A PSD szerint Dragoș Anastasiu hiteltelenné vált, a PNL szerint meg kell vizsgálni, mi történt
„Ez bűncselekmény. Ez az ügy teljes mértékben aláássa Anastasiu tevékenységét a kormányban” – mondta a Digi24-nek Daniel Zamfir PSD-s szenátor Dragoș Anastasiu korrupciós ügye kapcsán. Zamfir nyilatkozata alapján a portál szerint a PSD gyakorlatilag a kormányból való távozásra szólítja fel a miniszterelnök-helyettest.
A szociáldemokrata szenátor arról is beszélt, ha valaki kenőpénzt ad az ANAF-nak, azt vagy azért teszi, hogy megvédje magát vagy mert valaki ezt kéri tőle. Szerinte, ha zsarolásról lett volna szó, akkor Anastasiunak az ügyészséghez kellett volna fordulnia. Az, hogy ezt nem tette meg, azt sejteti, hogy saját üzleti érdekeit védte, idézi a portál Zamfir nyilatkozatát.
A PSD ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu arról beszélt, pártja nem fogja egyértelműen kérni Anastasiu lemondását, annál is inkább, mert a miniszterelnök-helyettes leváltásáról Ilie Bolojan kormányfőnek kell döntenie. Ugyanakkor a PSD álláspontja szerint a miniszterelnök-helyettes törvényhez való viszonya „aláássa a hitelességét és tekintélyét, mint a reformért felelős kormányzati szereplő” – írta a HotNews.
Daniel Fenechiu liberális szenátor azt mondta, az elnöknek és a miniszterelnöknek alaposan meg kell vizsgálniuk az ügyet, és eldönteniük, hogy Anastasiu maradhat-e továbbra is vezető állami tisztségben. Fenechiu azt mondja, jogi szempontból Anastasiunak nincs problémája, de társadalmi szinten súlyos bizalmi kérdésről van szó.
„Amikor megszorító intézkedéseket hozol, és a lakosságot meg a vállalkozásokat arra kéred, hogy értsék meg: csökkenteni kell a hiányt, akkor ne egy olyan ember vezesse a reformokat, mint Anastasiu” – mondta a PNL-s szenátor. Fenechiu ugyanakkor hozzátette, ha zsarolásról van szó, az egy dolog, ha tudatos előnyhöz jutásról, az teljesen más. A döntés a politikai vezetők kezében van, és azt a koalíción belül kell meghozni.
Az ügy háttere, hogy Dragoș Anastasiu korábban a bíróságon beismerte, nyolc éven át cége „védelmi pénzt” fizetett az adóhatóság (ANAF) volt felügyelőjének, a korrupció miatt börtönbüntetésre ítélt Angela Burlacunak. A Hotnews az ügyet lezáró jogerős bírósági határozat alapján azt írja, hogy Dragoș Anastasiu vallomásában valóban beismerte, hogy aláírt egy szerződést, amely alapján a cége havi 2000 eurót fizetett bizonyos fiktív szolgáltatásokért a Burlacu által megnevezett cégnek, cserébe azért, hogy az adóellenőr ne zárassa be a vállalatot. Anastasiu arról beszélt a bíróság előtt, hogy egyfajta zsarolásként értelmezte Burlacu kérését, de a cég védelmében belement az ajánlatba.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás