Hetvenezer állás tűnhet el a hivatalokból, a PSD és az RMDSZ fékezné a helyi hálózatok leépítését

A koalíció az újabb megszorításokról tárgyal vasárnap: a Digi24 értesülései szerint hetvenezer állás szűnne meg a közigazgatásban, ami nagyjából 17 ezer tényleges elbocsátást jelentene. A helyi önkormányzatoknál akár 45 százalékkal is csökkentenék a posztokat, ennek következményei már messze nem maradnának papíron.

Ilie Bolojan kormányfő eredetileg 25 százalékos leépítést javasolt, de az új számításokban már 30–45 százalékos vágás is szerepel. Ez viszont a PSD és az RMDSZ ellenállását váltotta ki: a két párt helyi hálózata súlyosan érintett lenne, hiszen rengeteg önkormányzatuk és emberük van a közigazgatásban.

A helyzet pikantériája, hogy miközben Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési miniszter részletesen ismertette a megszorítások tervét, a saját pártja fékezné a bejelentett leépítéseket. Cseke szerint összesen 40 ezer állás szűnik meg: ebből 6 ezer a politikusok tanácsadói stábjaiból, 30 ezer az önkormányzatok személyzeti kereteiből és 4 ezer a helyi rendőrségtől. A miniszter azt mondta, mindez „felszabadítja a költségvetést”, és arra biztatta a polgármestereket, hogy az átszervezéseknél a legjobb munkaerőt tartsák meg.

A kormány pénteken csak részben fogadta el a második megszorító csomagot: öt intézkedés átment, a közigazgatási reformot azonban levették a napirendről – a nagy leépítésekről most, vasárnap döntenek.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!