Alkotmányossági kifogást emelt az AUR az első deficitcsökkentő intézkedéscsomag ellen
Miután a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bolojan-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványát nem szavazta meg a parlament, kedden alkotmánybírósághoz fordult a szélsőjobboldali alakulat a deficitcsökkentő intézkedéseket előíró törvény miatt.
A törvény, amelyért a kormány felelősséget vállalt, az AUR szerint „toxikus, mélyen igazságtalan és alkotmányellenes, cinikussággal és a romániaiakkal, a demokrácia elveivel szembeni megvetéssel elkövetett hatalmi visszaélés”.
A párt közleménye szerint a kormány kihasználta a felelősségvállalás folyamatát és olyan intézkedéscsomagot fogadtatott el valós vita nélkül, amely súlyos következményekkel jár romániaiak milliói számára. Hozzáteszik, hogy az az érv, hogy sürgősen lépni kellett, nem állja meg a helyét, hiszen a költségvetési deficit nem egyik-napról a másikra jelent meg.
Hétfő délután 134 támogató és 4 ellenszavazattal elbukott az AUR Bolojan-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványa, ezért a törvény elfogadottnak minősül. Ha az alkotmánybíróság zöld utat ad a törvénynek, akkor az az államfőhöz kerül, akinek még van lehetősége visszaküldeni a parlamentbe felülvizsgálatra. Ebben az esetben a törvényt a két ház együttes ülésén vitatják meg.
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom