Bezártak két Fehér megyei iskolát tanévkezdésre, a legkisebbeknek most kilométereket kell gyalogolniuk
Két apró falusi iskola zárta be kapuit a Fehér megyei Fehérvölgy községben az új tanév kezdete előtt. A După Pleşe és a Dealu Lămăşoi településeken eddig összesen nyolc kisdiák járt alsó tagozatba, de a kormányzati takarékossági intézkedések nyomán ezek az intézmények megszűntek. A gyerekeket a központi iskola, a Ţara Moţilor (Mócok földje) technológiai líceum veszi át – oda azonban csak mikrobusszal lehetne eljutni, az is csak jó időben – számolt be a News.
Az Erdélyi-középhegységben a hegyi utak meredekek, sok helyen aszfaltozatlanok. „Amikor rossz az idő, a mikrobusz egyszerűen nem tud felkapaszkodni. Ilyenkor a gyerekeknek két kilométert kell gyalogolniuk, hogy elérjék a járművet, onnan pedig még további 2–3 kilométert tesznek meg, amíg beérnek az iskolába” – mondta a News.ro-nak Marius Jan Trif polgármester.
A szülők közül sokan állattartásból élnek, és nem rendelkeznek olyan terepjáróval, amellyel biztonságosan fel tudnák vinni a gyerekeket az iskolába. „Egy anyuka kétségbeesetten kérdezte, hogyan viszi el a gyermekét, amikor senki nem mer vállalni ilyen utat” – mesélte a polgármester, aki szerint legalább egy-két év haladékot adni kellett volna, amíg a gyerekek nagyobbak lesznek.
Az iskola központi épületében van ugyan kollégium, de hat–nyolc éves gyerekeket nem lehet ott elhelyezni. „Ők még a szüleik mellett kell legyenek” – hangsúlyozta Trif.
A polgármester arra figyelmeztetett, hogy a hegyvidéki iskolák felszámolása hosszú távon a közösségek elnéptelenedéséhez vezethet. „Szép az Erdélyi-középhegység, de ha a szülők nem tudják biztosítani a gyerekeik oktatását, kénytelenek lesznek városra költözni. Így a falu veszít a legtöbbet” – tette hozzá.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!