Két hét múlva jöhet a rendelet, amely szerint az államtitkároknak már nem jár automatikusan sofőr és két tanácsadó

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Tovább csökkentené a költségeket a miniszterelnöki kancellárián Mihai Jurca, aki a hétvégén megerősítette: két héten belül elfogadhatják azt a rendeletet, amely az intézmény részleges átszervezését szabályozza. A cél a hivatali juttatások visszanyesése – de nem a minisztereknél, hanem házon belül – derült ki a Digi24 beszámolójából.

A kormányülések utáni büféasztalok, a kiszolgálószemélyzet, valamint a sofőrös szolgálati autók is lekerülnek a költségvetésről – legalábbis a kancellárián dolgozó államtitkárok és államtanácsosok esetében. Jurca hangsúlyozta, hogy a minisztereket nem érinti a megszorítás, a változtatások kizárólag a kancelláriára vonatkoznak.

A jelenlegi 21 magas rangú tisztviselő helyett csak 15 marad, mindegyikük csupán egy tanácsadót tarthat meg – eddig kettő járt nekik. A szolgálati autók száma szintén 30-ról 15-re csökken, és nem jár hozzájuk sofőr sem. „Nem újdonság ez, más minisztériumokban is előfordult már, hogy a tisztviselők saját autót vezettek” – mondta Jurca a Digi24-nek.

A döntés nem személyek ellen irányul, hanem a hivatali túlköltekezés visszaszorítását szolgálja – hangsúlyozta Jurca. A 12 millió lejes autóbérlési szerződést, amely augusztus végéig él, újratárgyalják, az új szabályok szerint.

A kancellária átszervezéséről szóló kormányrendelet tervezete a jövő héten nyilvános konzultációra kerül. „Nemcsak a járműpark, hanem az egész hivatali struktúra hatékonyságán javítunk. Ott takarítunk meg, ahol lehet” – mondta Jurca.

Mint arról korábban beszámoltunk, a miniszterelnöki kancellária már pénteken jelezte: lemondanak a sofőrökről, a pincérekről és a kormányülések utáni fogadásokról. Az állások negyven százalékát is megszüntetik – így húzza meg a nadrágszíjat a kancellária. A miniszterek öve azonban ezek szerint továbbra is bőven enged.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!