Újra önálló lehet a marosvásárhelyi katolikus iskola, hatályba lépett a rendelet

Miután a Vásárhelyi Forgatagon Csibi Attula, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke bejelentették, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is közzétette Facebook-oldalán, hogy érvénybe lépett a rendelet a marosvásárhelyi római katolikus líceum újraalapításáról. És szerinte már csak egyetlen lépés maradt hátra: a városi tanácsnak el kell fogadnia egy határozatot ahhoz, hogy ősztől újra önálló intézményként működhessen az iskola.

Kelemen bejegyzésében azt hangsúlyozta: az RMDSZ sosem hagyta magára az intézményt, és üzenetnek szánta a közösség felé, hogy minden magyar oktatási intézményt meg fognak védeni.

Frissítés: Mint Kelemen utólag jelezte a Facebook-oldalán a marosvásárhelyi tanács pár óra múlva el is fogadta a határozatot: így szeptember 8-án elindulhat a tanítás az önálló intézményként működő római katolikus líceumban.

A Transtelex korábbi cikkei az ügyben.

Az iskola körüli huzavona több mint egy évtizede tart. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 2014-ben jött létre, ám a korrupcióellenes ügyészség eljárásai, majd bírósági ítéletek miatt többször megszüntették, illetve újraalapították. 2018-ban és 2022-ben is miniszteri rendelet biztosította a működését, ezeket azonban román nacionalista szervezetek és a prefektúra rendre megtámadták. A bíróság 2022-ben ismét kimondta: az iskola nem működhet önálló jogi kerettel.

Az elmúlt években a katolikus osztályok a Bolyai Farkas Elméleti Líceum alárendeltségében működtek, miközben folyamatos politikai és jogi viták folytak arról, hogy miként lehetne törvényesen újraalapítani az intézményt.

Most az oktatási minisztérium rendelete teremtett jogi keretet a katolikus iskola visszaállításához, ám a folyamat lezárásához a városi tanácsnak is el kell fogadnia egy határozatot, lehetőleg úgy, hogy jogi úton ne lehessen ismét megfúrni a római katolikus líceum újra alapításának tervét.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!