Visszahozták a vizet a gyergyószentmiklósi romatelep szélére, de hosszú távon nem csapokra lenne szükség

A helyszínen járva megerősítést nyert: jelenleg mindkét közcsap működik. A korábban megrongálódott egység helyére most új pont került, ahonnan ismét közvetlenül juthatnak vízhez a környékbeli családok.

A gyergyószentmiklósi téglagyári roma telepen élők hónapokig csak flakonokkal tudtak ivóvizet hordani, sok esetben a város más részeiről. A telep nagy részén ugyanis továbbra sincs se vezetékes víz, se csatornázás, se áram. Az ott élők tehát örömmel fogadták, hogy hetekkel a Transtelex riportjának megjelenése után új közcsapot szerelt fel a Gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK) a Kárpátok utca végén. Vízóra továbbra sincs a csapon, a fogyasztást a közmű veszteségként számolja el. A telep nagy részén ugyanis továbbra sincs se vezetékes víz, se csatornázás, se áram.

Zólya László Attila, a városi közmű igazgatója kérdésünkre elmondta: a közcsap kihelyezését végül az önkormányzat támogatta, így nem kellett más forrást bevonni, ami egyébként kívül esett volna a közmű hatáskörén. Azt mondta, nem volt nézeteltérés a szolgáltató és a városvezetés között, legfeljebb az időzítés csúszott. Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala ugyanis cikkünk megjelenéséig nem különített el forrást arra, hogy a mélyszegénységben élők számára létesített vízvételi pontot kánikula idején pótolják – pedig az ivóvíz nem kiváltság, hanem alapvető szükséglet. „Ez a kérdés most megoldódott, és arra kell vigyáznunk, hogy ne álljon elő újra” – zárta rövidre a közcsap ügyét az igazgató.

Zólya szerint a mostani csap akár 50 évig is működhetne, ha vigyáznának rá, de ennél is fontosabb lenne hosszú távon egy valóban tartós megoldás. Úgy véli, a telepen egy épített vizesblokkra lenne szükség, nem ideiglenes konténerre.

„Olyan, aminek nem lehet berúgni az oldalát” – mondta, utalva az esetleges rongálásokra. Hogy ennek megvalósítása kinek a feladata lenne, azt nem tartja egyértelműnek: szerinte akár civil szervezetek is pályázhatnának ilyen fejlesztésre, nem kellene mindenáron az önkormányzatra várni. Hozzátette, erről azóta nem egyeztetett a polgármesterrel.

A most felszerelt csap már egy tavaly ősszel lefektetett új vezetékre csatlakozik. Ez azonban nem a téglagyári telep specifikus gondjaira adott válasz volt, hanem egy városszintű stratégiai vezetékcsere része – tette hozzá. Az új hálózatra elvileg bárki rácsatlakozhatna, ha igényelné, de a szolgáltatóhoz azóta sem érkezett ilyen kérés.

Tereptapasztalataink szerint ennek oka leginkább az, hogy az ott élőknek az alapvető megélhetésért is nap mint nap meg kell küzdeniük. Bár sok gyergyói úgy véli, hogy „csak dolgozni kellene”, a valóság bonyolultabb: a téglagyári romák közül többen is vállalnak alkalmi munkát – ha nem Gyergyóban, akkor külföldön. A helyi munkáltatók ugyanis nem arról híresek, hogy szívesen alkalmaznának romákat. Ha mégis, akkor jellemzően alacsony presztízsű munkakörökbe, mint például köztisztítás vagy útkarbantartás – olyan helyekre, ahová a székelyek kevésbé jelentkeznek.

Vissszatérve a vízhiányt pótló csapok javítására. Az ilyen fejlesztések akkor tudnak igazán hatékonyak és tartósak lenni, ha párhuzamosan közösségfejlesztési munka is elindul – olyan, ami bevonja az ott élőket, és segíti őket abban, hogy magukénak érezzék, ami oda kerül. Ha ugyanis egy-egy újítás mögött nem lehet felmutatni a közösségi igényt és konszenzust, könnyen előfordulhat, hogy nem vigyáznak rá, és idővel szétszedik.

Egy vizesblokk ezért is lenne jobb megoldás, hisz segítené, hogy elinduljon egy ilyen folyamat: egyrészt praktikus, napi szintű szükségletekre ad választ, másrészt alkalmas arra is, hogy közös használatán keresztül a felelősségvállalás és a közösségi együttműködés gyakorlati terepe legyen.

A Máltai Szeretetszolgálat négy vizesblokkot működtet

A szervezet több településen is működtet olyan közösségi vizesblokkokat, ahol mosni és tisztálkodni lehet – mondta a Transtelexnek Székely Róbert programkoordinátor. A sepsiszentgyörgyi egységben például naponta több család is igénybe veszi a mosási lehetőséget, de a zuhanyzók kevésbé népszerűek. „Nagyon-nagyon ritkán használják, sok a szégyenérzet, tartózkodás. A mosás viszont működik, napi kettő-három, de néha akár öt adag is van” – mondta.

Szerinte sok család számára nem is feltétlenül a víz hiánya a legnagyobb akadály, hanem az, hogy otthonukban egyáltalán nincsenek meg a mosáshoz szükséges alapvető feltételek. „Nincs mosógépük, nincs áram a lakásban, sokszor még egy zárt, tiszta tér sincs, ahol teregetni lehetne. A mosószer is drága, így sokkal egyszerűbb, tisztább és kézenfekvőbb, ha elhozzák a ruhákat a központba.” Vannak, akik ezt belátták és rendszeresen élnek a lehetőséggel, mások viszont bizalmatlanság vagy megszokás miatt továbbra sem használják.

A vizesblokkokat nemzetközi – főként magyarországi – pályázatokból hozták létre, a fenntartásukat kisebb pályázatokból és önrészből biztosítják. A Máltai Szeretetszolgálat működtetésében jelenleg négy ilyen vizesblokk van: Sepsiszentgyörgyön, Szatmáron, Bihardiószegen és a Pitești melletti Păuleasca településen.

A fenntartás persze nem gondtalan: időnként előfordulnak rongálások, betört ablakok, feszített ajtók. „Ezek nem feltétlenül rosszindulatból történnek, inkább butaságból” – mondta Székely. Ilyenkor a szolgálat próbál beszélgetéssel, közösségi szemléletformálással hatni az emberekre.

A koordinátor szerint a vízellátás rendszerszintű megoldása mindenhol önkormányzati hatáskör. Például Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában is a város fektette le a vezetékeket, és a lakók utólag, egyénileg csatlakoztak rá. A csíkszeredai Somlyó utcában a háztartások többsége ma már rendelkezik vezetékes vízzel és csatornával, de ez csak ott volt lehetséges, ahol az önkormányzat saját tulajdonú területen dolgozhatott. „Szándék van, a jogi keret viszont sokszor szűk” – mondta Székely. Szerinte ha megjelennének a megfelelő pályázatok, a legtöbb önkormányzat szívesen részt venne a megoldásban.