Szociális varroda indult Csíkszeredában, a cél: minél több roma fiatalnak munkahelyet és közösséget teremteni

120

Szociális vállalkozást indított a Right Egyesület a csíkszeredai Magtár irodaház egyik helyiségében, ahol ágyhoz kötött betegeknek gyártanak speciális pizsamát, közben pedig a somlyói romatelepen élő fiatalokat tanítják varrni, hosszú távon munkahelyet biztosítva nekik.

Az Oldy nevű pizsamát Csata Orsolya, a Right Egyesület elnöke találta ki és önkéntes munkatársaival együtt, önerőből indította el a varrodát. Orsi évek óta foglalkozik azokkal a fiatalokkal, akik közül többen ház nélkül maradtak a 2021-es tűzvész után. Azok közül a gyerekek közül, akikkel 2023-ban a CséBé (Csíki Brazilok csapat) robotika foglalkozásán ismerkedtünk meg, ma már van, aki gyakornok a pénteken megnyílt varrodában.

„Három célunk van. Az egyik, hogy legyen egy hely azoknak a lányoknak, fiúknak, gyerekeknek, anyukáknak, akik meg akarnak tanulni varrni – és azt látom, hogy a fiúkban ugyanolyan nagy az érdeklődés. A másik, hogy munkát adjunk kezdetben egy-két-három embernek, aztán amennyinek csak lehet, amennyi megtanul varrni és amennyit elbír a gyártási folyamat. Ezt azért látom nagyon fontosnak, mert nagyon sok emberrel voltam az elmúlt 5 évben állásinterjún, és borzalmas, hogy hogy fogadják őket, kezdve attól, hogy »takarodj el innen a büdös cigányaiddal« el odáig, hogy »az indiánjaid azt hiszed, hogy képesek bármire is«… tehát nagyon nehéz nekik munkát találni. A harmadik célunk, hogy legyen egy kis stabil jövedelme az egyesületnek. Ha annyit tudunk termelni egy hónapban, hogy nem kell aggódnunk azért, hogy miből fizetjük ki az uszodai belépőket például, vagy tudunk venni egy cipőt, hogyha látjuk, hogy valakinek lyukas a cipője, akkor már sínen vagyunk” – mondta Orsi.

Csata Orsolya bemutatja az Oldy-pizsama használatát – Fotó: Csiszer Árpád
Csata Orsolya bemutatja az Oldy-pizsama használatát – Fotó: Csiszer Árpád

A fő termék, az Oldy pizsama ötlete saját tapasztalatból született, Orsi az édesapja ápolása közben találta ki. „Egyedül nagyon nehéz egy magatehetetlen betegről levenni a pólót fentről, nagyon nehéz úgy levetkőztetni, hogy meg tudd mosni például a hátát. Akkor találtam ki a pizsamát, amit végig lehet patentezni az egyik oldalán, illetve body-szerű, a lába között is kipatentezhető, így a beteget nem kell felültetni, csak megfordítani” – magyarázta. Idősotthonokba és beteggondozóknak is juttattak mintapéldányokat, az eddigi visszajelzések pedig nagyon jók, mondta. Hozzátette, elindította a védjegy bejegyzésének a folyamatát is, csak ehhez további anyagi forrásokra van szükség, akárcsak a webshop elindításához.

A beruházáshoz egyébként az egyesület elnyert egy 60 ezer eurós, szociális vállalkozások létrehozására meghirdetett uniós támogatást, de ezt végül mégsem fogadták el a kötelező vállalások miatt. „Nem mertem aláírni… négy alkalmazottat kellett volna három évig megtartani, de mi van, ha beteg leszek vagy, ha valami baj lesz és ez a gazdasági helyzet oda alakul, ahová alakul, és nekem vissza kell fizetnem 60 ezer eurót?” – mesélte Orsi, hozzátéve, hogy a pályázatba fektetett munka nem volt hiábavaló, mert egy tanfolyamot is el kell végeznie Bukarestben ehhez, ahol üzleti tervet, marketingtervet dolgozott ki. „Amikor visszaléptem, a zsűri elnöke felhívott, és azt mondta, hogy nagyon nagy csalódást okoztam neki. Most elküldtem neki a közleményt, amiben beszámolunk a megnyitóról, és mondta, hogy nem hiszi el…” – jegyezte meg.

A varroda elindításához egy csíkszeredai vállalkozótól kaptak eszközöket. „Elmondtam, mi az elképzelés, és kértem három varrógépet és egy szabóollót bérbe. Azt mondta, hogy másnap reggel elhozza őket, és akkor fizetjük ki, amikor tudjuk. Ez az ember végig mellettünk állt az első fázisban, tanított minket, kijavította a hibákat, mintát, méreteket készített. Azt éreztem, hogy valahogy odakerülnek azok az emberek, akik kellenek, amikor kellenek” – idézte fel Orsi. Szerinte nagy szerencséjük volt azzal is, hogy sikerült jó árban műhelyt bérelniük, annak ellenére a közintézmények épületeinek felújítása miatt éppen nagyon sokan keresnek kiadó irodát, helyiséget a városban.

A vállalkozásnak egyelőre egy alkalmazottja van, egy profi varrónő, aki 8-tól 2-ig varrja a pizsamákat, 2-től 4-ig pedig tanít, mellette jelenleg három, szeptembertől pedig egy negyedik önkéntes is tanítja majd délutánonként az érdeklődőket a műhelyben. „A párom alapember lett ebben, a teljes folyamatot megtanulta, ő szab és a varrógépek kezelését is megtanulta” – mesélte büszkén Orsi. Majd azt is megjegyezte: „nem minden ilyen fényes és ragyogó, mert nagyon sok varrónővel beszéltem, és az első mondatom az volt, hogy roma fiatalokkal kell dolgozni és őket fogjuk majd alkalmazni, hogy ne legyen ez később kérdés, és mindenki állt fel és ment el. Alig találtunk valakit, aki vállalja.”

A varrodában két roma fiatal már most is gyakornokként dolgozik. „Az egyiküket nagyon szeretném minél hamarabb alkalmazni, mind a ketten nagyon ügyesek. Az a kérdés, hogy hogy alakítsuk, hogy jó legyen, mert ők még iskolások” – magyarázta. „Mindenre van idő, a legeslegfontosabb az, hogy ne felejtsük el, hogy

itt nem az a cél, hogy jó sok Oldyt termeljünk és adjunk el, hanem az, hogy kialakuljon egy olyan közeg, ahol az emberek nemcsak elviselik egymást, hanem tudnak úgy együtt dolgozni, hogy oda jó legyen bemenni.

Nem tudom, mi lesz, de most ez van, mert akármikor megy be az ember, azt látja, hogy varrják a gombokat, varrnak a gépen, tényleg jó most bemenni” – mondta.

Tucatnyi drapp, illetve kék pizsama van már készleten, rendelni is lehet a varroda Facebook-oldalán szereplő elérhetőségeken, és mint megtudtuk, egy több százas nagyságrendű rendeléstől sem ijednének meg. A termelés mellett a pályázati forrásokat sem mellőzik, eddig a varrógépek árára és a varrótanfolyamok tartására is írtak pályázatot, ezek eredményét még várják.

Cipri, az egyik gyakornok a varrodában – Fotó: Csiszer Árpád
Cipri, az egyik gyakornok a varrodában – Fotó: Csiszer Árpád

Orsi azt tervezi, hogy a roma fiatalokat bevonja a termékek bemutatásába is az előre leegyeztetett helyszíneken, intézményekben, mert „az a cél, hogy ők szokják meg és őket szokják meg, ők legyenek helyzetbe hozva.”

A varroda iránt a csíksomlyói romák közül több felnőtt is érdeklődik, de mivel az anyukák rendszerint nincs kire hagyják a kisebb gyermekeiket, előbb meg kell oldani a kicsik felügyeletét a varrodában, ez majd egy következő lépés lesz. Első körben így a műhely a CséBé csapatba öt éve járó fiataloknak lesz lehetőség. „Én abban gondolkozom, hogy ez egy nagy gyár lesz, ahol száz meg száz Somlyó 33-beli fiatal fog dolgozni. Én tényleg hiszek abban, hogy ez a műhely meg fog nőni. És nem csak székelyföldi terjesztésben gondolkodunk, hanem egész Romániában” – mondta.

A Right Egyesület célja a csíksomlyói roma fiatalokból álló CséBé (Csíki Brazilok) csapat munkájának segítése, pályázatokkal, adománygyűjtéssel, különböző projektekkel. A CséBé tagjai azokból a roma családokból származnak, akiknek 2021-ben leégett a háza a csíksomlyói tűzvészben. Ma az egyesület a varrodaprojektben résztvevőkkel együtt 12 önkéntessel dolgozik és kb. 40 fiatal jár a különböző programokra. Az egyéni zeneoktatás és az ősszel újrainduló úszótanfolyam mellett népszerű a Kopacz Katalin vezetésével zajló Photo Voice 2.4. – ahol a fotózás mellett cél az is, hogy a fiatalok beszélgessenek az érzéseikről és a világról, ami körülveszi őket, a végeredménye pedig egy kiállítás lesz – vagy az intenzív salsa-tanfolyam, amit ősztől az egyik helyi líceum kezdeményezésére az odajáró magyar gyermekekkel közösen folytatnának.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!