Augusztus 20-án korlátozzák a romániai kamionok átkelését Magyarországra

Magyarországon augusztus 19-én 23 órától másnap, augusztus 20-án 23 óráig nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók – közölte a Nagyváradi Határrendészet alapján a G4Media.

Az intézkedés minden romániai és Romániából érkező kamionost érint, akiknek azt tanácsolják, hogy időben tervezzék meg útvonalukat és kövessék a magyar közlekedési hatóság tájékoztatását. A tiltás a Szent István-napi rendezvényekhez kapcsolódik, amelyek ilyenkor rendszeresen forgalomkorlátozással járnak.

Az augusztus 20-i állami ünnep Magyarország egyik legnagyobb eseménye, amely Szent István király és az államalapítás emlékét ünnepli. A koncerteket és tűzijátékot felvonultató program idén azonban botrányt is keltett: két népszerű együttes, a Margaret Island és ByeAlex & Slepp a hivatalos meghívó után váratlanul kikerült a fellépők közül. A szervező Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség politikai semlegességre hivatkozott, konkrét indoklást azonban nem adott. A magyar sajtóban több találgatás is megjelent, miután a Fidesz egyik EP-képviselője a zenekarokat nyíltan „Mocskos Fidesz” üzenettel hozta összefüggésbe.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!