Sulyok Tamást is meglephette, hogy mekkora tapsot kapott, amikor megjelent a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján

Bár már a hétvégén elindultak a programok, a hagyományhoz híven hétfő este nyitották meg hivatalosan is a Kolozsvári Magyar Napokat. A helyszín ezúttal is a kolozsvári magyar opera és színház nagyterme volt, a díszvendég pedig a magyar köztársasági elnök, Sulyok Tamás, aki feleségével, Nagy Zsuzsannával érkezett.

A sajtót fél órával korábbra rendelték, biztonsági ellenőrzésre hivatkozva – a valóságban azonban az egész procedúra annyiból állt, hogy kinézték a neveket egy táblázatból, és az esernyők is simán átmentek a szűrőn. Cserébe páholyból lehetett végignézni, ahogy a politikai, egyházi és diplomáciai szereplők elfoglalják kijelölt helyeiket az első négy földszinti sorban.

Bal oldalon a magyar állami delegáció tagjai sorakoztak fel: a fideszes Németh Zsolt és Zsigmond Barna Pál, Kissné Hlatky Katalin bukaresti magyar nagykövet, illetve Kiss-Hegyi Anita, aki júniusban vette át az NKIM-ben a frissen létrehozott Kulturális Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság vezetését. Mivel ismeretlen volt a neve, rákerestem, és a minisztérium honlapján közzétett cévéjéből kiderült, Kiss-Hegyi korábban a moszkvai Liszt Intézetet vezette 2021-ig, majd 2024-25-ben a Magyar Nemzeti Bankban ápolta a kultúrát.

Közvetlenül Sulyok mellett egyetlen erdélyi közéleti szereplő kapott helyet: Gergely Balázs, a KMN főszervezője. Grezsa Csaba, a kolozsvári főkonzul már a második sorba szorult, akárcsak átellenben az MCC kolozsvári vezetője, Talpas Botond. A harmadik sorban a Sapientia rektora, Tonk Márton és a BBTE részéről Soós Anna foglaltak helyet. Karácsonyi Zsoltnak, az RMDSZ kulturális ügyvezető alelnökének, már csak a negyedik sorban jutott hely.

Jobb oldalon az egyházak vonultak fel teljes díszben: Tőkés László nyugalmazott püspök, Kovács István unitárius, Kolumbán Vilmos református, Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspökök, valamint László Attila római katolikus esperes. Ugyancsak az első sorban kapott helyet Toró T. Tibor, az EMSZ ügyvezető elnöke és Csoma Botond, az RMDSZ kolozsvári képviselője és egyben a szövetség szóvivője is. A második sor már zömében RMDSZ-es volt, itt ültek az ügyvezető alelnökök közül Horváth Anna és Székely István, valamint Oláh Emese alpolgármester és Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke. Hátrébb, a harmadik sorban ült a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Kósa András László. Nagy hiányzó a gáláról Kelemen Hunor volt, aki vasárnap Torockón Kriza János szobrot avatott fel, azelőtt meg Székelyföldön turnézott, és lesznek jelenései a Kolozsvári Magyar Napokon, többek között Barabási Albert Lászlóval fog beszélgetni, de a megnyitón a reflektorfényt átengedte Sulyoknak.

Az elnök bevonult, és ennyi elég is volt – a közönség már állva tapsolt

A hivatalos megnyitó műsorvezetői, Forrai Szerénke (a romániai magyar közmédia jól ismert arca, hangja) és Farkas Lóránd (a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze), rutinos kézzel vitték végig a ceremónia nyitányát, ami a mindenkit is köszöntünk és felsorolunk típusú protokoll-show jól ismert forgatókönyvét követte.

A felsorolás természetesen a díszvendéggel, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel kezdődött, akit a közönség meglepően erős, álló tapssal fogadott. Bár korábbi államfőként Novák Katalin kifejezetten népszerű volt az erdélyi magyar közegben, az őt váltó, jóval színtelenebb Sulyok esetében azt hittem, visszafogottabb lesz a lelkesedés. A taps hosszát és hőfokát tekintve valószínűleg a beiktatása óta ez volt az egyik legmelegebb pillanat, amit közönségtől kaphatott. Mellette felesége, Nagy Zsuzsanna foglalt helyet, a bevonulás koreográfiája pedig úgy volt megszervezve, hogy a kolozsvári magyar opera és színház igazgatói, Szép Gyula és Tompa Gábor kísérték házigazdaként, majd miután a köztársasági elnök helyet foglalt, felszívódtak a háttérben.

Sulyok amúgy már a hétvégét is Erdélyben töltötte: szombaton megfordult a bonchidai Bánffy-kastélyban, ahol Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust elnökeként mutatta be neki, hogy hol tartanak a több mint két évtizede zajló felújítási munkálatok. Aztán benézett Válaszútra is a Kallós Zoltán Múzeumba, majd hétfőn Kolozsváron folytatta a roadshowt, amiben benne volt a Barabás Miklós Céh tagjainak kiállítása a Bánffy-palotában, és járt a Szent Mihály-templomban is – tehát nemcsak formálisan, hanem láthatóan jelen akart lenni a rendezvény körüli kulturális eseményeken is.

Miután az összes jelen lévő püspök, államtitkár, képviselő, nagykövet, konzul, főkonzul, egyetemi rektor, intézetvezető, alelnök és ügyvezető sorban köszöntést és protokolltapsot kapott, jöhettek végre azok, akik valóban beszélni is készültek.

Verssorral indított Gergely Balázs

A Kolozsvári Magyar Napok alapítója és főszervezője nem akárhogy kezdte a beszédét: Balla Zsófia verssorát idézte: „Ahogyan élek, az a hazám.” A kortárs magyar líra egyik legfontosabb alakja nemcsak kolozsvárisága miatt fontos ebben a kontextusban, hanem azért is, mert mondata többféle élethelyzetre is érvényes lehet — akár arra is, amit az erdélyi magyarok élnek meg nap mint nap. Hogy nemcsak az számít, hova születtek, hanem az is, hogy milyen áron tudnak itt önazonosak maradni.

Gergely szerint a haza ott van, ahol az ember élő közösség tagjaként otthon van. Ez számára egyre bővülő körökben Kolozsvár, Erdély és a Kárpát-medence, ahol sok mindenhez köti valami. A mondat maga ismerős: identitáspolitikai rendezvények állandó toposza, de ezúttal erőteljesebb hangsúlyt kapott azzal, hogy Gergely az erdélyi magyarokat két világhoz kötődő, kettős valóságban élő közösségként írta le. Egyik oldalon Románia, másikon Magyarország – a kérdőjelek és a meghasonlás lehetősége ezzel együtt jár, figyelmeztetett.

A beszéd egyik legerősebb mondata az volt, amikor Gergely azt mondta: „Erdélyt sokan mondták már magukénak, de hol van már a népek többsége? Bennünk, mert mi a génjeinkben hordozzuk őket.” A mondat egyszerre utalt a térség történelmi sokféleségére, és arra, hogy a mai erdélyi magyar közösség örökösként viszi tovább azoknak a kultúráknak is az emlékét, amelyek mára eltűntek.

Nem hagyta ki a román–magyar viszony említését sem, hangsúlyozva, hogy „itt élnek a román testvéreink is, régóta – sőt nagyon régóta”. A beszéd figyelmet fordított a különböző nemzetiségekhez való kötődés legitimitására – „a románnak román ez a föld, a szásznak szász, a zsidónak zsidó” –, majd zárásként leszögezte: „nekünk magyar ez a föld, és ezt sem kell szégyellni kimondani”.

Gergely szerint van egy „lelki köztársaság, amelyet a közös nyelv, kultúra és célok tartanak össze”, és ez adja a Magyar Napok valódi értelmét. Az ünnep nemcsak fesztivál, hanem megerősítés is: hogy „amíg itt mi helyben vagyunk, addig hazatérhetnek azok is, akik visszajönnek”.

A beszéd végén mindenkit üdvözölt – a románokat, cigányokat, messziről jötteket –, és Sulyok Tamás felé is gesztust tett: „amíg itt magyarok élnek, addig Magyarország elnöke itt is itthon lesz”. Gergely Balázs végül egy tényleg lelkes tapsot kiváltó bejelentéssel zárta beszédét: az űrhajós Kapu Tibor részvételét jelentette be a KMN záróeseményén.

Gergely Balázs után Toró T. Tibor, majd Csoma Botond következett

Toró T. Tibor beszéde a rendezvény mottójának – „Helyben vagyunk” – értelmezésével indult. Azt mondta, ez egyszerre jelent otthonosságot és azt is, hogy tisztában vagyunk a lényegről. Innen fordult rá a Kolozsvári Magyar Napok nevére, és elemző módon végigvette, mit jelent ma Kolozsvár, mit jelent a „magyar”, és mit jelentenek „a napok”.

Szerinte a város a transzilvanizmus fővárosa, amely történelmi példamutatásra képes. A magyarságot kettős ölelésben és szorításban élő közösségként írta le, utalva a romániai kisebbségi lét és a budapesti nemzetpolitika hatásrendszerére. Végül arra biztatott, hogy ne csak történeteket meséljünk, hanem történelmet írjunk.

Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke kötetlenül beszélt, felidézte a rendezvény indulását, amikor még vita volt az időpontról, hogy megfelelő-e az augusztusi hónap egy ilyen rendezvénynek, és az sem volt egyértelmű sokaknak, hogy a Funar-korszak végleg a múlté, és nem kell már félni az ultranacionalista polgármester megtorlásától.

Aztán a szabad asszociációk között válogatva egy december elsejei parlamenti felszólalását is elmesélte, amikor Erdély multikulturális jellegét emlegette, ezért hazaárulónak nevezték, majd visszakanyarodott a KMN-hez mint olyan eseményhez, ahol nemcsak ünnepelni lehet, hanem múltat és jövőt is mérlegre tenni. Erről rögtön az RMDSZ jutott eszébe, amely azért dolgozik, hogy „legyen jövő”. Beszédét gyorsan zárta, és gyenge tapsot kapott ahhoz képest, milyen dinamikaváltás következett, miután bejelentették, hogy Sulyok Tamás következik.

A köztársasági elnök KMN-beszédét akár Szabadkán is felolvashatta volna

A kellőképpen feltekert hangulat csúcspontjaként színpadra lépett a díszvendég, Sulyok Tamás, aki a protokoll minden pontját gondosan betartva „nagy szeretettel köszöntötte a közönséget”, majd felolvasott egy olyan beszédet, amit gyakorlatilag bármelyik határon túli magyar ünnepen elő lehetett volna adni, minimális keresés-cserével. A szöveg úgy simult az alkalomra, mint egy előre gyártott köszöntőlap.

A tartalom ismerős volt: az elnök elragadtatva sorolta, hogy tudja, itt „pezsgő kulturális események” lesznek, meg minden, ami itt történik az a „közös célok”, „összetartás” érdekében van, és ez egy „példamutató közösség”, a „magyar jövő” pedig fényes. Elhangzott az is, hogy „együtt mutatunk utat a közös jövő felé”, és hogy „Kolozsvár találkozási pont, itt megismerhetjük egymást”.

A legnagyobb jóindulattal is azt lehetett érezni, hogy aki ezt a szöveget írta, nem sokat foglalkozott azzal, hogy Kolozsváron van, vagy hogy 2025-öt írunk. Inkább tűnt úgy, mintha egy múlt heti szabadkai vagy tavalyi komáromi beszédet húztak volna elő és kicsit újraírták, de nem vitték túlzásba a helyspecifikus utalásokat, legyen jó a következő alkalmakra is.

„Úgy látom, Erdély magyar népe a modern világban sem ingott meg, és ismét a már bevált utat választja. Együtt, összefogva épít. Köszönöm Önöknek az összetartást, a közösség erejének és a magyar jövő építésének a példáját” – hangzott el a zárógondolat.

Bár a nézőtér tele volt, a Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti hivatalos megnyitóján az átlagéletkor inkább ötven felett járt, és fiatal nézőt hiába keresgéltem a közönségben. A hűvös idő ellenére is levegőtlen nagyteremben a politikai vendégek közül többen már a beszédek közben kiszivárogtak a friss levegőre – cigarettázni, networkölni, vagy csak megmozdulni. Ebben a közegben hangzott el Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédének vége, amelyben a vele egykorúakat győzködte arról, hogy „a magyar jövő épül”. Ebben mindenki megnyugodott, jöhetett a taps, utána pedig a már hivatalosan megnyitott Kolozsvári Magyar Napok gálájának díszelőadása.

A néptáncprodukció mezőségi hagyományra épülő anyagot hozott. A Ritka magyar című előadás az Udvarhelyi Néptáncműhely és a Háromszék Táncszínház közös produkciója volt, Tőkés Csaba Zsolt rendezésében. A cím több irányba is utal: egyfelől azokra a Kis-Szamos menti és észak-mezőségi tánc- és zenei hagyományokra, amelyeket az előadás felidézett, másfelől pedig a térség fogyatkozó magyar közösségére, valamint az onnan származó, életművével máig hivatkozási pontnak számító Kallós Zoltánra.