Több mint nyolcezer romániai gyereknek dolgozik mindkét szülője külföldön
A Gyermekvédelmi és Örökbefogadási Hatóság (ANPDCA) adatai szerint 2025. március végén 8 102 gyermek élt úgy, hogy mindkét szülője külföldön dolgozott. Ez 28-cal több, mint 2024 végén, írja az Agerpres.
A hatóság statisztikája azt is mutatja, hogy a külföldön dolgozó szülőkkel rendelkező gyerekek teljes száma csökkent: 2024 végén még 54 798 ilyen gyermek volt, idén március végére ez 53 214-re mérséklődött.

A mindkét szülőjüket nélkülöző 8 102 gyerek közül 7 422 rokonoknál (legfeljebb negyedfokúig) él, állami védelem nélkül. A többiek nevelőszülőknél, bentlakásos intézményekben vagy más családoknál kaptak helyet.
A legtöbb érintett gyereknek (38 949) csak az egyik szülője van külföldön – ez is csökkenés a tavaly év végi 40 357-hez képest. Ebből 37 268-at rokonok gondoznak, 910-en pedig a gyermekvédelmi rendszerben vannak.
Külön kategóriát képez az a 6 163 gyerek, akiknek az egyedüli eltartó szülőjük dolgozik külföldön. Közülük 5 402 rokonoknál maradt, állami intézkedés nélkül.
Március végén a gyermekvédelmi rendszerben élő, hátrahagyott gyerekek száma 2 086 volt, ami 26-tal több, mint tavaly decemberben. Ez a csoport 375 nevelőszülőnél, 375 bentlakásos központban, 1 238 rokonoknál és 98 más családoknál vagy személyeknél élt.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom