Kovászna megyében már a tanévnyitó előtt tüntettek a tanügyisek a sepsiszentgyörgyi prefektúra épülete előtt

Kovászna megyében a tanügyi érdekképviseletek már korábban „letudták” a tüntetést, ezzel magyarázható, hogy Sepsiszentgyörgyön a tanévnyitó napján már nem szerveztek újabb tiltakozást a prefektúra elé, hanem Bukarestbe vonultak át.

Mint a bukaresti tüntetés egyik résztvevőjétől, Nagy Gábortól, a helyi tanügyi szakszervezet korábbi vezetőjétől megtudtuk, a szakszervezetek részéről Bodzaforduló, Kénzdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Barót körzetekről, összesen öt autóbusszal, mintegy 100-an mentek tüntetni Bukarestbe.

A Kovászna megyei prefektúra előtt a múlt héten pedig kétszer is tüntettek a tanügyi dolgozók és szakszervezeti tagok: kedden a tanügyi alkalmazottakkal kiegészülve, szerdán pedig a szakszervezetek vonultak az épület elé – erősítette meg Ráduly István megyei prefektus a Transtelexnek. Mint mondta, jelenleg szabadságon van, így nem tudta ellenőrizni a helyszínen, hogy most tüntet-e valaki Sepsiszentgyörgyön.

Múlt héten azonban fogadta a szakszervezetek küldöttségét, akik átadtak egy beadványt mellékletekkel, amelyet a kormányhoz is továbbítottak. Ezek között volt olyan felhívás is, amelyben arra kérték a politikusokat, polgármestereket és önkormányzati vezetőket, hogy ne vegyenek részt a tanévnyitó ünnepségeken.

A prefektus szerint a szakszervezetek arra is biztatták az iskolákat, hogy ne tartsanak hagyományos ünnepségeket, hanem csendben fogadják a gyerekeket az osztálytermekben. „Információink szerint vannak települések, ahol a vezetőség e szerint jár el, és vannak, ahol inkább a diákok életében fontos mérföldkőre – a nulladikos, ötödikes vagy kilencedikes évfolyamokra – való tekintettel mégis megtartották a megnyitót” – magyarázta.

Nagy Gábor mindezt úgy foglalta össze: „Azt követeltük, amit az egész országban mindenki: az a 141-es törvény eltörlését, amely annyira súlyosan érintette az oktatást, az egész intézményrendszert, amire példa nem volt a modern Románia történetében. Ezt a Bolojan-törvény okozta!”

Arra a kérdésre, hogy a politikusok a felhívás ellenére elmentek-e beszédet mondani az iskolákba, Ráduly úgy reagált: „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem politikai alapon kell értékelnem a helyzetet. Nem beszéltem erről a kollégáimmal sem, számomra most az a fontos, hogy csend van, rend van, fegyelem van. Köszönöm a megértést a sajtónak, a politikusoknak és az embereknek.”

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!