A PSD készségesen támogatja a privilégiumok megszüntetését, de még mindig nem hajlandó visszatérni a koalíciós ülésekre
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége hétfőn ülésezett a párt székházában, hogy eldöntse, visszatér-e a kormánykoalíció üléseire, valamint hogy megfogalmazza javaslatait a PNRR-hez és az Anghel Saligny közművesítési programhoz kapcsolódó kormányrendelet-tervezethez.
A Hotnews.ro összegezte a fontosabb tudnivalókat: a körülbelül két és fél órás ülés végén a szociáldemokraták úgy döntöttek, hogy nem térnek vissza a koalíciós ülésekre. A PSD elégedetlensége a koalíció működésével kapcsolatban azután erősödött fel, hogy az USR elutasította a nemzeti gyásznap kijelölését Ion Iliescu néhai államfő tiszteletére. Azóta a PSD vezetői nem vesznek részt a kormánypártok közös ülésein.
Szükségmegoldások és együttműködés a munkacsoportokban
Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke elmondta, hogy rendszeresen tárgyal a miniszterelnökkel, Ilie Bolojannal, többek között a PSD elégedetlenségét kiváltó kérdésekről – így a PNRR-projekteket érintő kormányrendeletről, valamint a második deficitcsökkentő csomag néhány intézkedéséről. Grindeanu hangsúlyozta, hogy a fiskális intézkedéseket a költségvetési módosítással együtt kellene tárgyalni.
Bár a PSD továbbra sem vesz részt a koalíciós üléseken, de hozzátették:
azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a privilégiumok és sinekurák megszüntetését célozzák, kérdés nélkül támogatni fogják. Grindeanu szerint „abszolút szükséges”, hogy ezt a csomagot minél hamarabb elfogadják.
A PSD vezetői ugyanakkor részt kívánnak venni minden munkacsoportban, ahol a fiskális intézkedéseket, a közigazgatási reformot és a PNRR-projekteket érintő kormányrendeletet elemzik.
Grindeanu szerint a PSD bemutat a miniszterelnöknek egy gazdaságfellendítő csomagot is, aminek az első tervét Radu Oprea, a PSD egyik vezető politikusa készítette el.
Módosítási javaslatok a PNRR-projektekhez
Már többször is jelezte a PSD, hogy elégedetlen a Bolojan-kormány jelenlegi kormányrendelet-tervezetével, ezért javaslatokat dolgoztak ki a módosításokra.
A párt azt javasolja, hogy változtassák meg a projektek finanszírozásának kiválasztási szabályait, és vezessenek be egy olyan új mechanizmust, amely nemcsak az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter, Dragoș Pîslaru döntésén múlik. A PSD azt is kéri, hogy elsőként a már aláírt szerződésű projekteket támogassák, az aláíratlan projekteket lehet törölni.
Emellett a párt fontosnak tartja a döntések átláthatóságát is. Grindeanu szerint több ezer projekt esetében lehetetlen lenne minden egyes döntést memorandumban jóváhagyni a kormányban, mert ez bürokratikus akadályokat okozna. Úgy szeretnék alakítani ezt a folyamatot, hogy ne akadjanak el az európai projektekért és beruházásokért felelős minisztériumnál (MIPE).
Nem finanszírozzák azokat a projekteket, amelyek nincsenek elkezdve
A kormány a múlt héten első olvasatban tárgyalta a PNRR-projekteket korlátozó kormányrendelet-tervezetet. Dragoș Pîslaru bejelentette, hogy azokat a projekteket megszüntetik, amelyek még nem kezdődtek el.
A javaslat indoklása szerint a cél a „szisztematikus és rendkívül súlyos fiskális kockázat” enyhítése, amelyet a túlzott mértékű, a költségvetési lehetőségekkel össze nem hangolt infrastrukturális szerződéskötések okoztak. A kormány szerint a pénzügyi kötelezettségek portfóliója jelenleg jóval meghaladja az állami költségvetés teherbírását, ezért csak azok a projektek maradnának, amelyek ténylegesen befejezhetők a PNRR határidejéig.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás