A PSD nem támogatja az egyes beruházások felfüggesztéséről szóló sürgősségi rendeletet

Nem ért egyet azzal a sürgősségi rendelet-tervezettel a Szociáldemokrata Párt (PSD), amely előírná a helyreállítási alapokból finanszírozott, még el nem kezdett beruházások felfüggesztését, írja az Agerpres.

Mint írtuk, a tervezet értelmében a PNRR-projektek csak kormányengedéllyel folytathatók vagy indíthatók, a szabálytalan vagy lassan haladó beruházásokat leállíthatják, plusz új szerződések sem köthetők, amíg az Európai Bizottság nem hagyja jóvá a terv módosítását.

A PSD közleményében hangsúlyozta, hogy a csütörtöki kormányülésen első olvasatban tárgyalt jogszabály csak a koalíciós felek közötti konszenzus esetén fogadható el a Bolojan-kabinet részéről.

A szociáldemokraták azt is jelezték, hogy hétfői vezetőségi ülésükön javaslatokat dolgoznak ki a sürgősségi rendelet módosítására.

Többek között azt kifogásolják, hogy a tervezet nem tartalmaz objektív kritériumokat annak meghatározására, hogy melyik beruházások számítanak előrehaladottnak.

A közleményben a párt emlékeztetett, hogy korábban világosan jelezték koalíciós partnereik felé: csak azokat a kormányzati döntéseket támogatják, amelyekről előzetesen konszenzus született a koalíciós felek között.

A párt azután küldte ki közleményét, hogy az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium (MIPE) közvitára bocsátott egy olyan sürgősségi rendelet-tervezetet, amelyben ideiglenesen felfüggesztenék az új szerződések megkötését az országos helyreállítási terv (PNRR) és az Anghel Saligny településfejlesztési program keretében. A kormány célja ezzel a költségvetési fegyelem helyreállítása, a beruházások érettség és pénzügyi fenntarthatóság szerinti rangsorolása, valamint a makrogazdasági kockázatok csökkentése, azonban a Szociáldemokrata Párt már korábban is hangoztatta, hogy például az Anghel Saligny program számukra vörös vonalat jelent.

A helyzeten az sem segít, hogy a napokban a PSD és az USR „összeveszett” Ion Iliescu néhai államfő miatt, mivel az USR ellenezte a nemzeti gyásznap kihirdetését. Ilie Bolojan miniszterelnök úgy nyilatkozott a Digi24 műsorában, hogy a koalíciós ellentétek a napokban el fognak simulni, erre azonban nem igazán utalnak jelek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!