Csütörtökön kezdődik a Közösségi Párbeszéd Tábor Nagyadorjánban

221

Alig egy héttel Tusványos után kerül sor a négynapos Közösségi Párbeszéd Táborra Nagyadorjánban, amelyet az Erdélyi Kossuth Tisza Sziget szervez. Amint az esemény főszervezője, Kátai István, az első erdélyi Tisza Sziget alapítója a Népszavának adott interjúban elmondta: a rendezvény célja, hogy civil keretek között teremtsen nyitott fórumot a közéleti, társadalmi és környezeti kérdésekről való közös gondolkodásra, magyar és román résztvevők bevonásával.

A „fapados” táborunkban olyan témákat helyezünk előtérbe, amelyekről jó ideje nem folyik nyilvános tényleges párbeszéd – mint például a környezetvédelem, a magyar kulturális viszonyok, a román-magyar párbeszéd, a sajtószabadság, a roma integráció, politikai pluralizmus, szegénység vagy társadalmi kirekesztés – nyilatkozta Kátai István.

A szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény szerint a július 31-én, csütörtök este 19 órakor kezdődő rendezvény beszélgetéssel, ismerkedéssel indul az Adorjánka Tábori Bisztróban. A szervezők hangsúlyozzák: a közösségformálás már az első este megkezdődik.

A pénteki nap, augusztus 1-je délelőttjén 11 órától természetvédelmi és ökológiai témájú beszélgetés nyitja a szakmai programokat. Domokos Csaba, a Milvus Csoport nagyragadozó-programjának vezetője, Fülöp Tihamér biológus és vadgazda mérnök, valamint Babos Krisztina gombaszakértő és újságíró tartanak bevezető előadásokat a barnamedvék viselkedéséről, a nagyragadozók és emberek közötti együttélés problémáiról, illetve a biodiverzitás és élőhelyvédelem aktuális kihívásairól. Az előadások után a beszélgetés World Café formában folytatódik: a résztvevők kiscsoportokban dolgozzák fel a témákat, a meghívott szakértők folyamatosan kapcsolódnak be az asztalok munkájába.

15 órától ugyanők vezetik azt az erdei sétát, amely során kötetlen formában folytatódik a párbeszéd az erdei élővilágról, a gombák sokszínűségéről és a természetvédelem gyakorlati kérdéseiről.

A péntek délutáni 17 órás beszélgetés a kisebbségi kérdésekre, társadalmi felelősségre és közösségépítésre koncentrál. Fosztó László szociálantropológus, Csurkuj Tibor roma nyelv- és történelemtanár, valamint Csata Orsolya közösségszervező és televíziós újságíró osztják meg tapasztalataikat arról, milyen lehetőségei és korlátai vannak a hátrányos helyzetű közösségek érdekérvényesítésének, illetve a roma integrációban rejlő kihívásokról beszélnek konkrét példákon keresztül.

Este 19 órakor kezdődik Petschnig Mária Zita közgazdász előadása „A jövő ára” címmel, amelyben a magyar államadósság alakulását, az elmúlt évek gazdaságpolitikai döntéseinek következményeit, és ezeknek a jövő generációkra háruló terheit elemzi közérthető módon, aktuális adatokra és történelmi párhuzamokra alapozva. A napot 21 órától zenés, táncos, kötetlen együttlét zárja.

A szombati program, augusztus 2-án reggel 9 órakor a Tisza Színpadon indul. A rendezvényen részt vesz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is. Várhatóan a szombati napon kapcsolódik be a Tisza Szigetek nyílt fórumához, ahol közösségi kezdeményezések, gazdasági felelősségvállalás és demokratikus megújulás témáiról folyik majd a beszélgetés. Részvétele – a szervezők szerint – nem kiemelt vendégként, hanem egyenrangú párbeszédpartnerként történik, összhangban a tábor részvételi jellegével és civil kereteivel.

A délelőtt a Tisza Szigetek nyílt fórumáé, amely három nagyobb témát – közösségépítés, fenntartható mezőgazdaság és gazdasági felelősségvállalás – fog össze. A fórum első szakaszában az erdélyi, magyarországi és diaszpórabeli Tisza Szigetek képviselői osztják meg egymással tapasztalataikat, és keresik a közös jövőtervezés lehetőségeit. 11 órától szakmai beszélgetés következik fiatal gazdák részvételével az állattenyésztés mindennapi nehézségeiről, az agrárinnováció lehetőségeiről és a generációváltás kihívásairól. A beszélgetés résztvevői Bóna Szabolcs és Varga Lőrinc, a moderátor Dombovári Márk lesz. 12:30-tól Dálnoki Áron tart előadást „Felelősség és gazdasági együttműködés” címmel, amelyet interaktív beszélgetés követ.

14 órától a sajtószabadság helyzetét vizsgálja egy kerekasztal-beszélgetés Lukács Csaba újságíró és Gáspárik Attila színművész, médiaszakember részvételével. A diskurzus a független sajtó működésének feltételeit, a cenzúra és öncenzúra kérdéskörét és a média felelősségét járja körül, a hallgatóság bevonásával.

16 órakor kezdődik a tábor egyik központi programja, egy kerekasztal-beszélgetés a román–magyar viszonyok jelenéről és jövőjéről. A beszélgetésen Bujdosó Andrea, a Tisza Párt EP-képviselője, Gabriel Andreescu emberjogi aktivista, Gáspárik Attila egyetemi tanár, Györke Zoltán jogász, Smaranda Enache civil aktivista, Románia volt finnországi nagykövete, valamint Sabin Gherman és Tudor Duică újságírók vesznek részt. A meghívottak nemcsak szakmai háttérrel, hanem közéleti és személyes tapasztalatokkal is hozzájárulnak a vitához, amely történelmi sebek, politikai konfliktusok és a lehetséges újrakezdések kérdéseit veszi sorra. A program szinkrontolmácsolással lesz követhető.

18 órakor Kéri László politológus tart előadást a jelen politikai dilemmáiról és a közösségi felelősség szerepéről. 19:30-kor közös zárókör következik, amelyben a résztvevők visszatekintenek a tábor eseményeire, közös élményeire. Az este 20 órától irodalmi beszélgetéssel folytatódik: Vida Gábor és Markó Béla írók beszélgetnek az irodalom és szabadság kapcsolatáról Gáspárik Attila moderálásával. A szerzők saját műveiket is felolvassák, a beszélgetés közös énekléssel és meghittebb pillanatokkal zárul.

A tábor utolsó programjaként népzenei táncházra kerül sor a tábortűz mellett, a Ségerczferi Biokollektive közreműködésével. A moldvai, gyimesi és felcsíki népzene mellett közös éneklés és tánc zárja a négynapos együttlétet.

A rendezvény ideje alatt gyerekprogramokat is tartanak. Szalai Kriszta hatéves kortól vezet játékos, kreatív foglalkozásokat, míg Tövispataki Beáta és segítői a legkisebbeket, a totyogókat fogadják délelőttönként. A szervezők célja, hogy a gyerekek is tartalmas élményekkel gazdagodjanak, miközben a felnőttek közéleti kérdésekről gondolkodnak együtt.

A részvétel mindenki számára nyitott, regisztrációval vagy a helyszínen történő jelentkezéssel lehetséges. További részletek az esemény Facebook-oldalán.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!