Három órán át tárgyalták, egyelőre nem jutottak közös nevezőre a bírák és ügyészek különnyugdíjáról

Nicușor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök a bírák és ügyészek képviselőivel találkozott pénteken a Cotroceni-palotában, hogy megbeszéljék a miniszterelnök keddi javaslatait a különnyugdíjakkal kapcsolatban. A Hotnews értesülései szerint három órán át tárgyaltak, de nem sikerült közös nevezőre jutni, az egyeztetést valószínűleg jövő héten folytatják.

A tárgyalás végén Radu Marinescu igazságügyi miniszter a Hotnewsnak azt mondta, hasznos párbeszéd volt, a bírák és ügyészek egyik képviselője pedig hozzátette, hogy ennek ellenére nem sikerült megtalálni a mindenkinek megfelelő megoldást.

A cél egy olyan törvény kidolgozása, amelyet a parlament is megszavazna és az alkotmánybíróság sem utasítaná el. Radu Marinescu igazságügyi miniszter még csütörtökön hangsúlyozta, hogy a végső tervezetnek tükröznie kell a teljes koalíció akaratát.

Ilie Bolojan keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormány a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát 65 évre növelné, a nyugdíjukat pedig az utolsó bruttó bérük 80 százalékáról az utolsó nettó fizetésük 70 százalékára korlátozná.

A következő pár napban nyilatkozatháború indult az érintettek között. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) még aznap reagált, keddi közleménye szerint az intézkedéstervezetek nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket, a szervezet ugyanakkor nehezményezte, hogy a kormány nem konzultált a bírák és ügyészek képviselőivel.

Az igazságügyi miniszter azt mondta Bolojan bejelentéseiről, hogy azok csak kiindulópontot jelentenek a tárgyaláshoz, és hangsúlyozta, hogy az igazságügyi minisztérium nem dolgozott ki a különnyugdíjakra vonatkozó törvénytervezetet. A CSM másnap rögtön rá is tromfolt egy nyilatkozattal, miszerint a kormánytól kapott dokumentum nem törvénytervezet, mert nem az illetékes minisztérium kezdeményezte – ahogyan azt az eljárást szabályozó kormányhatározat előírja –, és a parlamenti jogalkotási eljárás követelményeinek sem tesz eleget.

Nicușor Dan államfő Bolojan oldalára állt, amikor szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az a jelenleg érvényben levő törvényi előírás, amely lehetővé teszi, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja nagyobb legyen a korábban kapott fizetésüknél, „teljesen aberráns”.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!