap „csendes jele” annak, hogy a tanügyi dolgozók nem hajlandók elfogadni a Bolojan-kormány által bevezetett megszorításokat, amelyek szerinte „példátlanul drasztikusak”, és az oktatás volt az első ágazat, ahol habozás nélkül vágtak. A politikusokat arra kérte, hogy maradjanak távol az iskoláktól, mert „35 éve csak kiadásként kezelik az oktatást, nem befektetésként”.

A szakszervezeti vezető kritizálta azokat az iskolaigazgatókat is, akik próbálták eltántorítani a tanárokat a részvételtől, és bírálta Nicușor Dan elnököt, amiért csendben maradt, noha kampányában még azt ígérte, hogy az oktatás prioritás lesz.

Hăncescu szerint a tiltakozások folytatódnak, és bár a sztrájk még nem eldöntött, napirenden van, noha szerinte az minden szereplőnek – beleértve a tanárokat és a diákokat is – fájna. Úgy véli, ha a kormány nem reagál, megismétlődhet a 2023-as sztrájkforgatókönyv, akár a vizsgaidőszakban is.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!